Duplaannyi magyar elégedett ma, mint tíz éve, és a Nyugathoz képest sem állunk rosszul

Egyre többször halljuk a „középosztály” kifejezést: a baloldal arra akarja ezt a csoportot rávenni, hogy lője lábon magát, és egy finom gazdasági válságot előállítva buktassa meg a kormányt. A jobboldal meg közben azon igyekszik, hogy megerősítse ezt a nehezen definiálható csoportot – mert bizony az a helyzet, hogy ahány módszertan, annyi definíció létezik arra, hogy ki is tartozik a középosztályba. 

Viszont, viszonylag egyszerű azt levezetni, hogy kik nem tartoznak bele a középosztályba: azok, akiknek nincs házuk/lakásuk, nincs autójuk, nem tudják kifűteni az otthonukat, nem tudnak legalább évi egy hetet nyaralni, hátralékuk van, pénzügyi okokból nem tudnak havonta legalább egyszer összeülni a haverokkal vagy épp a családdal, nem tudnak részt venni szabadidős tevékenységekben, vagy épp nem jut pénzük magukra. Triviális dolgok ezek, nemde? 

Mind az EU 27 tagállamának átlagában, mind az eurózóna adataiban látszik, hogy 2021-ig csökkent az anyagi és társadalmi nélkülözési ráta, s azóta csak nő. 

2023-ban például az EU-ban egy évtizede nem látott magasságba került azok aránya, akik nem tudják kifűteni a lakásukat/házukat. A spanyoloknál annyira beütött a válság, hogy 2020 és 2023 között 

Francia kontinenstársaink 2021 és 2023 között dupláztak, a németek szintúgy. Közben mi, az árválkodó kelet-közép-európai népecske, megugrottuk a fűtésgondot: csupán 7,2% nem tudja kifűteni a lakást, amivel jobbak vagyunk, mint az EU27 átlaga – meg az eurózónáénál is.

Persze nem mindenben vagyunk ilyen jók – sajnos. Nyaralni csak olyan arányban tudunk eljutni, mint a görögök, horvátok és portugálok, a húst is „csak” annyira tudjuk megengedni magunknak, mint a németek, de legalább ha beüt a ménkű, tudunk rá pénzügyice válaszolni – kevésbé visel meg minket egy váratlan kiadás, mint a spanyolokat, németeket, vagy éppen az íreket.

Alig van valakinek jelzáloghitel- vagy bérletidíj-hátraléka Magyarországon – nem úgy, mint 2010 környékén.

Viszont az bizonyos, hogy nálunk sincs teljesen kolbászból a kerítés. Sajnos 16,5%-unk nem tud havi egyszer összeülni a barátokkal és rokonokkal egy italra-étkezésre egy étteremben vagy egy kocsmában (a néphagyományban erősen meglévő otthoni borozásokra, vacsorákra nem tér ki az adat). Sőt: a szabadidős tevékenységek kapcsán sem állunk olyan jól, sajnos alatta vagyunk az EU-átlagnak annak kapcsán, hogy mennyien tudnak elmenni otthonról valamilyen szabadidős tevékenységet végezni, moziba menni, vagy épp koncerten részt venni anyagi okok miatt. Azok között is az EU átlagnál vagyunk, akik nem tudják megengedni, hogy szabadon pénzt költhessenek magukra – nem azért, mert kell, hanem mert úgy szottyan kedvük.

Az EU27 átlagának fele csupán az az arány, akik Magyarországon 2023-ban lakhatási nehézséggel küzdöttek (3,2% – miközben Luxemburgban megdöbbentő 23% volt ugyanez az arány), és közben a magyar háztartások a legfrissebb adatok szerint 24%-os megtakarítási rátával rendelkeznek. Azaz: a jövedelmük 24 százalékát inkább félreteszik, mintsem hogy elköltenék.

Persze mindezek az objektív adatok szemernyit sem változtatnak a szubjektív érzékelésen: a magyarok csupán 21,4%-a volt 2023-ban „nagyon megelégedett” az életével, ez még a román adatot is alulmúlja (29,1%), az EU27 átlagát pedig csak egy ici-picit: 21,7%.

De mi is itt a lényeg? Talán az, hogy míg 2013-ban csupán a magyarok 11,3%-a volt „nagyon megelégedett” az életével, addig azóta közel duplájára nőtt az elégedett magyarok aránya – miközben az EU27 elégedettsége alig-alig változott. Azt pedig csak tényleg halkan jegyzem meg, hogy Németországban 2019 óta folyamatosan nő az Eurostat szerint effektíve szegények aránya, míg nálunk 2019 óta csökkent.

Megjegyzés: Minden adat az Eurostat adatbázisából származik.

Nyitókép: AI