A bíboros úgy fogalmazott: „Krisztus a mi reményünk, mert az ő feltámadása hordozza az ígéretet, hogy mi is feltámadunk”. Ez a rövid állítás az egész Krisztus-esemény lényege és örömhíre, és ezért a szeretet mellett a remény ünnepe Jézus születése.
Erdő Péter szólt arról is, hogy a 2025-ös szentév, amelyet Ferenc pápa szenteste nyit meg Rómában, a „remény zarándokai” mottót kapta. Ez a remény sokféle lehet: reménykedünk Isten irgalmában, aki megbocsáthat nekünk és embertársainknak, és reménykedünk abban is, hogy itt, a Földön segít apróbb és nagyobb bajainkban.
A szentévekről szólva felidézte: a jubileumi év az Ószövetségben szereplő jóbel év keresztény továbbvitele. Az ötven évente megtartott jóbel év a teljes kiengesztelődés, a tulajdonosától elvett javak visszaadásának alkalma volt. Hogy a gyakorlatban mennyire érvényesült, azt nem tudjuk pontosan, de az eszmény, hogy ötven évente tiszta lapot kell nyitni, az adósságtól, az igazságtalan viszonyoktól meg kell szabadulni, a földeket parlagon kell hagyni, hogy pihenjenek, ökológiai szempontból is nagyon aktuális gondolat.
Elmondta: a keresztény szentév a krisztusi megváltás nyomán a bűnbocsánattal is összefügg, aminek elnyeréséhez azonban bűnbánatra is szükség van.
Elsőként VIII. Bonifác pápa hirdetett 1300-ban a régiek emlékére utalva jubileumi évet. Eleinte 100 évenként tartottak szentévet, fokozatosan csökkent 25 évre a jubileumok közti idő. A búcsú elnyerése mindig valamilyen jó cselekedethez, elsősorban vezekléshez volt kötve, a vezeklés pedig lehetett zarándoklat, ami a középkori ember számára még komoly, sőt, veszélyes megpróbáltatás volt.