Életveszélyes, horrorba illő borzalom lett Karácsonyék nagy ígéretéből (VIDEÓ)

2025. augusztus 19. 16:14

Évek óta csak ígérgetik a Népliget környékének rendezését: így néz ki most.

2025. augusztus 19. 16:14
null

Radics Béla fővárosi képviselő a Népligetből jelentkezett be, amelyet Budapest szégyenfoltjaként is emlegetnek, míg mások „a legnagyobb horrorfilmforgató helynek” vagy „prostigyűjtőnek” nevezik. 

A fideszes városatya azt is kijelentette,

ez egy olyan park, ahova piknikkosár helyett védőfelszerelés kell”.

Radics úgy folytatta, hogy a Népligetben „a veszély nem egy attrakció, hanem a szomorú valóság”. Majd felidézte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester 2019 óta ígéri, hogy rendbe teszi a környéket.

„21-ben stratégiai terv, 22-ben ötletpályázat, 23-ban látványterv. De 2025-ben még mindig nem történt semmi” – hívta fel a figyelmet a képviselő.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezután leszögezte, 

a főváros feladata nem a közúti közlekedők folyamatos szivatása, hanem az ilyen területek rendbe rakása”.

A képviselő az elhangzottakhoz azt is hozzátette, hogy a Népliget közelében egy tűcsereprogram is működik, amelynek „köszönhetően” ez a terület egy belövőpont is lett.

Radics Béla végül megüzente főpolgármesternek, hogy 

ezt a borzalmat nem 2028-bn, hanem most kell rendbe tenni”.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szentkirályi Alexandra

Facebook

Idézőjel

Vitézy Dávid úgy látszik nem lát különbséget a Szent István napi rendezvények alatti forgalmi változások és Budapest dilettáns megbénítása vagy épp az értelmetlen lezárások között.



 

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gintonic68
2025. augusztus 25. 11:41
A Városligetnek is ezt a sorsot szánták Karácsonyék!!! Ezért hadakoztak a sikeres kormányzati beruházás ellen!!!!🤮
Válasz erre
0
0
bodosoldier-2
2025. augusztus 24. 07:43
Ha ezeknek a tetveken m<lt volna a Városliget is igy nézne ki. A libsik a szarban és a mocsokban érzik jól magokat.
Válasz erre
2
0
ERA79
2025. augusztus 22. 08:00
Na pont ezért kibaszás Budapesttel az is, hogy Karácsonyék megkaparintották a Rákosrendezőt. A lakhatási válság közepén a területen minimum 20 évig nemhogy bérlakások nem fognak épülni, de tuti marad a szeméttelep. Mindezt 50 milliárdért. Mindig lesz valami kifogás, miért is nem dolgoznak az elvtársak. Bravo. Csak meg kell nézni, milyen állapotban vannak a városi fenntartású területek.
Válasz erre
2
0
westend
2025. augusztus 21. 10:19
az a helyzet, hogy butapest megérdemli. Ha egy városban annyi az igénytelen és ostoba proli, hogy a történelemből nem tanulva újra magára szabadítja a neobolsi mozgalmárcsürhét, az abszolút megérdemli. Hátha tanul majd...
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!