Szakember állítja: Magyar Péter nem alkalmas az ország vezetésére

2024. november 18. 05:35

Hal Melinda klinikai szakpszichológus, közgazdász a Mandinernek hangsúlyozta, Magyar Péter feltűnése előtt még nem látott arra példát, hogy bárki politikai tőkét kovácsoljon magánéleti válságából. A szakértő azt is elárulta, mi a célja a TISZA Párt elnökének a folyamatos showműsorral.

2024. november 18. 05:35
Krupincza Mariann
Krupincza Mariann

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

A múlt héten nem telt el úgy szinte nap, hogy ne került volna elő egy újabb hangfelvétel, amely megmutatta a TISZA Párt elnökének, Magyar Péternek az „igazi arcát”. Az első hanganyag hétfőn jelent meg, melyben a TISZA-vezér „nyugdíjaskommandót” emlegetett, de arról is panaszkodott volt barátnőjének, Vogel Evelinnek, hogy 

szimpatizánsai „büdösek” és „büdös a szájuk is”. 

Sőt, még viccesen azt is megjegyezte egykori kedvesének arra a kijelentésére, hogy sokan azt remélik, hazacsábítja a hozzátartozóikat külföldről, hogy „vegyenek maguknak unokát” inkább. Az elhangzottak kapcsán felmerült bennünk a kérdés, hogy mit üzen a közvéleménynek, ha egy politikus ilyen kijelentéseket tesz követőiről a színfalak mögött.

Ezt is ajánljuk a témában

Hal Melinda, klinikai szakpszichológus, közgazdászt, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatóját a napokban hallottak csak megerősítették abban, hogy 

Magyar Péter koránt sem áll készen arra, hogy egy országot vezessen. 

„Nem kizárólag pszichológiai szempontokat fogok említeni az interjúban. Szeretném, ha az emberek komplexen értékelnék a nyilvános szereplők működését, így engedjék meg, hogy állampolgárként, nőként vagy a társadalomért aggódó személyként nyilvánuljak meg Magyar Péter szerepét és közszerepléseit illetően. Ahogyan korábban is említettem, a TISZA Párt vezetője nemcsak, hogy kezdő politikus, de rendszeresen eltaktikázza magát. Bár van víziója, és egy-egy közéleti megnyilvánulása gondolkodásra késztetheti a befogadót, ahogy a dolgok jelenleg állnak, nem néz hosszú pályafutás elé.”

Ezt is ajánljuk a témában

„Felkészületlensége egy felelősségteljes politikai pályára égbe kiáltó! Azt is meg kell említenem, hogy sokad magammal együtt nem szeretnék egy olyan világban élni, ahol illegális, manipulált hangfelvételek kiszivárogtatása, bizalmas kapcsolatokban történő zsarolás, fenyegetés, erőszak történik – mutatott rá. –

A gyerekeknek és fiataloknak káros üzenetet közvetít ugyanis az efféle emberi kapcsolat, még akkor is, ha az a kőkemény politikai színtéren zajlik”.

Ezt is ajánljuk a témában

Magyar kezdetek óta egyfajta bosszú vezérli

A szakértő ezután felidézte Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férjének februári feltűnését is a Partizán című műsorban, valamint Vogel Evelin kijelentését, hogy Magyart a kezdetek óta egyfajta bosszú vezérli. Elmondta, a két nő szubjektív beszámolója az interjúk során igen hasonló, és ennek az élményvilágnak a kiemelését kifejezetten fontosnak tartja a témában.

Mint ismert, Vogel valamikor a választás után találkozott Hanzel Henrik üzletemberrel. A találkozó célja az volt, hogy megállapodásra jussanak, mivel az exbarátnő úgy vélte, bizonyos pénzösszeg jár neki azért a munkáért, amit beletett a párt építésébe. A mintegy másfél órás beszélgetés során az is elhangzott, hogy a Gulyás Márton műsorvezetőnek adott interjút követően a későbbi pártvezér arról beszélt a fiatal nőnek, hogy „volt egy bosszú, volt egy ilyen magára hagyatottság. (...) Azt mondta nekem, hogy minden mindegy alapon borított." Vogel szavai szerint a politikus azért borította ki a „szaros bilit”, mert nem kapta meg, amire vágyott a kormányzati körökben, amelynek része volt egykori felesége révén.

Ezt is ajánljuk a témában

„A gyakorlatban dolgozó szakemberként elmondhatom, a bosszúvágy nem ismeretlen a váló félben, szakítás közelében álló pároknál – mondta Hal Melinda. –

Azonban ilyen erőteljes hadjáratot még soha nem láttam sem nő, sem férfi esetén, 

hozzátéve, ha igaz az állítás, az elgondolkodtató az egész társadalom számára. Általánosságban úgy vagyok vele, hogy minden kapcsolat vége nehéz, veszteséggel teli, ez számos, akár korábban nem tapasztalt negatív élményt, érzelmet hoz fel az emberekben. Ekkor hangoznak el meggondolatlan kijelentések, akár fenyegetések, szélsőséges esetben fizikai vagy verbális erőszak.” 

Mint mondta, „a legkirívóbb esetekben kampányszerű hadjárat indul, de hogy ilyen médiafigyelmet, politikai tőkét jelentsen valaki magánéleti válsága, még sosem tapasztaltam. 

Igencsak megváltozott a világ és nem a jó irányba tart, ha szavazókat így lehet megnyerni. 

Ugyanakkor nem vagyok naiv a kérdésben: a média világában számos egyéb romboló tendenciát látunk, ami a társdalom lelkét, morális tartását, értékrendjét tépázza. A fiatalokért különösen aggódom emiatt!” – hangsúlyozta a szakember.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP

„Vogel Evelinnek szavaiból az derül ki, hogy kicsit ahogy esik, úgy puffan alapon történt Magyar politikai színre lépése. Azonban ez a struktúra nélküliség idővel feszültségeket szült a férfiban és társaiban. Talán a szabályok, vagy a megváltozott körülmények miatt irreálisan nagy stressz érte a korai csapatot. Ennek az egyvelegnek a megküzdési képtelenségéből verbális agressziót, feszültséget láthatunk a képernyőn keresztül” – fogalmazott a szakértő portálunknak. Elég csak arra gondolni, hogy miként nyilvánult meg közvetlen beosztottjaival szemben is a kampány során a politikus, ha hinni lehet a mintegy kétórás hangfelvételben elmondottaknak.

Volt párja egy esetre így emlékezett vissza: „rajtam élhette ki mindig azt a frusztrációját és dühét, ami felgyülemlett benne a nap folyamán… Tudod, mindenki izé… mosolyog… és akkor azt mondja: Hát ezek f@szok, bazdmeg! Ezek agyhalottak, itt mindenki idióta! (...) Azt is elmondta, hogy senkiben sem bízik” – sorolta a felvételen Vogel Evelin .

Az erőszak minden formájával szemben zéró toleranciát kell hirdetni

A fenti mondatok összecsengenek azokkal az ugyancsak napvilágra került megnyilvánulásokkal, melyekben a pártvezető a saját EP-képviselőit becsmérelte. Ezek egyikében „agyhalottaknak” nevezte őket, mivel egyikük ellenére nyilatkozott az újságíróknak, hogy azt Magyar Péter engedélyezte volna. Majd egy másik felvételen már azt is ecsetelte feltehetően egy autóban ülve, hogy egyik brüsszeli képviselője sem „szimpi” neki, „olyan tehetségtelen mindegyik”.

Hal Melinda úgy látja, hogy az erőszakos megnyilvánulások többszörösen nem szerencsések Magyar esetében. 

Az emberek zöme ugyanis kerüli az erőszakos közéleti szereplőket. 

Nem véletlen volt akkora visszhangja a június végi diszkóbotrányának is, ahol több vendégbe is belekötött, egy férfi telefonját pedig még a Dunába is bedobta. 

„Amennyiben mindez igaz, úgy kijelenthető, hogy többszörösen erőszakos viselkedésről van szó, verbálisan és fizikálisan egyaránt. Párhuzamosan a közösségi médiában azt tapasztaljuk, hogy hatásos a párt hergelése, mivel a különféle posztok alatt és csoportokban kialakuló kommentháborúkban a követői válogatott sértésekkel képesek nekiesni azoknak, akik más véleményen vannak, mint ők. Úgy látom, 

a politikai közösségek vezetőinek felelőssége van abban, hogy a követőik és a bennük bízó emberek a későbbiekben ne tettlegességben engedjék szabadjára frusztrációikat.” 

„Ahogyan abban is, hogy a társadalmat ne arra edukálják, hogy hangfelvételekkel, esetleges zsarolással, megfélemlítéssel, fenyegetéssel érhetőek el életcélok. Részemről ez politikai párttól függetlenül minden közszereplőre vonatkozik. Az erőszak minden formájával szemben zéró toleranciát kell hirdetni, ezzel menthetjük meg a gyermekeinket is” – szögezte le a szakértő.

Ezt is ajánljuk a témában

Showműsorral palástolják a hiányzó programot

Hal Melinda Vogel Evelin azon mondataira is reagált, mikor a Tisza Párt elnöke a kampányban azért „alázta szét”, mert a cigarettája nem passzolt a ruhájához. De az exbarátnő szerint nem egyszer „kezdte taposni, páros lábbal. (…) Így hiperventillál, kiborul a semmin… olyan stílusban beszél, hogy az valami…” – emlékezett vissza Magyar egy-egy kirohanására Vogel.

Már Varga Judit interjúját követően sejteni lehetett – emlékezett vissza Hal Melinda –, hogy exférjét egyfajta bizonyítási vágy hajtja, amely a már említett verbális agresszióban és folyamatos dominanciaharcban is megnyilvánul.

Ezzel alapvetően nincsen gond, a probléma a tettek és elhangzottak minőségével van. Azzal, ha egy ember a másik embert megaláz, önbecsülését kikezdi, vagy ha a megfélemlítés eszközét alkalmazza! Azért is volt felemás érzésem nemrég, a politikusnak az a bejegyzése kapcsán, melyben nőjogi konferenciát szerveznek Budapesten. A nők jogai világszerte kiemelt tématerület, ugyanakkor Magyar Péter hiteltelen ebben a kérdésben, több oknál fogva” – idézte fel a pszichológus.

Ezt is ajánljuk a témában

A klinikai szakpszichológus végül arra is kitért, hogy véleménye szerint Magyarnak azért van szüksége a folyamatos „showműsorra”, az üres frázisok puffogtatására, hogy felszínen maradjon. 

Ha ezek az üzengetések, folyamatos fényképezkedések, sajtótájékoztatók nem lennének, akkor hamar kiderülne, hogy a Tisza Pártnak valójában csak víziói vannak, tényleges programja nincs. 

Nem látom sehol és értelmezhetetlen számomra, hogy az ígéreteiket hogyan fogják betartani. Kormányzáshoz azonban konkrétumok nem ártanának, azok nélkül mindez az emberek félretájékoztatása”.

„A Magyar Péter-jelenség idehaza újszerű. Igaz, korábban Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek is voltak hasonló, bulváros próbálkozásai, például, mikor Batiz András esküvője előtt táncra perdült, de azok még mindig önazonosabb akciók voltak, mint a TISZA Párt vezetőjének megnyilvánulásai. Nem is véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc még évtizedek múltán is politikai tényező, míg az ellenzék vezetői szerepére törekvő politikusnál pedig kicsit több mint fél év után is érezni, hogy kezd veszíteni fényéből” – fűzte hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

„A meglepetés ereje a politikában tiszavirág életű. Szavazókat konkrétumokkal, közép és hosszútávú tervekkel lehet szerezni, megvalósíthatósági tanulmányokkal. Ezeket kellene követnie a PR-kommunikáció és marketing munkatársainak. A külföldi politikai pszichológiát tanulmányozó személyként, kereskedelem és marketing szakos közgazdászként egyaránt így látom Magyar Péter szerepkörét. Úgy gondolom, a hatalomra és nagyságra éhezők viadalára nem készült fel a társadalmunk. 

A kamerák kereszttüzében megjelenő tartalmak inkább a néplelket károsítók, minthogy épüljünk és gyógyuljunk belőle!”

 – mutatott rá Hal Melinda.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. november 23. 15:07
a libsi névsor: Gyurcsány, Bajnai, Vona, Márki-Zay, Karácsony, Dobrev, Magyar, Münchausen báró...
catalina11
2024. november 23. 15:04
most jönnek a libernyákok és hozzák a Vörös Segélyt. Normális az, aki öngyilkosságot színlel, majd mielőtt odaérkezik a kihívott mentő, felöltözik és elmegy?
catalina11
2024. november 23. 15:01
dzsigoló!
gekk
2024. november 18. 14:47
A csicskamédia ezekkel a szemlézésekkel csak szopatja a nernyikeket. Mert ott van orbit, és az ő megnyilvánulásai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!