És a nem hívők hova álljanak húsvétkor?

Akiből a vallásos érzület teljes mértékben hiányzik, aki irtózik mindentől, ami Istenről, Jézus Krisztusról, az egyházról szól, az is tisztában van azzal, hogy a húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Jézust pénteken keresztre feszítették, halálával megváltotta minden ember bűnét, de harmadnapra feltámadt, ezzel legyőzte a végleges elmúlást, bebizonyította, hogy lehet kiút, az új élet nem feltétlenül hamis illúzió.

Mindezt ugyanis bizonyos intelligenciaszint felett illik tudni, mint ahogy azt is, hogy Newton fejére esett az alma, ebből jött rá a gravitáció lényegére, amit azután Einstein megcáfolt, szerinte ugyanis a téridő görbült meg, de ezt akkor a 250 évvel korábban született angol polihisztor még nem tudhatta. Honnan is tudhatta volna?!

Mégis, ha jól belegondolunk: 

Bár a december végi napok is elsősorban a családi összejövetelekről, az ajándékozásról, az eszem-iszomról, dínom-dánomról, a megpihenésről szólnak, a karácsony teológiai, szakrális tartalma sokkal inkább megmaradt.

A többhetes adventi felkészülés, a szenteste várakozással teli pillanatai, a gyermek megszületése, a betlehemi jászol látványa könnyen elképzelhető, átélhető és örömteli esemény még azok számára is, akik nem hisznek az Újszövetségben leírtakban. A remény, a pozitív jövőkép ugyanis mindenki számára vonzó perspektíva.

Ám a húsvét alkalmával megidézett események sokakat zavarba ejtenek. 

a kegyelem ajándékául szolgáló megváltás gondolata, túlságosan fennköltnek és őszintétlennek tűnik az, hogy a szenvedésnek lehet értelme, hogy a halál nem a vég, mindössze a lét egyik – bár kétségtelenül ijesztő, titokzatos – állomása.

A húsvét drámája nem vagy csak nagyon nehezen illeszkedik a 21. századi ember – most nevezzük inkább egyénnek – narratívájába. Ez még akkor is így van, ha teljesen egyértelmű, húsvét nélkül a karácsonynak sincs sok értelme: ha a Megváltó világra jön, de nem szenved és hal meg az emberekért, majd nem támad fel, akkor ez egy félbehagyott történet.

A Jó, a Rossz és a Csúfban sem lovagolhat el a temetőből a Rossz, az ő sorsa az, hogy egy sír mélyén végezze, a kalapjával meg a pisztolyával együtt – még ha ez a hasonlat esetleg blaszfémiának tűnik is. 

A karácsony az ígéret, a húsvét a beteljesedés, amely nem igényli a talmi csillogást, sokkal inkább csendre vágyik.

kik a felelősök mindezért, ha vannak egyáltalán. Szerepet játszanak-e ebben a folyamatban az egyházakat megrázó botrányok, Isten néhány szolgájának alig megbocsátható vétke. Szerepet játszik-e az, hogy a gyülekezetek számos tagja megszokásból, rutinszerűen, olykor csak a látszat kedvéért és nem belső meggyőződésből éli meg a hitét, s bár ők is tudják, a kereszthalál és az üres sír megfordította a világ addigi folyását, ezeket az eseményeket csupán tudomásul veszik, nem törekedve arra, hogy ebben a szellemben éljék mindennapjaikat.

De persze nincs semmi rendkívüli abban sem, ha valaki nem hisz Istenben, nem hisz Jézus Krisztusban, nem hisz a feltámadásban, de legalább belelátja ezekbe a napokba a természet életre kelését, a hideg, zord tél végét, a tavasz eljöttének nagyszerűségét, a sötétség fokozatos elmúlását, a világosság térnyerését, a testi és lelki értelemben vett újjászületés, a megtisztulás igényét, vagy akár a kerti munkák megkezdésének az idejét.

Az talán sokak szerint már kiüresíti az ünnep lényegét, ha valaki számára a húsvét csupán szabadnapokat jelent, a hosszú hétvégék közül az egyiket, amikor nem kell a munkahelyünkön dolgozni, amikor home office-ban nem kell leülnünk a monitor elé. 

Más úgy, hogy azon izgul: sikerül-e olyan nem felfújt, tartósítószerekkel nem agyonvágott sonkát beszereznie, amely autentikus, tanyasi – de legalábbis falusi – ólból származó, egészséges ételekkel etetett disznó lába volt egykoron; megint másnak az a fontos, hogy ne fogyjon el a szupermarketből a lehetőleg olcsó, de még ehető csokinyuszi, csokitojás, csokiizé, vagy, hogy húsvét hétfőn otthon legyen a szemrevaló szomszéd menyecske, akit jó lenne meglocsolni a Temun rendelt parfümmel.

De kár lenne megvetni azt az embert, aki azon iparkodik húsvétkor is, hogy tudjon foglalni egy tóra néző – ahonnan jó szelfik lőhetők a Facebookra, meg az Instára – félpanziós apartmant a menő wellnesshotelben, lehetőleg akciósan. 

Nem vagyunk egyformák, nagyon nem.

A mások lelki üdvéért felelősséget érzők persze reménykedhetnek abban, hogy akit a sors vagy az Isten vagy a véletlen a világnak erre a tájékára vetett, az legalább ilyenkor, húsvét idején pár pillanatig elgondolkozik azon, miért jött ő a világra, mi célja van az életének, van-e értelme a szenvedésnek, érdemes-e még újrakezdeni, valóban tudja-e, mi a fontos és mi a nem fontos, s leginkább eltöpreng azon, milyen számvetést tud majd készíteni, amikor eljön az elmúlás pillanata.

S hogy ez az elmúlás valóban nem lesz-e végleges, azt előbb-utóbb úgyis mindenki megtudja.

Nyitóképünkön: Díszített tojások a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumban 2025. április 17-én. MTI/Kacsúr Tamás