Az EU úgy döntött, ha törik, ha szakad, kitart eredeti zöld elképzelései mellett, finomhangolni sem akarja azokat, a klímaváltozás problémájának megoldását pedig részben erkölcsi, ideológiai kérdésé, megmásíthatatlan, szent küldetéssé emelte.
A szerző a Mathias Corvinus Collegium intézetekért felelős igazgatója, a Klímapolitikai Intézet stratégiai és kommunikációs vezetője.
Mára elenyésző számban maradtak olyan emberek vagy társadalmi csoportok, amelyek tagadnák, hogy lenne klímaváltozás. Tudományos konszenzus, hogy klímaváltozás volt, van és lesz, annak folyamatait az emberi tevékenység pedig sajnálatos módon negatív irányba befolyásolja.
A klímaváltozás tényleges problémaként történő érzékelése azonban időnként és helyzetenként változik. Van, hogy az éghajlatváltozás ügyét fontosabbnak, van hogy kevésbé fontosnak érezzük. A dolog megértéséhez a környezetpszichológia egyik alapvetése visz minket közelebb. Az Elke U. Weber nevéhez köthető elmélet (Finite Pool of Worry) szerint
az ember nem tud egyszerre mindenért (is) aggódni.
A túlélésünket szolgálja, hogy problémáinkat fontossági sorrendbe rendezzük; hogy a gondok súlya alatt ne roskadjunk össze, és legyen erőnk a következő nap is kikelni az ágyból, csak meghatározott mennyiségű dolog miatt tudunk aggódni. Azok, amelyek időben és térben közelebb állnak hozzánk, komolyabban foglalkoztatnak minket; amelyek távolabb, azok hátrébb szorulnak aggodalmaink hosszú sorában. Jobban aggaszt minket az, ha valami közvetlenül és súlyosan érint minket, mint az, ami közvetett és kevésbé káros ránk nézve. Ahogy beosztjuk időnket, energiánkat, pénzünket, úgy próbáljuk menedzselni félelmeinket is életünk során.
Egy olyan fejlődő térségben, ahol az alapvető egzisztenciális biztonsághoz szükséges feltételek kevésbé adottak, nem aggódnak olyan mértékben a klímaváltozás miatt, mint a világ fejlett részein. Ez az ellentét mindig eszembe jut, amikor az ENSZ éves klímacsúcsain a gazdag európai országok oktatják Afrikát, hogy mondjuk nem költ eleget a szén kivezetésére és a megújuló energiatermelési módon elterjesztésére. Cserébe az afrikai országok elmondják, hogy elsőként például az egészségügyre, az oktatásra, az utak kiépítésére, a közbiztonságra szeretnének költeni, és utána foglalkoznának az üvegházhatású gázokkal, mert ez utóbbi probléma náluk nem elsődlegesen megoldandó (ráadásul nem is feltétlenül ők a felelősek a káros légköri gázok magas koncentrációjáért.)
Ugyanakkor az Európai Unióban is rendre kitapinthatók a problémák közötti hangsúlyeltolódások. Az öreg kontinenst sújtó válságok előtt, amikor még nagyjából rendben mentek a dolgok, a klímaváltozás problémája elsődlegességet élvezett. A válságok előtti utolsó békés évben, 2019-ben az európai közbeszédben minden korábbinál fontosabb szerepet töltött be az éghajlatváltozás elleni küzdelem. Meggyőződésem, hogy
az európai politikai elit akkor jó érzékkel vette észre, mi mozgatja az embereket, nem véletlen, hogy ekkor, 2019 végén fogadták el azt az Európai Zöld Megállapodást, amely az EU politikájának zászlóshajójává vált, és azóta is ezt a szerepet tölti be. Úgy gondolom, az európai politikai elit ekkor még jobban rezonált a választói akaratra, a 2050-re meghirdetett klímasemlegesség még könnyebben találkozott az állampolgárok gondolkodásmódjával.
A baj, hogy az EU ezt az összehangoló, ráérző képességét azóta elveszítette. Úgy döntött, ha törik, ha szakad, kitart eredeti zöld elképzelései mellett, finomhangolni sem akarja azokat, a klímaváltozás problémájának megoldását pedig részben erkölcsi, ideológiai kérdésé, megmásíthatatlan, szent küldetéssé emelte.
Pedig a dolgok nagyon megváltoztak, az elmúlt években valóban csak törik és szakad. Beütött a COVID, másfél évre rá kitört a háború a szomszédban, amit energiahiány, infláció, általános gazdasági lassulás tetézett.
Miközben az EU-s agenda változatlan maradt, az uniós állampolgárok problémaérzékelése alapvetően átalakult. Az átfogó, 2025-ös statisztikákat nézve (Special Eurobarometer 565 – Climate Change, 2025. március) kitűnik, hogy az Unió állampolgárainak 85 százaléka a klímaváltozást továbbra is súlyos problémának tekinti. Ám, ha mélyebbre ásunk és az éghajlatváltozás kérdését összevetjük más ügyekkel (Standard Eurobarometer, 2025. tavasz) arra következtethetünk, hogy a klímaváltozás hátul kullog a megoldandó problémák sorában. A 2025. március-áprilisban felvett adatok tanúsága szerint az infláció, a gazdasági nehézségek, a lakhatás, a migráció, a nemzetközi helyzet, az egészségügy, a bűnözés, az orosz-ukrán háború a tagállamok számára jelenleg mind nagyobb gond az éghajlatváltozásnál.
Az EU27 országában elvégzett, átfogó kutatás szerint a megkérdezettek mindössze 9 százaléka említette az éghajlatváltozást fontos kihívásként.
Az MCC Ifjúságkutató Intézete a fiatalok körében számos kutatást végzett, ami hasonló eredményt hozott napvilágra. Szintén 2025 tavaszi felmérésük arra jutott, hogy a fiatalok (15-39 év) nagyon fontosnak gondolják a klímaváltozás elleni küzdelmet, de szerintük is vannak fontosabb dolgok. Jobban foglalkoztatja őket az, hogy mit hoz a jövő a karrier, a család, az egészségük, a megélhetésük vagy a politikai helyzet szempontjából, és csak ezt követően „jut idejük” aggódni a klímaváltozás miatt. Az Európai Unión belül jelenleg általánosan a legnagyobb gondot a gazdasági helyzet és a magas árak jelentik. Ha ezt a problémakört ütköztetjük a klímaváltozáséval, azt az eredményt kapjuk, hogy persze: az emberek szerint harcolni kell a klímaváltozás ellen, de nem minden áron, így az sem mindegy, hogyan. Ha mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, a zöld ügyek iránti lelkesedés alábbhagy. Az Ifjúságkutató Intézet említett vizsgálata például arra jut, hogy
a fiatalok közel kétharmada (63 százalék) nem tartja elfogadhatónak, hogy ha a klímaváltozás elleni küzdelem a megélhetés drágulásával jár. Mindössze egyharmaduk (32 százalék) hozna anyagi áldozatot az éghajlatváltozás érdekében.
Ez az, amiről az Európai Unió nem hajlandó tudomást venni. Kivár, hátha majd (maguktól) megoldódnak azok a bajok, amelyek a klímaváltozás problémáját leértékelik. A feszültségek azonban nőnek. 2020 után olyan európai nagyvárosokban voltak tömegtüntetések a megélhetési költségek emelkedése miatt, amelyek a világon a magas életszínvonal, a jólét szimbólumai. Demonstrációk voltak többek között Brüsszelben, Párizsban, Prágában, Berlinben és Bécsben. Több mint kéttucat uniós országban voltak gazdatüntetések. Az unió GDP-je 2024-ben 1 százalékkal nőtt, miközben a globális GDP 3 százalékkal. Az európai parlamenti választásokat követően a magukat zöld pártokként azonosító politikai erők képviselete egyharmadával visszaesett. Franciaországban és Németországban, a kontinens két legerősebb államában belpolitikai krízis alakult ki, a zöldek mindkét országban óriási népszerűségvesztést kénytelenek elkönyvelni.
Mindez nem jelenti azt, a klímaváltozás elleni küzdelmet fel kell adni. Az éghajlatváltozás hosszú távon a legfontosabb megoldandó probléma, amit nem mindegy hogyan oldunk meg. A környezeti érdeket össze kell hangolni a mindenkori gazdasági és társadalmi érdekkel. Azzal ártjuk a legtöbbet a környezeti fenntarthatóság ügyének, ha a zöldpolitikával társadalmi gazdasági feszültséget generálunk.
| Mondd el a véleményedet te is a leírtakkal kapcsolatban! Csatlakozz közvélemény-kutatásunk kitöltőihez! Hogyan állunk a klímaváltozás elleni küzdelem megítélésében? Problémáink rangsorában hol helyezkedik el most az éghajlatváltozás, mondjuk a megélhetési vagy a háborús gondokhoz képest? Mekkora áldozatot tudunk vállalni a zöld célok elérése érdekében? Ezekre a kérdésekre is választ keres a fiatal Klímanagykövetek által indított kutatás, amely a Klímapolitikai Intézet szakmai támogatásával valósul meg. |
Nyitókép: AFP/Liu Mingxiang
***
A jelenlegi geopolitikai és gazdasági helyzetben Ukrajna uniós integrációja nemcsak illúzió, hanem kifejezetten veszélyt is jelenthet az EU stabilitására – figyelmeztet elemzésében Morten Heiberg és Rasmus Mariager dán professzor.
Trump londoni fellépése felkavarta az atlanti szövetség állóvizét, miközben Európa olajcsapok nélkül, drónok célkeresztjében és utcai lázadások árnyékában sodródik a polgárháborús forgatókönyv felé.
Nem finomkodott az orosz külügyminiszter.
Az amerikai elnök közös sajtóértekezletet tartott Keir Starmer brit miniszterelnökkel.
Lengyelország úgy döntött, hogy fokozza katonai együttműködését Ukrajnával, még akkor is, ha ezzel geopolitikai darázsfészekbe nyúl.
Európa mindig megfeledkezik arról, amiről a versenytársak soha: a gazdasági és biztonsági önérdekek kőkemény realitásáról. Molnár Dorina írása.
A miniszterelnök a Kossuth rádiónak nyilatkozik.
A bolt tulajdonosa szerint ő nem antiszemita, csak nem szereti azokat a zsidókat, akik támogatják Izraelt.
