„Azt hittem, hogy meghaltam, és már a másvilágon vagyok” – Lustig Éváról, aki árvaként túlélte a pesti gettót

Cfát (Sáfed) városba érve egyértelmű táblák jelezték az irányt: „Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Múzeuma”. A magyar ajkú zsidó közösség múltját, hagyományait és tragédiáját egyaránt igényesen mutatja be a négy évtizede létrehozott múzeum.

Lusztig Ron, a múzeum igazgatója, az alapítók fia miközben körbevezetett, a cionizmus történetéről, a zsidóság Izraelbe vándorlásáról és az emlékház alapításáról mesélt. A helyet szülei, Chava és Joszef hozták létre 1986-ban azzal a céllal, hogy összegyűjtse, majd angol és ivrit nyelven is hozzáférhetővé tegye a történelmi Magyarországon egykor élő zsidók életmódját és életútjait bemutató anyagokat.

Beszélgetésünk után bemutatott édesanyjának, a 91 éves Chavának, aki tavaly februárban ment el közülünk. A magyarok csak Éva néninek hívták. Amikor beléptem hozzá az irodába, hatalmas könyvei és dossziéi szinte ellepték a kis termetű asszonyt. Épp könyvelt. Hagyományos módon: kézzel, számológéppel, vonalzóval vezette a nagy táblázatokat. Idős kora ellenére aktívan kivette részét a munkából.

Otthon többnyire héberül beszéltek, de velem szép magyarsággal társalgott. Óvatosan vezettem fel a beszélgetést, nem tudtam, miről szabad kérdezni, de Éva néni oldotta a félénkségem: „Én már mindent átéltem, a holokausztot is. Kérdezz róla nyugodtan!” Aztán mesélni kezdett.

Tizennégy éves volt 1944-ben, amikor orvos szüleivel és kisöccsével Pesten csillagos házba kellett költözniük. Vidéken ekkor már megkezdődtek a deportálások, a fővárosban mende­mondák keringtek, biztosat senki nem tudhatott a sárga csillagos házakba száműzöttek közül. Gyerekként kezdetben csak annyit éreztek az eseményekből, hogy bezárt az iskola, az udvaron lehet játszani a pajtásokkal. Aztán látták, hogy az utcán fegyveresek kísérnek csoportokat. 

A felvarrt csillagokról megismerték, hogy zsidónak nyilvánított honfitársaikat kísérik a nyilas suhancok.