Jobban oda kellene figyelni minden olyan embernek, aki vagy zenészként vagy véleményformálóként megnyilatkozik a nagyközönség előtt –mondta az Alapjogokért Központ és a Hír FM Az igazság órája című műsorának vendégeként Mohácsy István, a Fidelitas elnöke. A politikus kifejtette, szerinte a Fleck Zoltán-ügy, a Majka-ügy és az Azahriah-ügy egy tőről fakad, és
nem szabadna indulatokat vinni a közéletbe, mert ezek az indulatok vezetnek az olyan erőszakos merényletekhez, mint a Robert Fico, vagy épp a Donald Trump elleni támadás.
Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője erre reagálva elmondta, a közbeszéd jelenlegi állapotáért a balos értelmiség a felelős, amely
„úgy gondolja, kivonhatja magát mindenféle erkölcsi felelősség alól”
azzal a kifogással, hogy Magyarországon diktatúra van, amit aztán négy évente le akarnak váltani.