Vagy félhülyézünk, vagy szakértünk – a kettő együtt legalábbis fura

Legkésőbb Cass Sunstein óta tudjuk, hogy az úgynevezett közösségi médiának milyen elképesztően káros hatása van a vitára és a vitára való képességre; s azt is, hogy ha nem vigyázunk, az algoritmus bezár minket egy olyan véleménybuborékba, ahol előbb-utóbb csak olyan emberek lesznek, akik pont úgy gondolkodnak, mint mi. Aztán egymást hergelve egyfajta véleménytörzsbe szerveződve

Ez persze nem csak az egyszeri törzstagokat sújtja, hanem az úgymond véleményvezéreket is; ráadásul a hagyományos médiával ellentétben itt ugyebár szerkesztő sem áll az ember felett, hogy némi kontrollt gyakoroljon. A törzs pedig várja a „megmondást”, hát csendben sem lehet maradni.

A különféle törzsfők (meg varázslók, garabonciások, posztmodernül szólva véleményformáló értelmiségiek) a Trump-Zelenszkij vita után tehát siettek megnyilvánulni, és mivel a puszta ténykeretezésen túl már fontos volt kijelölni az ellenséget is, gyorsan beleálltak a jobboldali sajtóba is.

Volt, aki például Kohán Mátyás kollégánk stílusát kifogásolta, ami „amorális, fölényeskedő, kioktató”, illetve „tollal hullagyalázó” szerzőnk pedig minden bizonnyal emberek közé is lövetne – így Stefano Bottoni történész; míg

Régi olvasónk, Rácz András kiterjesztette megtisztelő figyelmét nemcsak Kohán Mátyásra, de az egész jobboldali médiára, s egy pontot szentelt neki egy tizenkét pontos listából. Azt hangsúlyozta, hogy az úgynevezett kormánymédiát „nem érdemes olvasni, ebben az ügyben sem. Több okból sem”, emellett „ez hatványozottan igaz a Mandiner, a PS és a többi ilyen álintellektuális lerakat öntelt félhülyéire”. 

(pl. „az ott dolgozó sajtómunkások (nem újságírók) jelentős része buta, mint a föld”) vagy a tényekkel hadilábon álló állításokkal („a kormánymédia sajtómunkásai három év háború alatt sem jutottak el még Kijevbe sem” – egyrészt persze a terepismeret szempontjából van, de a vélemény kialakítása tekintetében mérsékelten van értelme ilyenkor bármelyik háborúzó oldal propagandájának vezetett túráin részt venni; másrészt meg a háború kitörése után két héttel már onnan küldte az értesüléseket tudósítónk), különféle egyéb dehumanizáló állításokkal, illetve a média működésének, hogy finoman fogalmazzak, hiányos ismerete mellett.

(amerikai érdek, ukrán érdek, trumpi irányváltás), mint például jó ideje Demkó Attila, még ha más fogalmi készlettel és irányból is dolgozik. Hogy ebből a felismerésből fakad-e ez a különös késztetés, hogy frontálisan támadja meg a magyar nyilvánosság egyik felét, miközben szakértői tekintélyre hivatkozik; vagy az említett közösségimédia-sajátosságok vezettek ide nála,

és a megfelelő attitűdöknek való véleményszolgáltatás nélkül szétszéledne, nehéz eldönteni. Az sem derült ki, hogy akkor most Demkót is „félhülyének” tartja-e, mert rendszeresen publikál nálunk; s ha igen, talán azért, mert beismerte, hogy tévedett az orosz offenzíva esélyeivel kapcsolatban, noha

Hogyne, amiről nincs papírod, ahhoz ne szólj hozzá – majd a szakértő megmondja, mi a helyzet. A szakértő szakszerűen értésedre adja, hogy Magyarország mekkora része veszne el, ha Orbán sugalmazására hasonló békét kötne, mint Ukrajna (kösz, már megvolt, részben ott van az ukránoknál, látható, hogy bánnak vele tíz éve), hogy

és így lehetőség van befolyásolni azt; vagy hogy az oroszok tudták csak felrobbantani az Északi Áramlatot. A tévedéssel semmi gond – ha beismerik. Az inszinuáló és generalizáló számonkéréssel viszont, amit Rácz a hatos pontjába sűrített, legalábbis furcsa párost alkot. Akárcsak a függetlenség és semlegesség újságírói éthosza azzal, hogy ennek

Vagy az ennek megfelelő elemzői-szakértői semlegesség a hatos pontban megbúvó, méltatlan minősítgetésekkel.

Ha cinikus lennék, azt is hozzáfűzhetném, általában sem értem, milyen kritizálnivalót találtak akár a Trump és Zelenszkij közti tárgyalás hangnemében a fent idézett urak azok után, hogy körülbelül hasonló,

Ráadásul immár explicite kizárva mindenféle párbeszéd vagy vita lehetőségét is, dehumanizálva a velük nem egy véleményen lévőket: ezeket ne olvasd, ezekkel ne állj szóba. S ha már így: két éve, amikor még a műsorunkban vendégeskedett, nem zavarta a „tizenöt év kontraszelekció”? 

Rácz első pontja így kezdődött: „érdemes kicsit lehiggadni”. Talán valóban nem ártana úgy általában megfontolni időnként, legalább az ezt tartalmazó poszt befejezéséig.

***

Nyitókép: MTI/Andrew Marienko