Visszaszámlálás: indul az Otthon Start Program, íme a legfontosabb tudnivalók

Nagy Márton néhány ábra segítségével foglalta össze az igényléshez szükséges legfontosabb kritériumokat.

A program elemei átgondoltan bővítik a keresletet és a kínálatot is.
A szeptemberben induló Otthon Start program, amely 3 százalékos fix kamatozású, akár 50 millió forintos, 25 év futamidejű hitelt kínál, sokak szerint az ingatlanárak elszabadulását hozhatja. A kormány azonban egy átgondolt „kettős fék” rendszerrel – keresleti korlátokkal és kínálatbővítő intézkedésekkel – biztosítja, hogy a támogatás valóban az otthonteremtést szolgálja, ne pedig az árak elszállást – írta elemzésében a Makronóm.
A program társadalmi egyeztetés alatt áll, és szeptember 1-jétől minden első lakást vásárló számára elérhető, családi állapottól függetlenül. Ez hiánypótló lehetőség az egyedülálló fiatalok számára, de a házastársak második közös otthonának megvásárlását is segítheti, mivel az 50 százalékos tulajdonrész nem számít az első lakás kritériumában. A kedvező feltételek nagy keresletet generálhatnak, ami felveti az árrobbanás kockázatát, különösen a korábbi támogatások árfelhajtó hatásai miatt.
Ezt is ajánljuk a témában
Nagy Márton néhány ábra segítségével foglalta össze az igényléshez szükséges legfontosabb kritériumokat.
A kormány komplex, nyolc elemből álló rendszerrel előzi meg az inflációs kockázatokat, egyszerre szabályozva a keresletet és bővítve a kínálatot:
1. Keresleti korlátok és spekuláció kizárása
2. Kínálatbővítő intézkedések
A kormány három intézkedéssel ösztönzi az új lakások építését:
+1. Bár nem kormányzati intézkedés, de fontos szempont a beragadt kínálat mozgósítása is: a program a használt lakások piacát is élénkíti, 8-10 ezer eladatlan ingatlan piacra kerülését segítve, ami további fék az áremelkedésre.
A lakáspiaci kínálat drámai visszaesést mutat: tavaly 29 százalékkal, 13 295 darabra csökkent az új otthonok száma, miközben a lakáshitelek volumene 120 százalékkal nőtt. A kereslet erős, de jelentős részét (vidéken 27 százalék, Budapesten 37 százalék) befektetők adják. Az Otthon Start a saját célú vásárlókat támogatva csökkenti a spekulációt és stabil keresletet teremt, ami ösztönzi a beruházásokat.
A korábbi tapasztalatok szerint a tisztán keresletélénkítő programok 6-9 százalékos áremelkedést okozhattak. Az Otthon Start azonban a „kettős fék” rendszerrel ezt 1,5-2,5 százalékra mérsékelheti. Az Otthon Start esetében az öt keresleti korlátozás és a három kínálatbővítő ösztönző együttesen, szinergiában működik majd. Ráadásul az új lakások építéséből származó társadalmi haszon nagyságrendekkel meghaladja ezt a kézben tartott, potenciális mellékhatást.
A program már most érezteti hatását: az építőipari cégek kapacitásbővítést jelentettek be, évi 10 ezer új ingatlannal növelve a kínálatot. A társadalmi hasznok – első otthonok, új munkahelyek, adóbevételek – messze felülmúlják a kontrollált áremelkedés kockázatát. A kormány így nemcsak hitelt kínál, hanem egy átgondolt, fenntartható rendszert, amely valódi otthonteremtést támogat, minimalizálva a piac túlhevülését.
Nyitókép forrása: Pixabay/Walkerssk
Ezt is ajánljuk a témában
A miniszterhelyettes szerint a GDP növekedéshez is hozzájárulhat az első ingatlanvásárlók támogatása.
***