Hivatalos: Magyar Péter ukrán barátja ukrán kém

Holló István hosszú ideje a magyar elhárítás látókörében van, neve ellenére színtiszta ukrán állampolgár.

Wéber János, a rendőrből lett fegyverkereskedő a Magyar Nemzet értesülései szerint bár hazai érdekeltségeit felszámolta, de Nyugaton aktív maradt, és az ukrán kémbotrány további szereplőivel is kapcsolatba hozható.
Az elmúlt napokban nyilvánosságra került információk alapján Ruszin-Szendi Romulusz, Holló István és Tseber Roland Ivanovics a főszereplői az ukrán kémbotránynak. A Magyar Nemzet értesülései szerint azonban kapcsolódik még hozzájuk egy férfi, akiről eddig kevesebb szó esett a nyilvánosságban. Ő Wéber János szocialista kötődésű magyar milliárdos.
A lap összeállításában felhívta arra a figyelmet, hogy mindhárom felsorolt szereplő összefüggésbe hozható Wéber Jánossal, akiről az elmúlt évek sajtóinformációi és cégügyei alapján egy „vérbeli” baloldali milliárdos képe rajzolódik ki. Mint írták, az 1956-ban született férfi előbb a rendőrség terrorelhárító egységénél szolgált, később vállalkozó lett,
majd több ponton került kapcsolatba a szocialista párttal és az MSZP vezette kormányokkal.
A legfontosabb kapocsként Puch Lászlót említik: a 90-es vagy a kétezres évek bármely sajtótermékében Wébert mindenhol az MSZP pénztárnokának és nagy hatalmú emberének tartott Puch gyerekkori barátjaként mutatták be. Wéber ugyanakkor nem politizált, hanem fegyverrel kereskedett – erről pedig tudomást is szerezhetett a nyilvánosság, kétes, adott esetben botrányos állami beszerzésekből ugyanis nem volt hiány a cége körül – idézte fel a Magyar Nemzet.
Wéber János legismertebb vállalkozása a Combat Kereskedelmi Kft. volt. Az évtizedekkel korábban megjelent sajtóbeszámolók is arra engednek következtetni, hogy Wéber szerepvállalása idején a Combat rendszeresen kapott megrendeléseket a balliberális kormányoktól.
A cég a Horn-kormány idején lényegében beszállítója volt a belügynek és a Köztársasági Őrezrednek, 2002 után pedig a készenléti rendőrségnek.
A Magyar Nemzet itt felidézte például az úgynevezett golyóálló ügyet. Emlékezetes, hogy 1996-ban Magyarországra látogatott II. János Pál pápa, azonban hetekkel a Szentatya érkezése előtt a rendőrség még nem cserélte le az egyházfő testi épségéért felelős rendőri egységek elavult golyóálló mellényeit. Az új védőeszközöket végül – sajtóhírek szerint – a Combat szállította le.
A cikkben hozzátették, hogy a vállalat a Gyurcsány-kormány időszakában is megtalálta a számításait.
A Combat részt vett például abban a kormányzati tranzakcióban, amelyben a magyar állam 2006-ban hatvanhat BTR–80-as harcjárművet adott el Iraknak.
Felidézték, hogy ezen adásvétel körül akkoriban csak úgy sorjáztak a kérdőjelek.
De Wéber János nem maradt ki a rendőrség 2007-es fegyverkezéséből sem: az őszödi beszéd és az októberi rendőrterror után nem sokkal, 2006 végén a balliberális kormány milliárdokat bocsátott a rendőrség rendelkezésére tömegoszlató eszközök beszerzésére. 2007 elején a Combat közbeszerzési nyertesként például térd- és könyökvédőket, fekete bevetési kesztyűket, közelharc-kiképző felszereléseket és speciális taktikai mellényeket szállíthatott le a rendőrségnek – sorolta a lap.
Ezt is ajánljuk a témában
Holló István hosszú ideje a magyar elhárítás látókörében van, neve ellenére színtiszta ukrán állampolgár.
A Magyar Nemzet a fentieken túl sorra vette még azokat a korabeli cikkeket is, amelyek egy bruttó 162 millió forintért a Honvédelmi Minisztériumnak eladott speciális tűzszerészrobotról szóltak. Az akkori közlések szerint 2008-ban Afganisztánban egy magyar katona halálában is szerepe lehetett ennek a berendezésnek, mivel nem volt képes hatástalanítani egy útmenti pokolgépet.
De egy túlárazott, negyedmilliárdos helikopterügyletről szintén lehetett olvasni a Combat kapcsán, sőt, a cég állami megrendelésre közreműködött kalasnyikovok felújításában is.
De mint írták Wéber János egy másik vállalkozása, a Budapest Mikroelektronika Zrt. is bekerült a hírekbe úgyszintén egy állami beszerzés miatt. A vállalkozás 2009-ben a rendőrség traffipaxtenderén nyert, de mivel nem ez a cég adta a legjobb ajánlatot, az ügyből botrány kerekedett. Végül a Közbeszerzési Döntőbizottság megtiltotta, hogy szerződést kössenek a vállalattal a majdnem hárommilliárdos ügyletben.
Wéber végül 2010 végén kiszállt a Combatból. Utóbbi céggel kapcsolatban érdekes információ, hogy vezette az a Székely Herbert is, aki Fenyő János munkatársa volt, majd miután a médiavállalkozót a nyílt utcán meggyilkolták, Székely lett a Fenyő-birodalom gondnoka. A Magyar Nemzet egyébként úgy tudja, hogy bár Wéber János hazai érdekeltségeit mára jórészt felszámolta, Nyugat-Európában ugyanakkor aktív üzletember maradt.
A terjedelmes írásban szót ejtettek még a szocialista hátterű üzletember feleségéről is. Wéber Judit ugyanis annyira közel került a politikához, hogy a sajtó egy időben az MSZP egyik állandó ügyvédjeként emlegette. Szakmai alkalmasságáról pedig olyannyira meg lehettek győződve a pártban, 2004-ben Medgyessy Péter akkori kormányfő az Országos Rádió- és Televíziótestület élére jelölte, igaz, ez a kísérlet nem hozott eredményt.
Wéber Judit neve később – mint a Media Magnet Médiaügynökség Kft. vezetője – felbukkant a Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyetteshez köthető botránysorozatban is. A cég 2007-ben a BKV-hoz egyébként nem tartozó tanulmányok írására és tanácsadásra több tíz millió forintos megbízást kapott. De Hagyó és a Wéber család útja akkor is keresztezte egymást, amikor 2010 előtt Wéber János közös vállalkozást működtetett Hagyó Miklós szóvivőjével, Horváth Évával, aki 2010-ben azt vallotta a Központi Nyomozó Főügyészségen, hogy „a Media Magnet Kft. Puch cége, bár papíron Wéber Judit a többségi tulajdonos”.
A Magyar Nemzet összegzésében azt írta, hogy Wéber János egy fegyverkereskedelemből milliárdokra szert tevő üzletember, aki „kiváló” viszonyt ápolt baloldali politikai szereplőkkel, valamint a szocialista kormányokkal. Ilyen előzményekkel került kapcsolatba az ukrán kémbotrány legfontosabb figuráival, és kezdte egyengetni Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök politikai karrierjét és vált állításuk szerint Tisza Párt egyik „pénzeszsákjává”. A lap további információkat ígért az üggyel kapcsolatban.
Nyitókép: Facebook
***
Ezt is ajánljuk a témában
Ruszin-Szendi Romulusz mióta újból feltűnt a közéletben, egyre csak gyűlnek körülötte a zűrös ügyek. Még nem tudni, hova fut ki a legújabb kémbotrány sem.
Ezt is ajánljuk a témában
Idő előtt leváltották, megsértődhetett, leszerelt, és beállt Magyar Péter mögé.
***