Múltidézés vagy diplomáciai metszéspont? – Hogy jött szóba Budapest, mint a béketárgyalások helyszíne?

„Az 1994-ben Budapesten aláírt memorandum lényege az volt, hogy Ukrajna lemondott a Szovjetunió örökségeként birtokolt atomfegyverekről. Cserébe az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Oroszország biztonsági garanciákat vállalt Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartására. A megállapodás eredendően nem jogi kötelezettségvállalás, hanem politikai nyilatkozat volt, így hiányzott kikényszerítő ereje, ami később problémát is okozott. Amikor Oroszország 2014-ben annektálta a Krímet, majd 2022-ben teljes körű inváziót indított, egyértelművé vált, hogy a memorandum ígéretei kiüresedtek. Éppen ezért nehezen védhető, ha Budapest neve kizárólag azért kerül elő, mert egykor itt írtak alá egy olyan dokumentumot, amely mára lényegében  értelmét vesztette.

Azt, hogy Budapest neve felmerült, nem a nemzetközi politikatörténet, sokkal inkább a jelen geopolitikai realitása és erőviszonyai magyarázzák. Orbán Viktor köztudottan  gyümölcsöző viszonyt alakított  ki a Trump-adminisztrációval, mind a személyes, mind pedig az intézményi csatornák kiválóan működnek a mai napig. Ugyanakkor a magyar–orosz kapcsolatok is »korrektek« maradtak: Budapest nem szakította meg a kommunikációt Moszkvával, és nem zárta ki teljesen a gazdasági együttműködést sem. Ez a kettős pozíció – nyugati szövetségesként szoros amerikai kötelék, miközben keleti irányban is fenntartott csatornák – logikus helyszínné teszi a magyar fővárost egy béketárgyalás számára. Az 1994-es memorandum felemlegetése valójában nem más, mint kísérlet Budapest negatív keretbe helyezésére – hiszen a főváros neve most nem a múlt, hanem a jelen politikai erőviszonyai miatt merült fel.

Jeszenszky Géza szerint Magyarország nemzetközi tekintélye mélyponton van, ám éppen az a tény, hogy Budapest neve egyáltalán felmerült a Fehér Házban, ellentmond  ennek. Ha a magyar külpolitika teljesen izolált és hiteltelen lenne, Washington aligha javasolta volna a magyar fővárost egy trilaterális csúcstalálkozó színhelyéül. A valóság éppen ellenkezőleg történt: az, hogy Magyarország egyszerre tud működő kapcsolatokat fenntartani az Egyesült Államokkal és Oroszországgal, ritka pozíció Európában. Ez a »híd-szerep« is lehetővé teszi, hogy Budapestet komolyan számításba vegyék egy ilyen horderejű tárgyalás helyszíneként. A nemzetközi tekintély mércéje nem pusztán retorikai kérdés, inkább annak függvénye, hogy a legnagyobb hatalmak mennyire hajlandók stratégiai ügyekben számolni egy országgal – márpedig a mostani fejlemények alapján Magyarországgal igenis számolnak.

Ezzel szemben az az érv, hogy ott szeretnék megtartani a csúcstalálkozót, ahol a korábbi, mára teljesen összeomlott garanciarendszert létrehozták, nem igazán tűnik komoly feltételezésnek.

Jeszenszky nosztalgikus vélelmezését cáfolja Donald Tusknak, Lengyelország miniszterelnökének megszólalása is. A Népszava tudósítása szerint ő is a történelmi előzményekre hivatkozott, mondván: 1994-ben Budapesten kapott Ukrajna biztosítékot területi integritására az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól. Tusk mindehhez csak annyit tett hozzá: »Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyszínt választanék«.  

Jeszenszky Géza és Donald Tusk véleménye között így lényegi különbség húzódik meg. Míg a volt külügyminiszter egyenesen Magyarország nemzetközi tekintélyének mélypontjáról beszél, addig Lengyelország miniszterelnökének megszólalásából az derül ki, hogy a magyar kormány jelenlegi diplomáciai súlyát nem vitatja senki – legfeljebb a budapesti memorandum emléke miatt tartja szerencsétlennek a helyszínt. Ez óvatos, sőt babonás fenntartás, de semmiképpen sem a magyar külpolitika hiteltelenségének beismerése. Ellenkezőleg: az, hogy Washingtonban és Európa fővárosaiban egyáltalán számolnak Budapesttel mint lehetséges tárgyalási fórummal, önmagában is azt bizonyítja, hogy Magyarország továbbra is tényező a geopolitikai játszmában. Jeszenszky szavaival szemben tehát éppen a jelenlegi fejlemények cáfolják a »mélypont« narratíváját: a magyar főváros felmerülése nem a múlt árnyékát, hanem a jelen politikai valóságát tükrözi.”

Nyitókép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS, Mandel NGAN / AFP