El a kezekkel a templomainkról!

2025. szeptember 30. 22:06

Egy héttel ezelőtt, amikor Hadházy Ákos és a mögötte álló neobolsevik csürhe megtámadta a Budapesti Belvárosi Ferences templomot.

2025. szeptember 30. 22:06
null
Horváth Tamás
Facebook

„EL A KEZEKKEL A TEMPLOMAINKTÓL!

Egy héttel ezelőtt, amikor Hadházy Ákos és a mögötte álló neobolsevik csürhe megtámadta a Budapesti Belvárosi Ferences templomot, megígértem: legközelebb a barátaim és én is ott leszünk, hogy ne ismétlődhessenek meg a múlt hét keddi, tanácsköztársaságot idéző jelenetek.

Jelentem: a kiállásunk sikeres volt! Hadházyék a templom közelébe sem fértek, jövő héten pedig már a tér másik felén fognak tüntetni.

A mai békés megmozdulásunk nemcsak erődemonstráció volt – és annak határozott kifejezése, hogy a jövőben mindenhol ott leszünk, ahol a XXI. századi Lenin-fiúk rárontanak a templomainkra és papjainkra – hanem méltóságteljes, közös ima is.

Felemelő volt látni, hogy a Rózsafüzér imádkozása közben többen csatlakoztak hozzánk olyanok is, akik eredetileg nem a kiállásunkra érkeztek.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy ezúttal a történelemben először Hadházyék tüntetésén (melyről a ferencesekkel kötött megállapodásuk ellenére most sem hiányoztak az obszcén és keresztényellenes üzenetek) felhangzott a Miatyánk. Az egyik szónok mondta el, s sokan csatlakoztak is hozzá.

Már ezért megérte.”

Nyitókép: MTI/Kocsis Zoltán

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
benedictus-2
2025. október 01. 16:02
Isten temploma.
Válasz erre
0
0
csulak
2025. október 01. 11:35
SOHA TOBBE BALOLDALT !
Válasz erre
5
0
5m007h 0p3ra70r
2025. október 01. 10:13
>>kimirszen 2025. szeptember 30. 22:10 Tetves hazudozó.<< Mármint? "Hadházyék tüntetésén (melyről a ferencesekkel kötött megállapodásuk ellenére most sem hiányoztak az obszcén és keresztényellenes üzenetek)" Nem voltak obszcén keresztényellenes skandálások?
Válasz erre
2
0
5m007h 0p3ra70r
2025. október 01. 10:10
>>pemahe 2025. október 01. 06:02 • Szerkesztve Megtámadta? mi?<< Valóban. A gyóntatószéket illemhelynek használni nem támadás. Szimplán tajparasztság. Nyilván otthon is így szoktátok, a kamrába szartok, meg a fürdőkádba. Apropó, tudod mi az a fürdőkád, láttál már olyat?
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!