Mondhatom: az amerikai papok nem féltek politizálni

A papok ne politizáljanak, az egyház ne szóljon bele a közéletbe – régi mantra ez, a szekularizáció kései hatása, a kommunista „hinni a templomban kell” hamis képzet maradványa.

E jelmondat a rendszerváltozástól kezdve arra szolgált, hogy megpróbálja elhallgattatni a keresztény egyházakat, amikor olyan téma politizálódott át, amely evidensen érintette a keresztény tanítást. Ismerjük e klasszikus kérdéskánont: abortusz, eutanázia, házasság, és időnként a szociális téma is felmerült. A baloldal nem akarta, hogy az egyház hirdesse tanítását, és ennek mentén a hívek pártot válasszanak maguknak. Volt olyan választás, amely előtt az MSZP megfigyelőket küldött a templomokba, hogy felvegyék a prédikációt. Aztán amikor a Jobbik „szélsőjobb” veszélyként tűnt fel, már azt akarták – főleg, Isten nyugosztalja, Tamás Gáspár Miklós –, hogy az egyházak politizáljanak, és foglaljanak ellene állást. 

Nagyrészt ugyanezek a német püspökök és papok egy ideje körlevelet adnak ki és felszólalnak az Alternatíva Németországért párt ellen. Ferenc pápa is példaként hozható: ő „agyba-főbe” politizált, legyen szó migrációról vagy szegényekről, békéről és háborúról. Ferencet körbeünnepelték a progresszívok, szemben elődeivel, XVI. Benedekkel és II. János Pállal, akiknek a tanítását el akarták hallgatni. Tény viszont, hogy Ferenc pápának is voltak olyan megszólalásai – például a gender- ügyben –, amelyekről nem vett tudomást a baloldal. 

Amikor 2016–2017-ben New Yorkban töltöttem kilenc hónapot, vasárnaponta volt alkalmam meghallgatni az ottani papok prédikációit. Számos templomot meglátogattam, sokfelé voltam misén, és három helyre mentem a legtöbbet: egy bronxi spanyol nyelvű misére, egy manhattani tridenti rítusúra, valamint a Szent Patrik-katedrálisba.

Lehet, hogy utóbbi politikus sem mintakeresztény, sőt nem is keresztény, de tőle várhatja a keresztény ember, hogy az elképzeléseihez legalább közelebb álló politikát csinál. 

Az elveknek következményeik vannak – szól egyik kedvenc amerikai filozófusom, Richard Weaver konzervatív alapmunkává avanzsáló kötetének címe (Ideas Have Consequences). Persze a kereszténység nem pusztán egy eszme, hanem kapcsolat az élő Istennel – ám azt ne felejtsük el, hogy Isten szolgált számunkra egy kinyilatkoztatással, felhatalmazott embereket, hogy képviseljék és magyarázzák azt, s így a legelejétől, az ősegyháztól kezdve van keresztény tanítás. 

Tekintve pedig, hogy minden politika, amit politikává tesznek, vagy amiből közéleti konfliktus lesz, az egyház – vagy legalábbis a hagyományos keresztény tanítás – gyakran ott találja magát a politikai konfliktusok közepén. Elvégre a felvilágosodás is egy – Nyirkos Tamás professzor sommás megfogalmazása szerint – egyházellenes, tudomány-népszerűsítő program volt, azóta divat a hitet nem racionálisnak tekinteni és rázárni a templomajtót.

A papoknak lehet politizálniuk, sőt időnként kell is! Nem ők szólnak bele a pártpolitikába, hanem a kortárs politika érint olyan kérdéseket, amelyekről a kereszténységnek határozott meggyőződése van, és nem maradhat csöndben. Úgyhogy ne lepődjön meg senki, ha a következő hetekben ilyen-olyan módon, de útmutatást kap a szószékről!

Nyitókép: Mandiner-archív