„Úgy éreztem, hogy meg kell tennem!” – Elfogták az újszászi vonatrongálót, aki hihetetlen magyarázatot adott a tettére

2025. augusztus 19. 20:28

A férfi nem tudott sokáig bujkálni a hatóságok elől.

2025. augusztus 19. 20:28
null

Ahogy korábban a Mandiner is megírta, szétvertek egy motorvonatot Újszászon, jelentős kárt okozva a jármű berendezéseiben. A rongáló nem tudott sokáig bujkálni a hatóságok elől, a Szolnoki Rendőrkapitányság rendőrei őrizetbe vették a motiválatlan agresszort, aki jelentős kárt okozott a MÁV Zrt-nek – írja a police.hu.

Ezt is ajánljuk a témában

A közlemény szerint Augusztus 17-én érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint a Fonyód-Szolnok útvonalon közlekedő és Újszászon várakozó személyvonatot megrongálták, a vészüvegtörő kalapáccsal több oldalablakot, és a vagonban lévő monitort betörték. Ezt követően az ismeretlen elkövető a peronon lévő várakozóhelyiség oldalüvegét is betörte, jelentős kárt okozva. Az Újszászi Rendőrőrs munkatársai kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit abonyi lakcímén nem találtak, ezért ellene elfogatóparancsot adtak ki. Szorosan együttműködve a Ceglédi Rendőrkapitányság Abonyi Rendőrőrs munkatársaival, 

a gyanúsítottat augusztus 19-én Abonyban elfogták a helyi rendőrök.

A nyomozók a 35 éves férfit rongálás bűntett elkövetése miatt kihallgatták, őrizetbe vették és letartóztatását kezdeményezik. Vallomásában elmondta, hogy ittasan tört-zúzott, melyre ésszerű magyarázata nem volt csak annyi, hogy: „úgy éreztem, hogy meg kell tennem”.

Nyitókép: police.hu / Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
wombatmenhely
2025. augusztus 23. 21:02
Ilyen esetekben sajnálhatjuk, hogy a BTK-ban nem szerepel pl. a deresre húzás és X botütés kiszabása.
Válasz erre
0
0
Kaldvi
2025. augusztus 21. 21:53
a mondandóját pedig úgy kezdte hogy "dik"
Válasz erre
0
0
sanya55-2
2025. augusztus 20. 05:26
Természetes abnormális libsi vselkedés mely gyógyítása még az angol tudósoknak sem sikerült
Válasz erre
4
0
gytn
2025. augusztus 19. 22:04
A liberális (és magyar péteri) természetes reakció erre a tolerancia és a megértés. „úgy éreztem, hogy meg kell tennem” - ez mindent megmagyaráz. Pár hónap pszichológusi kezelés, és szabadjára is lehet engedni a csókát.
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!