Egy igazán lényegbe vágó kérdést tett fel Puzsér

2025. július 29. 19:32

Ugyan miért ne árulhassák el szabadon azt a nyugati civilizációt?

2025. július 29. 19:32
null
Kötter Tamás
Facebook

„Egy igazán lényegbe vágó kérdést tett fel Puzsér: »De ugyan miért ne árulhassák el szabadon azt a nyugati civilizációt, aminek éppen az az ereje, hogy minden ellene feltörő indulatnak csatornát ácsol, és magába integrál, hanglemezt ad ki, koncertet szervez neki, és pólót gyárt belőle, miközben a nyilvánosság feldolgozó erejével kifejleszti vele szemben a szellemi immunitás képességét?«

Talán, mert minden emberi közösségnek (államnak) vannak szervezőelvei. A mostani magyar államnak – sok más mellett, ha már történelemnél járunk – például az, hogy sem az antiszemitizmust, sem a terrorizmust, sem e kettő veszélyes elegyét nem támogatja, sőt egyenesen tiltja. Természetesen a közösség ezen változtathat – vagyis az állam hardvert feltöltheti egy olyan kulturális és abból fakadó politikai szoftverrel, ami utat nyit az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásoknak. Ha jól veszem ki, nyugaton – na persze inkább demográfiai kényszerűségből, mint jókedvükből – éppen ez az átállás megy. Lelkük rajta. Mi pedig eldönthetjük, hogy akarunk -e egy ilyen kulturális és abból fakadó politikai változást. A magam részéről, a válaszom az, hogy NEM.”

Nyitókép forrása: Oli SCARFF / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Élő Éva
2025. július 30. 09:39
A világ-korszakváltás kritikus helyzetbe hozta az atlanti civilizációt. Geostratégiai érdekünk, hogy legyen Izrael!
Válasz erre
3
0
Élő Éva
2025. július 30. 09:34
Sokan képtelenek felmérni a helyzet komolyságát. A kérdés nem az, hogy ki szereti a zsidókat, ki meg az arabokat, esetleg a keresztényeket., Nem! A kérdés az: Leegyen-e Izrael, vagy radikális muszlim vezérek elképzelése szerint ki kell őket irtani. Joguk van e az élethalál harcukhoz?
Válasz erre
2
0
2025. július 29. 22:37 Szerkesztve
"Kötter úr tud róla, hogy Netanyahú saját lehallgatóközpontja pontosan tudott a kitörés tervéről" A gázai kitörés vsz. egy 9/11 vagy egy "bucsai mészárlás" volt. Vagyis nem úgy, nem azért, nem azok által (stb.) történt, amit a világ közvéleményének, a későbbi történelemnek, a hasonló hamis zászlós hadműveletekkel eladnak. A fentiek azonban nem legitimálják a vakon gyilkoló antiszemitizmust, terrorizmust meg az összes hasonló vérontást, amit szalonképesnek gondolnak a PSX-en, virtuális valóságban (stb) tömegmészárló internetes fotelhuszárok. Akik már egy benőtt körömtől is a poklok kínjait élik meg. Az ilyeneknek valóságos gyógyír, ha kipróbálják az ukrán frontot élőben. Csak persze, mint mindig, túl gyávák a valósághoz.
Válasz erre
3
0
Vata Aripeit
2025. július 29. 20:16
Nem kell ezt túlbonyolítani. Kis fiszfaszok , antifák , náci kórus, nagyfejű szar zenét játszó lakodalmas rockzenekarok nem jöhetnek ide. Menjenek gázába, katarba, iránba..nagy a világ. Ide ne.
Válasz erre
14
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!