A szemünk előtt porlad szét a lehallgatásban fogant, hazugságra épített instapárt

Lassan megismerjük a Tisza Párt politikusait. Ennek örvendhetünk, hiszen sokáig hiányoltuk az arcokat Varga Judit volt férje mellől. Aztán jött az Európai Parlamentbe delegált Tisza képviselőnő, aki kifejtette, hogy minél rosszabb Magyarországnak, annál jobb nekik. Akkor őt megismertük. Most pedig a párt alelnöke, Tarr Zoltán, szerzett végre magának közfigyelmet – mi másra is vágyhatna egy párt alelnöke-, hiszen ő mondta meg feketén-fehéren, hogy a Tisza Párt az adóemelés pártja. 

S ami legalább ilyen fontos, tisztázta, hogy

Azóta lázas kármentésben van a lunátikusok kormányváltásra összeverődött gyülekezete: nagy bejelentések, vidéki tüntetésszervezés, hatvanpusztázás, mindenféle handabanda, csak a lényegről ne essék szó. A lényeg pedig egyszerű: ezentúl bármit ígérnek, mondanak, arra az egyetlen hiteles reakció épeszű választótól, hogy úgy vélje: talán igaz, talán nem. Hiszen tőlük tudjuk: a szavainak nincs hitele, valódi szándékaikat nem mondhatják el, mert akkor: buknak. Pedig még nem is nyertek. 

Repülő gurulóátfordulás, vagyis tigrisbukfenc a semmibe. Persze tigrisek itt nincsenek, különben is óvatosnak kell lenni a nemes vadaktól az okos rágcsálókig minden állattal, a dehumanizálás vádját kerülendő. Hanem volna itt egy nagyon is emberi, jámbor kérdés: Tarr Zoltán református lelkész eredendően, a zsinat egykori főtitkára. 

Feltételezhetően ismeri az Írást. Abban ez áll: „hanem beszédetekben az igen igen, a nem nem legyen, mert ami ennél több, az a gonosztól van” (Mt 5:37.) – miképp egyeztethető össze ez azzal, hogy ha elmondanánk a terveinket megbuknánk, tehát azokat eltitkoljuk? Egyféleképp: ahogy az Írás mondja. Gonosz szavak ezek, a választók megtévesztésére, a képviseleti demokrácia megszégyenítésére törekvő gyülekezeté, akik tudják: amit valójában akarnak, azt a lehetséges választóik nem akarják. 

Így majd csak akkor fednék fel lapjaikat, ha elhazudott szándékaik mellett hitelt adnak nekik. Ne legyünk hipokriták: egy politikusnak stratégiai megfontolásból, a közjó szolgálatáért legitim lehet az a megfontolása, hogy valamit nem mond el a széles közvéleménynek, vagy épp tárgyalópartnerének. A Kant által egyedül helyesnek vélt út, tudniillik, hogy minden kijelentésünknek maradéktalanul őszintének kell lennie, egy államférfi (államnő, sőt álomnő) számára nem mindig tartható. 

Hanem ezek a helyzetek mindig a népéért vannak és nem azok ellenében. Ha egy politikus azt mondja, hogy azért nem mondhat el mindent a híveinek – ne feledjük, Tarr Zoltán baráti közegben beszélt -, mert akkor megbuknának az a gonosz szándék beismerése. Bizonyára vannak, akik a mostani rendszert egyszerűen ideálisnak tartják, mások a választékból a legjobbnak, megint mások semlegesen vagy bizonytalanul viszonyulnak hozzá és vannak, akik úgy vélekednek, hogy a jelenlegi politikai kurzus elviselhetetlen. 

Bármi másra is vágynak, a most potens ellenzéki erő második embere jelezte: az ő publikus szavaik nem érnek semmit. Ez pedig épp azokat hozza igen nehéz helyzetbe, akik valamelyik régebbi ellenzéki pártot odahagyva csatlakoztak a “nekik majd sikerül” közösségéhez. Magyar Péternek és társainak elvitathatatlan érdeme, hogy a semmiből üstökösként emelkedtek a magyar politikai horizontra. Amikor majd hullócsillagporként alászállnak, abban jelentős szerepe lesz Tarr Zoltán mondatainak. Olvassuk el még egyszer az Írást: „hanem beszédetekben az igen igen, a nem nem legyen, mert ami ennél több, az a gonosztól van”. Ez a természetes minimum. 

Nyitókép: Isza Ferenc/AFP