S meg is született a sajtóhír. Ennyi történt. Azóta kiderült sok minden, köztük – rendőrségi forrásból –, hogy 6:33-kor is küldtek ki fenyegető e-maileket az elkövetők, így a posztodban említett nyolc perc sem stimmel – valószínűbb, hogy 95 perc volt a reakcióidőnk. Kész csoda, hogy a Promenád24 kollégáit nem vetted elő, kedves Vera, akiknél már 7:50-kor kint volt a cikk – hírverseny van, vagy mifene.
Azt nem tudjuk, hogy a fenyegető e-mailek mennyire voltak egy diákcsíny részei, s mennyire voltak komolyak. Honnan is tudhatnánk? Csak azt tudjuk, hogy valaki megírta őket, s elküldte 268 intézménynek, magyar gyerekek (minimum) tízezreit megfenyegetve. Így aztán komolyan kell venni a dolgot, szó szerint a közös jövőnk múlik rajta.
Szóval: megszólítva érzem magamat a konteótól abszolút mentes posztod által, kedves Vera, a használt eszközökről, a terrorveszélyről, a dolgokról, amik sose jutnának eszedbe, ésatöbbi.
Nem volt itt semmilyen putyini propagandamédia, csak két kolléga volt, akik történetesen megbíztak egymásban.
Az egyik rohant a gyerekéért, a másik meg a gépe előtt szürcsölgette a kávéját. Egészen fél tizenegyig, amíg meg nem született a cikk jelenlegi (10 óra 20 perc 9 másodperc) verziója, az összeszedett információk alapján.