Mindenkit megnyugtatunk: az emberi jogok harcos amazonja egy cseppet sem foglalkozik Ruszin-Szendi Romulusz erőszakosságával

Levette a kezét a Mandinerről Mérő Vera, hiszen nem is hallott róla, hogy kollégánkat taszigálta Magyar Péter embere.

Levette a kezét a Mandinerről Mérő Vera, hiszen nem is hallott róla, hogy kollégánkat taszigálta Magyar Péter embere.
Míg Magyar Péter kétségbeesetten üvöltözött a színpadon, addig Orbán Viktor egy higgadt, államférfihoz méltó beszédet tartott.
Lassan megismerjük a Tisza Párt politikusait. Ennek örvendhetünk, hiszen sokáig hiányoltuk az arcokat Varga Judit volt férje mellől.
A Jobbik első embere beszélt lapunknak adott nagyinterjújában a párt múltjáról, hibáiról és arról, hogyan vágnak neki a jövő évi kampánynak.
„Sosem tartottam FGyA-t ennyire alkalmas vezetőnek, mint most, ez egy naprakész reálpolitikus gondolkodásmódja” – áradozott a politikusról a jogi aktivista.
„Igazán példaértékűen bulizol, Peti. Olyan államférfis” – jegyezte meg Menczer Tamás.
Ha egészségesen végigviszi a négyéves időszakot, sok minden másképp, meggyőződésem szerint jobban alakult volna Magyarországon.
A keleti nyitással önmagában semmi baj nem volna, ha közben nem zárnánk be a Nyugat felé nyitott ajtókat és ablakokat.
Az újabb súlyos beégés után legyen alaptétel: nem a diktatúrával vádolt kormány hibája az ellenzék sorozatos kudarca!