„Ateista vagyok, de Ferenc pápa miatt majdnem megkeresztelkedtem” – erről is mesélt a híres képzőművész

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a Kálmán Makláry Fine Arts közös szervezésében indul útjára az ART Stories sorozat, amely az intézmény Művészeti és Kreatívipari Karának 15. jubileumi évét is ünnepli. A nyitó est vendége a világszerte ismert magyar származású képzőművész és belsőépítész Sam Havadtoy (Havadtőy Sámuel), a kortárs pop-art egyik legsajátosabb hangú képviselője volt. 

A 19 évesen Budapestről előbb Londonba, majd az Egyesült Államokba disszidált Havadtoy a hetvenes években a New York-i művészeti élet állandó szereplőjeként és aktív alakítójaként lett barátja és alkotótársa többek között John Lennonnak, Andy Warholnak, David Bowie-nak és Keith Haringnek, Lennon halála után pedig csaknem két évtizeden át élt és dolgozott együtt annak özvegyével, a szintén képzőművész Yoko Onóval. 

A kelet-európai lét iróniáját az amerikai pop-art merész vizualitásával összefonó, mások mellett a „csipkézett” műtárgyairól ismert Havadtoy az ezredforduló idején települt vissza Európába, pontosabban azóta ingázik folyamatosan három otthona, New York, Milánó és Budapest, illetve a szentendrei műterem között.

Ferenc pápa és az ember stációi

A beszélgetésen, amelyet a METU Művészeti Karának nemzetközi és tudományos dékánhelyettese, dr. Pörczi Zsuzsanna és Füleki Anna művészeti instruktor szakos hallgató vezetett, a kalandos életút és -pálya számos állomása felvillant egy-egy jellemző történet erejéig. Kezdetnek rögtön a Ferenc pápához fűződő különleges kapcsolata, amely egy, a katolikus egyházfő tiszteletére készített műalkotásban csúcsosodott ki; a The Gate című munkát 2019. március 25-én avatták fel, napra pontosan a két évvel korábban, a Monzai Királyi Palota kertjében, egymillió ember előtt megtartott pápai szentmise után.

„Én utólag angolul olvastam el Ferenc pápa a keresztény egyház felelősségéről szóló gyönyörű monzai beszédét, és bár ateista vagyok, majdnem megkeresztelkedtem a hatására. Ezért amikor a misét követően a helyi szervezők egy emlékmű létrehozásáról döntöttek, azon a helyen felállítva, ahonnan Ferenc pápa beszélt, nem volt kérdés, hogy én is benyújtom a pályázatom. Nyertem, és amikor az örömhírt hozó bíborossal kezet fogtam, úgy éreztem, még a megbízatás szentesítése előtt muszáj neki elmondanom, hogy ateistának tartom magam. Ő erre csak annyit válaszolt, nem a hitem, hanem a tehetségem miatt választottak. Ez a hozzáállás volt jellemző Ferenc pápa egész életére, missziójára is, aminek a középpontjában egy nagyon egyszerű gondolat állt:

Ezért is lett a művem címe is The Gate, azaz kapu, és egy dupla ajtót formál, belevésve a kereszttel, amin átsüt a nap. Ferenc pápa szeretett volna belőle egy kisebb, asztali változatot, amit természetesen örömmel elkészítettem, tudtommal a dolgozószobájába került” – mesélte Sam Havadtoy. 

Hozzátette, mindez jól illeszkedik a saját életéhez, életművéhez is, amiben régóta nagy szerepet játszanak az ajtók. Egy korábbi, milánói kiállítása vallással, hittel kapcsolatos szekciójában például a 14 stációt 14 becsipkézett ajtóval szimbolizálta, ezeket magyarországi lomtalanításokon gyűjtötte össze és avatta ily módon az átlagember megpróbáltatásainak jelképeivé. Ugyanígy felbukkannak az ajtók a várbéli Szent István-terem általa készített állandó installációjában is; itt Szent István tíz intelme tíz ajtón jelenik meg.

Mire jó a magyar csipke?

Másik állandó védjegye a műtárgyakat borító csipke, amely Havadtoy univerzumában halotti lepelként őri a személyes történeteket. A „csipkeszerelem” kezdetei a gyerekkorba nyúlnak vissza, de évtizedeknek kellettek az újrafelfedezéséhez.

„Az én generációm csipkék között nőtt fel, csipketerítő volt a karosszék támláján, a könyvespolcokon, később a tévé alatt; ezt fiatalként nem igazán becsültük, giccsesnek találtuk, ódzkodtunk tőle. Miután megérkeztem az Egyesült Államokba, és elkezdtem belsőépítészként dolgozni, jöttem rá, mennyiféle ízlés és műfaj van a világon, amelyeknek mind megvan a helye és az értelme, és ha az ember nem akarja magát bezárni, nem árt minél több irányban nyitottnak lennie. Elkezdtem hát átértékelni a csipkét is a fejemben, pláne amikor megértettem az esztétikán túlmutató lényegét:

Ezért előbb a belsőépítészetben alkalmaztam, majd a a Yokóval való szakítás utáni rossz, depresszív időszakomban már öngyógyításként is: ahelyett, hogy a szerelmünket eladtam volna a pletykalapoknak, azt képekre írtam, majd az egészet átfestettem és csipkefedés alá rejtettem. Mint egy nálunk, magyaroknál és Dél-Olaszországban is hagyományos csipke halotti lepel, csak én az érzéseimet és a velem való történéseket burkoltam be vele. Ahogy teszem azóta is folyamatosan, akár jók ezek az érzések és történések, akár rosszak” – mesélte.

A csipke ezután más műtárgyakon is megjelent, például Mickey és Minnie egér vagy Goofy kutya nagy méretű figuráján. Természetesen ezek sem véletlenül születtek. Ihletőjük a neves olasz művészettörténész, Arturo Schwarz volt, a kezében tálcát tartó Goofy pedig egyfajta kései önarckép, hiszen amikor Havadtoy Londonba disszidált pénz és nyelvtudás nélkül, hónapokig bentlakásos cselédként dolgozott egy gazdag háznál. A soha el nem fogyó játékosságot, lendületet, kísérletezőkedvet mutatják az utóbbi évtizedben született pöttyözött és ugyancsak csipkézett kiskacsák is, amelyek nemrég a Pesti Színház egyik bemutatójában tűntek fel, sőt, 

Mick Jagger vagy John Lennon?

Persze Sam Havadtoyt nem lehet nem kérdezni a hetvenes-nyolcvanas évek különleges New York-i művészközegéről, illetve annak meghatározó szereplőiről, akik között a már említett Yoko Ono, John Lennon, Andy Warhol vagy a korán meghalt Keith Haring személyében nem egy jó barátja akadt. Rengeteget tanult tőlük, emberileg és képzőművészként is, ám hogy ő mit tudott nekik nyújtani, azt három kis történettel szemléltette. 

„Yokónak húsz évet adtam az életemből, és ez idő alatt az összes koncept művét is én valósítottam meg. Kibékítettem Andy Warhollal is, akivel még korábban egy butaságon összevesztek. Történt ugyanis, hogy Warhol csinált egy szitasorozatot Mick Jaggerről mint a kor legnagyobb férfiidoljáról, amit John Lennon és így Yoko is természetesen rettentően zokon vett. Ezért amikor, már John halála után megjelent az utolsó szólólemeze, rábeszéltem Andyt, hogy tervezze meg ő a borítót; 

Keith Haringgal az élete utolsó időszakában kerültünk igazán közeli viszonyba. Amikor megtudta, hogy AIDS-es, új otthonba költözött, aminek a berendezését rám bízta. A közös gondolkodásból egy felesben finanszírozott bronz műtárgysorozat is született, köztük kilenc, az ő rajzával díszített ikon. Mivel Keith minden vagyonát egy AIDS-kutató alapítványra hagyta, én is nekik ajándékoztam mindent, kivéve az ikonokat. Azok templomokban és múzeumokban vannak New Yorktól Moszkváig szerte a világon, egy például itt, Budapesten, a Ludwigban, alkalmat adva rá, hogy róla és erről a komoly betegségről minél többször beszélhessek” – idézte fel.

Az est hátralévő részében szóba került még a Yoko Onóval közösen alapított egykori budapesti Galéria 56 és a következő kinyitandó ajtók is. Amelyek közül az egyik egy többrészes podcastsorozat lesz Sam Havadtoy életéről, a másik pedig egy nagy országos projekt, amire csak a későbbiekben derül majd fény.

Nyitókép: Sam Havadtoy a Kálmán Makláry Fine Arts és a METU közös rendezvénysorozatának nyitó alkalmán. (Fotó: Tóth Ádám/METU)