Állítólag ez az év legfélelmetesebb filmje – szerintem meg nem! (VIDEÓ)

Egy félelmetes jelenlét, egy jó csavar és egy speciális, még soha nem látott megoldás könnyen elhozhatja a világsikert. Nem véletlen, hogy az 1995-ös Hetedik kasszát robbantott, mikor mindenki a végéről beszélt, ahogy az sem csoda, hogy az 1999-es Harcosok klubja nemcsak kult lett, de új trendet teremtett a drámák és filmek között. Hasonlóan komoly hatással lehetett volna műfajára a 2001-es Más világ is, mégis, egy alulértékelt, de annál szerethetőbb filmről beszélhetünk, mely megtalálta a tökéletes metszéspontot a dráma és a horror/misztikus thriller között.

Pedig minden adott hozzá, hogy a szintén drámából és misztikumból táplálkozó sztori eljusson az emberekhez, pláne úgy, hogy kisebbség és a mai fiatalokat fenyegető problémák és drámák is helyet kaptak a másfél órás műben. Technikailag ráadásul még izgalmasnak is tűnik a koncepció, amely – innentől már kicsit sem kerülgetve azt a bizonyos forró kását – alapján a főszereplő nem az új házba költöző családtagok egyike, hanem maga az őket meg-megrémítő szellem.

Jelenlét, amely a frászt hozza a lakókra

Az egy fiú és egy leány gyermekkel rendelkező család új, nagy házba költözik, ahol már a felújítás közben beindul a misztikum. Az egyik munkás semmiképp sem hajlandó bemenni az egyik szobába, bár hogy mi a problémája, azt nem tudjuk meg. Amit megtudunk, az az, hogy az anyuka (Lucy Liu) szinte imádja sportoló fiát, Tylert (Eddy Maday), míg az apa (Chris Sullivan) különösen érzékeny lányát, Chloe-t (Callina Liang) védelmezi, ami önmagában is feszültséget teremt a karakterek között, és akkor még az anya piszkos ügyeiről alig tudunk meg valamit, ami miatt az apa már a válást tervezi.

Rövidesen azonban mindenki számára egyértelművé válik, hogy a lány egyáltalán nem túlzott, a házban pedig más is él (vagy hal) rajtuk kívül. A kérdés az, hogy az illető mit szeretne? Egyáltalán jót vagy rosszat akar, illetve mit tehet Chloe, ha kommunikálna vagy éppen segítene rajta. Már ha az entitás ugye segítségre szorul.

Még a hónap legfélelmetesebb filmje sem lesz

Mint már írtam, technika szempontjából üdvözöltem a film megoldásait. Kicsit a kézi kamerás filmek és belső nézetes videójátékok (azon belül sétaszimulátorok) keveréke a végeredmény, ami igazából az entitás érzékelését és jelenlétét mutatja be. A kamera emiatt mindig a színészek közelében van, de valóban érezzük azt, hogy igazából nem is ők a főszereplők. Hozzáteszem, hogy nehéz is lenne főszereplőkről beszélni, mikor a színészek igazából a várható minimumot sem képesek teljesíteni, sőt kifejezetten gyengék,

A gyenge színészi játék okán viszont a dráma sem igazán működik. Kapunk a végére egy „hatalmas” fordulatot, ami legalább a játékidő felénél sejthető, illetve egy tragédia is bekövetkezik  de minden csak elsuhan ember mellett. Pont mint az egész jelenlét, súlya és logikája sajnos sok mindennek nincsen. Arról meg még nem is beszéltem, hogy szinte semmi feszültség nincs a filmben, lényegében egyáltalán nem félelmetes, ami problémákra épül, azok pedig úgy merülnek feledésbe, mintha soha nem kerültek volna szóba.

Így hát végeredményben ismét csak egy jó ötletet kapunk, de ténylegesen izgalmas vagy emlékezetes megoldásokat és végeredményt nem, aminek köszönhetően a Jelenlét nemhogy az év legfélelmetesebb filmje nem lehet (ezt már így február elején le merem szögezni), de még a hónapé sem!  

Nyitókép: ADS Service