Érdekes gondolatkísérlettel játszott el a budapesti Városháza marketingcsapata nőnap alkalmából: „Képzeljétek el, hogy ma a belvárosban sétálva a Laborfalvi Róza férje téren találkozunk. Ha villamosra szállunk, áthaladunk a Szendrey Júlia férje utcán, majd a parlament előtt a Kossuth Zsuzsanna bátyja téren szállunk le. Furán hangzik? Pedig a történelemben a nőket sokszor pontosan így kezelték: háttérbe szorítva, csak valakinek a feleségeként, testvéreként emlegetve.”
Megjegyezték, „pedig Laborfalvi Róza nemcsak Jókai neje volt, hanem a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja, aki nélkül talán a legismertebb Jókai regények sem születhettek volna meg. Pedig Szendrey Júlia nemcsak Petőfi felesége volt, hanem költő, író és az első, aki Andersen meséit magyarra fordította. Pedig Kossuth Zsuzsanna nemcsak Kossuth húga volt, hanem az 1848–49-es szabadságharc tábori kórházainak megszervezője, aki nélkül sebesült katonák ezrei haltak volna meg ellátás nélkül.”
mi lenne, ha egy napra így neveznénk át a köztereket? Hogy érezzük, milyen abszurd lenne, ha mindig a férfi státusza határozná meg a női érdemeket – vagy épp fordítva.”
Mit gondolnak a figyelemfelhívó ötletről? Kommentben várjuk a véleményeiket!