Életem során időnként feltettem magamnak a kérdést: vajon mi lesz velem tíz év múlva? Bármit képzeltem olyankor, a valóság mindig radikálisan más lett. Azt mondom a diákjaimnak, a gyermekeimnek is: hihetetlen kalandok várnak rátok. Készülni rájuk nem lehet. Lehetett volna belőlem színtiszta francia, német vagy amerikai ember. Végül magyar lett a szívem-lelkem. Elképesztő hullámvasút! Mitől függ végül, hogy hová vezet életünk útja?
Nyolcadikosként gőzöm sem volt, hogy mi szeretnék majd lenni, de egyvalami biztosan nem szerettem volna: újságíró. Épp olvastam Heinrich Böll Katharina Blum elvesztett tisztessége című regényét, amelyben bulvárújságírók tönkreteszik a főszereplő életét. Csak azt ne! Inkább leszek pénztelen, hosszú hajú, bohém költő. Amikor tíz évvel később mégis újságíró lettem, a konzervatív Die Weltnél, tudatosan készültem a nemzetközi tudósítói pályára – Párizsban, Londonban és New Yorkban. Nyugati volt a szívem-lelkem.