Azbej Tristan egy megrázó észak-iraki találkozásról mesél a szülőföldjükről elűzött ninivei keresztények egyik érsekével.
„Amikor az Iszlám Állam feldúlta az otthonaikat, megöltek embereket, közülük több százezer embert elűztek őseik földjéről, akkor nagyon nagy volt a veszteségük, mély a szomorúságuk. De igazán méllyé a gyászukat az tette, hogy ők arra számítottak, a nyugati keresztény országok segítségükre sietnek.”
A síita sorstársaiknak esetében Irán lépett közbe, a szunniták megmentésére az öbölállamok érkeztek, ők pedig a nyugatban bíztak, hiába. A ninivei érsek így fogalmazott, „a nyugati keresztény országok a CNN-en keresztül nézték végig, ahogy a minivei keresztényeket lemészárolják”.
„Van egy ilyen csalódás az üldözött keresztényekben”, mondja Azbej. „Ehhez képest, amikor mi, mint magyarok elmegyünk hozzájuk, akkor kitörő örömöt és túláradó hálát mutatnak az irányunkba.”
Azonban nem élnek álomvilágban. – „Látják, ahogy a nyugati keresztény ember elkényelmesedik, a társadalmak föladják a kereszténységüket. És azt is pontosan látják, hogy még akár 100 évvel ezelőtt is az európaiaknak Afrika a missziós területe volt, most sokszor az európai templomokban afrikai papok szolgálnak, mert nincs hivatás. Tehát gyakorlatilag Európa vált az ő missziós területükké. Sokszor találkoztam Közel-Keleten is, Afrikában is azzal a megindító jelenetsorral, amikor odamentünk mi, mint üldözött keresztényeket segítő program, és ehhez képest ők imádkoztak a mi hitünkért.”
Azbej Tertullianus egyházatyát idézi: „A mártírok vére az egyház magvetése. – Ez látszik most is.”