Az alapvetően barátságos hangnemben zajló beszélgetés végén azért néhány csípősebb megjegyzés is elhangzott a vitapartnerek között, amikor Fiala János úgy fogalmazott: „Könyörgöm, én egy olyan világban nevelkedtem, ahol volt szerkesztő. És Gajdics egy olyan világban nevelkedett, ahol volt szerkesztő. Gajdics és köztem egyebek közt az a különbség, hogy az a hat év, amivel öregebb vagyok… én megtanítanám a Gajdicsot, hogy térjen vissza ahhoz az énjéhez, amikor vállalta, hogy szerkesztő legyen, miközben most a politikai lojalitás a szerkesztés, nem az ő szerkesztői énje. Ő ebben természetesen nem érdekelt, de én nem azért jöttem el ide, hogy szimpatikus legyek”.
Gajdics Ottó erre azt válaszolta, „addig Gajdics nem fog visszatérni a szerkesztői énjéhez, amíg a magyar médiaviszonyok olyanok, amilyenek, és ameddig a médiamunkásoknak a 70 százaléka azon ügyködik, hogy megbuktassa azt a kormányt, amely szerintem 15-20 éve az egyedüli, amely Magyarország gyarapodásáért dolgozik, szemben azokkal, akik pedig a tönkretételében szorgoskodtak”.
„Nekem nincs kormányom, sose volt” – mondta erre Fiala.
„Nekem viszont van” – válaszolta Gajdics végszóként.
Nyitókép: Transzparens Újságírásért Alapítvány