Minden kornak megvannak a legfontosabb klasszikusai. A Disney-féle új Hófehérke esélyesen nem lesz az, de ettől még nem is olyan borzalmas, mint amilyennek elkönyveltük.
Ezt a filmkritikát párba lehetne állítani egy szintén új videójátékos kritikával. A Hófehérke élőszereplős feldolgozása ugyanis hasonló utat járt be, mint a Ubisoft játéksorozatának legújabb epizódja, az Assassin's Creed Shadows. Míg azonban annál a fekete szamuráj és az opcionális LMBTQ-románc csapta ki a biztosítékot, ennél a nem is annyira hófehér Hófehérke és az a kimondottan rossz döntés, hogy a majdnem szürke kisegeret azzal a Gal Gadot színésznővel állítják szembe, aki Wonder Womanként egyetlen mosollyal maga mellé állította a nézőket.
Szépsége belülről fakad, állítja a Hófehérke egy ponton, és a gonosz boszorka tettei miatt már majdnem hinnénk a narrációnak, csak hát attól még ott motoszkál bennünk, hogy szerep ide, mérgezett alma oda, Gal Gadot sem csak a bájos mosoly miatt szép.
Na, de ne ragadjunk le a szépségnél, mert ha a Disney nívós repertoárjában akad ikonikus mese, akkor az bizony a Hófehérke, így ezt modernizálni, vagy az 1937-es rajzfilmet filmre vinni embert próbáló feladat. Pláne, hogy újranézve az eredeti verziót, azért az első verzió, mikor azt élőszereplős változatban pörgettem lelki szemem előtt, lényegében egy horrorfilm lett. Az elején Hófehérke menekülése is elég sötét, de annak a víziója, ahogy a mély növésű színészek kergetik a viharban a boszorkát, felért egy Tod Browning-féle klasszikus horrorfilmmel (Szörnyszülöttek, 1932). Ráadásul ismerek olyat, akit az animációs film gyerekként traumatizált, így tényleg kíváncsivá váltam, mit hoznak ki mindebből.
Ezt is ajánljuk a témában
Akármennyire hadakoznak ellene, a halál az élet szerves része. Egyik sincs a másik nélkül, ahogy lélek sincs test nélkül – a Mickey 17 megmutatja, hogy ez alól megint milyen kibúvót sikerült találni.
Az alap hasonló, avagy a lényeg az, hogy szülei elvesztése után Hófehérke a gonosz mostoha, a szívtelen királynő nyakán marad, a rosszindulatú perszóna pedig nemcsak a népet sanyargatja, de a jóindulatú lányt is. A nő ráadásul annyira el van telve magától, hogy állandóan varázstükre véleményét kéri ki szépségéről – egy nap aztán a tükör felhívja a figyelmét arra, hogy Hófehérke szépsége meghaladja az övét.
És ugyan a gonosz mostoha ezt az abszurdumot pókerarccal fogadja, éppen úgy, mint a néző, az eset következménye az hogy a királynő megbízza vadászát a lány meggyilkolásával.
Persze ahogy jól tudjuk, a vadász szíve megesik az ártatlan teremtésen és elengedi őt az erdőbe, ahol egy eldugott házikóban hét törpe él. Hófehérke velük bútorozik össze, miközben sorsa elkerülhetetlenül fonódik össze a nem herceg útonállóval (Andrew Burnap), aki egyfajta Robin Hoodként, az egykori királyhoz hűséges bűnözőkkel ott lopja meg a királynőt, ahol tudja. A gonosz mostoha viszont nem tűri, hogy más szebb legyen, így szörnyű tervet eszel ki arra, hogy egy mérgezett almával gyilkolja meg vetélytársát.
A korábban elképzelt vízió okán a gyomrom nehezen fogadta be a film elején mutatott 6-os korhatárt, de idővel rá kellett jönnöm, hogy a Hófehérke új filmváltozata tényleg családbarát. Ehhez mérten pátoszos és bárgyú néha, hogy mindenki lelkét megkímélje, de határozottan családi film, amelynek legdurvább jelenete, Hófehérke első elmenekülése is egészen visszafogott. A viharos sötétben a sziklák között felkapaszkodó, husángokkal felfegyverkezett, eltorzult arcú törpék teljesen kiestek egy-egy változtatásnak hála, ami egyébként kifejezetten pozitívum.
A jó végig makulátlanul jó marad, a gonosz elnyeri méltó jutalmát, miközben a nemiség igazából még hetero szinten sem téma, de hála az égnek melegek és transzok sem rontják az összképet.
A város népe és a felmentő sereg ugyan a diverzitás jegyében kellően változatos, de ez önmagában senkinek sem okoz lelkiismereti kérdést, hiszen már Magyarország utcáin is legalább ennyire vegyes az összkép, így azt gondolom, hogy ez kicsit sem veszélyezteti az identitásom vagy a hazám. Ahogy a Hófehérke szerepébe bújt, kolumbiai-lengyel szülőktől származó Rachel Zegler sem, akire rázúdult a népharag. Nem éppen hófehér leány, nem is klasszikus szépség, de azért nem annyira szembetűnő a különbség, és így is akad néhány olyan pillanata, mikor elhiszem kedvességét és ártatlanságát, aminek okán gond nélkül el tudom fogadni mesehősként egy mesében. Azért ez nem a fekete Jézus, vagy fekete női Jézus esete, ami után egyébként máris majdnem minden sokkal elfogadhatóbb.
Ezt is ajánljuk a témában
Nyitottak, lelkesek és őszintén képesek örülni bárminek. Felnőttként éppen ezért veszélyes szakma a családi mozizás, de a Haláli állatok hajnala leginkább csak a rekeszizmokra lehet veszélyes.
Itt-ott kicsit bugyuta, de többnyire inkább bájos, a gyereknek pedig semmiképpen sem árt – én legalábbis úgy érzem. Szóval ennek a botránynak ezúttal tényleg nagyobb volt a füstje, mint a lángja, mert a Hófehérke teljesen nézhető modernizálás, átlagos alakításokkal, többnyire felejthető és egy-két jobb betétdallal, kedves pillanatokkal és a hagyományos konklúzióval, amelynek köszönhetően a gyermek különbséget tud tenni a jó és rossz, a jutalom és a bűnhődés között.
A klasszikus Disney-mese új filmváltozata
Az más kérdés, hogy a CG-állatkálat és törpéket általában nem tudom hova tenni (hasonlóképp az ÉLŐszereplős Így neveld a SÁRKÁNYODAT is totálisan összeegyeztethetetlen számomra). Léteznek kreatív megoldások, amiket a lustaságra épített modern technika váltott ki, avagy a CGI nem kreatív, ahogy az AI sem, de ez már egy egészen más történet. Mi pedig a Hófehérke ítélete miatt gyűltünk itt össze, és bizony, kedves esküdtek, én felmentem a vádlottat képzelt bűnei alól. Mert az, hogy nem elég fehér, vagy nem elég vicces, jog szerint még nem bűn. Emiatt családoknak egy klasszikusból táplálkozó modern mesefilmként nyugodtan ajánlható, még ha messze nem is kiemelkedő. Egyszeri mozidélután, vasárnapi matiné, semmi több.
Nyitókép: Fórum Hungary
A 109 perces Hófehérke 2025. március 20-tól nézhető meg a magyar mozikban, megtekintése 6 éven aluliaknak nem ajánlott.
Ezt is ajánljuk a témában
Jesse Eisenberg nagyjából szimpatikus volt a korábbi filmjei alapján. Harmadik rendezése, a Rokonszenvedés azonban komoly változást hozott a szimpátiám terén.
Hogy mi járhatott egy olyan ember fejében, aki a hatalmát népek és rasszok teljes kiirtására használta? A Goebbels, a manipuláció művészete választ ad a kérdésre, bár a miértek így sem egyértelműek.
Ha már nincsenek jelen a valódiak, jöhet a Temuról rendelt Amerika Kapitány és az Új Bosszúállók. A Mennydörgők ettől még mindent úgy relativizál, hogy közben elbagatellizálja a bűnöket.
Videójátékból ritkán készül jó film. Pláne jó horrorfilm – az Until Dawn azonban olyan rémálmot hoz el, amelyből csak a moziból kilépve ébredünk fel.
Hogy William S. Burroughs a popkultúra ismert alakja, vagy hogy Daniel Craig színészként új arcát mutatja, az nem is vitás. De hogy erre és a Queer megszületésére kinek volt szüksége, az már kérdéses.
Év elején, szinte mindenféle promóció nélkül került moziba, aminek meg is lett az eredménye. Akkor alig nézte meg valaki, azonban a Max segítségével a Társ most új életre kelt.
Charles Dickens nem csak a karácsony szellemét volt képes hitelesen megidézni. Gyermekeinek Jézusról mesélt, az új, animációs film a Királyok királya ezt dolgozza fel.
A portugálok és az írek elleni mérkőzést összesen több mint 110 ezren tekintették meg a helyszínen.
„A kezelés nulladik lépése az egymás irányába tanúsított értő figyelem, amely tiszteletteljes és empatikus!” – hívta fel a társadalom figyelmét Hal Melinda.
