Tévedések végjátéka – a Pride jóemberkedés, vagy a jogegyenlőség kiterjesztése?

„Schiffer András azt írja, hogy a Pride ma már nem más, mint egyfajta progresszív »flottafelvonulás« »jóemberkedő óriásvállalatokkal«, valamint »a magyar közügyekben illetéktelen idegen nagykövetségekkel«, ahol pont a melegek jogfosztottságáról esik a legkevesebb szó. Meglátásom szerint a szerző itt fogalmi zavarban szenved. Legyen világos: a Pride nem csupán az évente megtartott felvonulást, hanem kulturális, ismeretterjesztő, valamint jogsegélyszolgálati programok sokaságát jelenti az önkénteseket képző szabadegyetemektől kezdve a támogató istentiszteleten át egészen az olyan pályázatokig, ahol többek között konferenciákkal, kiadványokkal és kommunikációs kampányokkal igyekeznek segíteni a fővároson kívüli meleg közösségek önszerveződését. Vagyis véleményem szerint itt messze nem a külföldi nagykövetségek és nagyvállalatok által megtámogatott, ez utóbbiak extraprofit-maximalizálását szolgáló »progresszív hazugság«-ról van szó, még ha annak leglátványosabb, legmedializáltabb és legtöbb vitát kiváltó elemét, vagyis a felvonulást Schiffer akként is értelmezi. Hanem arról, hogy egy erős (akár kisebbségben lévő) társadalmi közösség még akkor sem fél gyakorolni saját gyülekezési jogát, ha azt orkánszerű politikai ellenszélben kell megtennie. 

Egy erős politikai közösség pedig akkor sem fél elfogadni ezt, ha a fenti jog gyakorlásának tartalma és formája esetleg nem ízlése szerint való, de közben a társadalmi sokszínűség megmutatását és – itt jön a lényeg! – a demokratikus értékek megerősödését, a jogegyenlőség kiterjesztését szolgálja.

Az egyéni ízlés kérdése itt valójában másodlagos. A jogban kevésbé járatos, de a filozófiában magát annál inkább otthon érző emberként hadd hivatkozzak Kantra, aki szerint az erkölcsiség objektív kötelesség, vagy Hegelre, aki arra hívja fel a figyelmünket, hogy az egyén erkölcsi meggyőződése nem abszolút igazság – annak néha egy magasabb történelmi szükségszerűséghez kell igazodnia. De hivatkozhatunk olyan politikai filozófusokra is, mint Weber, aki a felelősségetika fogalmát tárgyalva azt írja, hogy néha bizony meg kell haladnunk saját erkölcsi meggyőződésünket, ha az a társadalmi stabilitás érdekében helyesnek bizonyul. Simone de Beauvoir is nagyjából hasonló következtetésre jut: szerinte a társadalmi igazságtalanság elleni küzdelemben akkor is a helyes oldal mellett kell kiállnunk, ha mindez ellentmond belső erkölcsi elveinknek.”

Nyitókép: Isza Ferenc/AFP