Viszont az bizonyos, hogy nálunk sincs teljesen kolbászból a kerítés. Sajnos 16,5%-unk nem tud havi egyszer összeülni a barátokkal és rokonokkal egy italra-étkezésre egy étteremben vagy egy kocsmában (a néphagyományban erősen meglévő otthoni borozásokra, vacsorákra nem tér ki az adat). Sőt: a szabadidős tevékenységek kapcsán sem állunk olyan jól, sajnos alatta vagyunk az EU-átlagnak annak kapcsán, hogy mennyien tudnak elmenni otthonról valamilyen szabadidős tevékenységet végezni, moziba menni, vagy épp koncerten részt venni anyagi okok miatt. Azok között is az EU átlagnál vagyunk, akik nem tudják megengedni, hogy szabadon pénzt költhessenek magukra – nem azért, mert kell, hanem mert úgy szottyan kedvük.
Szóval hogy is áll az a bizonyos hazai középosztály? Egészen jól.
Az EU27 átlagának fele csupán az az arány, akik Magyarországon 2023-ban lakhatási nehézséggel küzdöttek (3,2% – miközben Luxemburgban megdöbbentő 23% volt ugyanez az arány), és közben a magyar háztartások a legfrissebb adatok szerint 24%-os megtakarítási rátával rendelkeznek. Azaz: a jövedelmük 24 százalékát inkább félreteszik, mintsem hogy elköltenék.
Persze mindezek az objektív adatok szemernyit sem változtatnak a szubjektív érzékelésen: a magyarok csupán 21,4%-a volt 2023-ban „nagyon megelégedett” az életével, ez még a román adatot is alulmúlja (29,1%), az EU27 átlagát pedig csak egy ici-picit: 21,7%.
De mi is itt a lényeg? Talán az, hogy míg 2013-ban csupán a magyarok 11,3%-a volt „nagyon megelégedett” az életével, addig azóta közel duplájára nőtt az elégedett magyarok aránya – miközben az EU27 elégedettsége alig-alig változott. Azt pedig csak tényleg halkan jegyzem meg, hogy Németországban 2019 óta folyamatosan nő az Eurostat szerint effektíve szegények aránya, míg nálunk 2019 óta csökkent.