Ami a HetiPetiből kimaradt: Magyarország kutat fúr Nigériában; az EP szerint a magyar és az osztrák fiatal ugyanannyira kevéssé aggódik a megélhetése miatt. „Hallod-e, te Magyar Péter”, a magyar fiatal nem kér az álhírekből!
Ígértem itt legutóbb még néhány közszolgálati jellegű tényellenőrzést Magyar Péter székesfehérvári beszédével kapcsolatban – már érkeznek is,
nem úgy, mint az áprilisi előrehozott választások vagy a Rogán-elűző audiovizuális atombombák.
Ezt is ajánljuk a témában
Ha már Magyar úr felhívta rá a figyelmünket, lássuk, kikkel szavaznak együtt ők az Európai Parlamentben! Vigyázat, tiszások számára felkavaró tartalom következik. Francesca Rivafinoli írása.
„Részt kell vállalnunk a megoldásokban is, nem csak a kerítésépítésben” – mutatott rá a TISZA-vezér az afrikai népvándorlással kapcsolatban, hozzátéve: úgynevezett pártjának szilárd meggyőződése, hogy a megoldásnak „helyben kell megszületnie”.
Nem világos azonban, konkrétan kire gondolt a költő, amikor a „csak kerítésépítéssel” szemben szorgalmaz alternatívát.
Hát a hallgatóság? Ők mit szűrnek le mindebből? Ugye, hogy megjelenik szemeik előtt (fekete-fehérben) egy gyorstelepítésű drótakadály mögött basáskodó Orbán Viktor, és vele szemben (megfelelő szögben fotózva-retusálva) egy tüneményes afrikai gyermekeket angyali türelemmel halászni tanító TISZA-elnök?
Azért gyanús ez, mert az ATV-ben például Lukácsi Katalin külön sérelmezte, hogy Magyar Péterrel szemben a miniszterelnök Tusványoson fel se vetette, hogy Afrikába kellene segítséget vinni.
Miért, Lukácsi Katalin a tizedik kilométer lefutása közben minden adandó alkalommal fel szokott kiáltani, hogy lassan elkezd sportolni valamit?
Az biztos, hogy komoly hiányosságai vannak a kormányzati tájékoztatásnak, mert különben nem itt, tőlem kellene most arról értesülnie az olvasónak, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Hungary Helps Program egyik projektje legutóbb Kenyában „ötven család számára tette lehetővé a nyomornegyedből való visszatérést saját földjükre, saját otthonukba”, esélyt adva „egy méltóbb, fenntartható jövőre”. A napokban közzétett beszámoló szerint
a résztvevők (zömében nők) képzéseken vettek részt, üzleti tervet készítettek, majd indulótőkét és szakmai segítséget kaptak vállalkozásuk beindításához.
Mezőgazdasági bolt, használtruha-kereskedés, varroda, villamossági szaküzlet – ilyesmik jöttek létre Kisumuban a magyar kormányzati keretprogramnak köszönhetően.
Kenya (és egyben Afrika) legnagyobb nyomornegyedében eközben iskolát és higiéniai létesítményeket fejlesztettek magyar állami segítséggel;
Mombasa egy újabb nyomortelepén pedig a világon elsőként a magyarok fogtak beruházásokba, ezreknek biztosítva tiszta ivóvizet, illemhelyeket és zuhanyzási lehetőséget, szintén a Hungary Helps támogatásával.
Csak Kenya számára Magyarország tavaly összesen 1,86 milliárd forint hivatalos fejlesztési támogatást biztosított, többek között egy mintafarm létesítésével, egyetemi ösztöndíjak biztosítása mellett.
Nigéria Obodoukwu nevű járásában kutak létesültek – egy Békés megyében szolgáló nigériai pap javaslatára.
14-15 ezer ember juthat így ingyenesen tiszta vízhez; a kutakat Árpád-házi Szent Erzsébetről nevezték el.
Burkina Fasóban traumatizált belső menekültek jutnak magyar pénzből pszichológiai támogatáshoz és élelmiszerhez – ott van a projekt molinóján is a magyar logó annak, aki nem hiszi. Nem sorolom tovább, lehet tanulmányozni a beszámolókat, nemcsak Afrikából, hanem a Közel-Keletről vagy például Pakisztánból is.
Ha megtapsoljuk a TISZA-vezér „vízióját”, amely szerint nem csak kerítést kell építeni,
akkor sajnos kénytelenek leszünk elismerni, hogy az Orbán-kormány helyesen jár el ezen a téren.
Hasonló egyébként a helyzet azon mondattal is, hogy ha a TISZA „Pártnak” lenne miniszterelnöke, neki bizony az első útja „nem Moszkvába, nem Pekingbe, hanem Varsóba” vezetne. Miért, Orbán Viktor első útjai hova szoktak vezetni?
2010-ben és 2014-ben Donald Tuskhoz ment, Varsóba, mindkét alkalommal.
2018-ban azért nem Tuskhoz utazott, mert már nem volt ott – Mateusz Morawiecki fogadta. Milyen eredeti, ahogy a TISZA-vezér utánoz!
Jó, jó, de azóta volt egy 2022 is! – hallom a közbevetést. Akkor valóban nem Varsóba utazott a Magyar Péter szavazatának is köszönhetően ismét kétharmadhoz jutó kormányfő – hanem
a választások után először a Vatikánba, aztán a parlamenti eskütétel után Szerbiába, illetve egészen konkrétan Újvidékre.
Ezek közül melyiknek a fővárosa Moszkva vagy Peking? (Mielőtt bárki is fintorogni kezdene a szerbekre: maga Magyar Péter jelentette ki, hogy kivétel nélkül az összes szomszédos országgal kiváló kapcsolatokat kell ápolni, egyiket se szabad kvázi besározni.)
Mindezek alapján a propaganda és a szalmabáb-érvelés ádáz ellenségei
hogyan minősítenék azt a kijelentést, hogy a TISZA „nem Moszkvába, nem Pekingbe, hanem Varsóba” küldené elsőként egy képzeletbeli kormányfőjét?
Végül pedig ifjúságvédelmi okokból tegyünk tisztába még egy sztenderd hamis állítást. „Eltűnt a jövőkép. A magyar fiatalok többsége már nem ebben az országban képzeli el az életét” – hazudja adott ponton a pártelnök.
Az álhír bizonyára azon az uniós felmérésen alapul, amely szerint a 15 és 29 év közötti magyarok 42 százaléka szeretne az elkövetkező három évben más országba költözni, és 11 százalék kifejezetten tervezi ezt – csakhogy az állításban sehol nem szerepel, hogy a költözés örökre szólna, ráadásul a kutatás azt is megállapítja, hogy a külföldre kacsintgatás mértéke az életkorral fordítottan arányos; az idősebbek kisebb arányban mennének el. Azaz:
mire az érettségi után de facto ott lenne a lehetőség, hogy dobbantson, már nem feltétlenül dobbant (ugyanerre a megállapításra jutott egyébként az IDEA Intézet is).
Nem mintha nem lenne egyébként a lehető legtermészetesebb, ha egy uniós polgár tervez valamiféle külföldi kalandot – eleve ellentmondás az egyik mondatban az Erasmus-megvonás miatt sóhajtozni és attól rettegni, hogy a magyarok Orbán miatt majd nem mehetnek külföldre egyetemre vagy dolgozni, majd a másikban a jövőkép hiányának bizonyítékaként lobogtatni, ha sok fiatal vágyik peregrinációra.
Ezt is ajánljuk a témában
Pánikol a média ellenzéki része, mivel 2022-ben többen vándoroltak ki hazánkból, mint 2021-ben. Arról viszont mélyen hallgatnak, hogy hányan költöztek vissza. Akkor nézzük!
Tovább árnyalja a képet, hogy egy 2018-as cikk a következőkről számol be:
„Sokkal kevesebb magyar akar külföldön dolgozni, mint négy éve”.
2014-ben még a fiatalok 60 százaléka készült elfele (aztán persze nem mentek ennyien), a magasan képzett magyaroknak pedig 65 százaléka (ott se tapasztaltunk ilyen tömeges exodust – sokan azóta is a bőröndjüket csomagolják, ami érthető is, mert iszonyú lassan megy a pakolás, ha közben folyton Facebook-posztokat kell kitenni arról, hogy mennyire költözőben van már az ember).
Erre most egy 2014-es és 2018-as Fidesz-szavazó a vég bizonyítékának tekinti, hogy ötven százalék nem zárja ki a külföldre menést.
További színt visz a dologba a Telex áprilisi cikke, amely szerint a magyar fiatalok összesen hét százaléka tanul tovább külföldön – noha 18 éves kora előtt még mintha ennek többszöröse ikszelné be azt, hogy három éven belül költözne. És miközben 49 százalék „a magyarországi politikai és társadalmi környezetet” jelölte meg döntése egyik okaként,
a válaszadók többségét (90,5 százalékát) leginkább közeli családtagjai ösztönözték a külföldi továbbtanulásra.
Azaz: akik az oly borzasztó környezet miatt pályáznak külföldre (rémes is folyton dönteni, hogy valamely fesztiválon mocskosfideszezzen az ember, vagy szja-mentesen dolgozzon), azok is jelentős részben azért, mert a családban mások erre buzdítják. Erre indoktrinálják, kvázi: fiam, amint lehet, pattanj meg innen, mert itt nincs jövő –
mondja sajnos nem egy szülő, aki súlyosan belekeseredett abba, hogy Márki-Zay Péterből sem sikerült miniszterelnököt csinálniuk.
Mindeközben idén februárban az Európai Parlament is közzétette saját friss felmérését: aszerint a jövőt tekintve a 16–30 év közötti magyaroknak 31 százalékát aggasztják a megélhetési költségek –
ez pont ugyanaz az arány, mint Ausztriában, míg az uniós átlag 41 százalék (Tusk Lengyelországában 57).
A gazdasági stabilitás és a béke miatt szintén kevésbé aggódik a magyar fiatal, mint az uniós átlag; egyedül az álláslehetőségek tekintetében van valamivel több kételyük (ugyanannyi, mint a finneknek). Mindemellett a magyar fiatalok 24 százaléka „nagyon elégedett” hazájában a demokrácia működésével, és csupán 18 százalék „nagyon elégedetlen” (összességében a kicsit vagy nagyon elégedetlenek aránya pontosan megfelel az uniós átlagnak) –
viszont a demokráciára nézve a magyar fiatal az álhíreket tartja a legveszélyesebb jelenségnek.
Márpedig ha a miniszterelnök munka mellett Spiró György legújabb, 600 oldalas regényének olvasására is szán időt, akkor egy vakációzó EP-képviselő
belekukkanthatna legalább a saját munkahelyének e 19 oldalas felhasználóbarát ifjúságügyi adatsorába.
Hátha tanul belőle.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Miközben itthon tömegek zengik, hogy az anyák szja-mentessége „úgyse” segít, a Spiegel vezércikke a megoldás részének tartja azt, ha a gyermekeket nevelő nők zsebébe több pénz kerül. Különös. Francesca Rivafinoli írása.
(Nyitókép: MTI / Bodnár Boglárka)
Ezt is ajánljuk a témában
A kampányban jólétet, tiszteletet és biztonságot ígért, de most sajnos migránstábort kell bővítenie. Francesca Rivafinoli írása.
Ezt is ajánljuk a témában
A gyarlóság mégoly impozáns tárházát felmutató NER az emberi térfogat határain belül működik. Ami szemben áll vele, annak viszont nincsenek tulajdonságai. Nem valamilyen, hanem semmilyen. Nem leírható. Üres. Győrffy Ákos írása.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Egyetlen politikai erő sem feledkezhet meg büntetlenül a „mítoszképesség” kritériumáról, mert ha ez a képesség – s vele a „kezdet iránti érzék” – meggyengül, akkor a mítoszra képtelen közösséget már semmi sem védi meg mások mítoszképességével szemben. Czopf Áron írása.
Magyar Péter buktathatta le a saját pártját.
Azonnal megvalósítaná a brüsszeli követelést a Tisza Párt elnöke.
Valójában fogalma nincs se neki, se a csapatának arról, mit is kezdenének az országgal.
Egymást tiporják a baloldalon.
Fű alatt jelezték: abban bíznak, hogy magyar kormányváltás esetén Ukrajna gyorsan csatlakozhat az Európai Unióhoz.
„Nem hagyjuk! Hiába kukorékol a kiskakas” – emelte ki Orbán Viktor.
Magyar Péter buktathatta le a saját pártját.
„Bárki más is megteheti, hogy föláldozza magát a közjó és a társai érdekében.”
