Miután pedig a film hatalmasat bukott, hét Arany Málna-díjat kapott és lényegében a 73 millió dolláros költségvetés felét sem termelte ki, a színész továbbra is a védelmébe vette Roger Christian rendezését. Szerinte ugyanis „nem minden film lehet kritikai és kasszasiker”. Ő még a visszajelzések után is hitt benne, hogy a mozifilm „megtalálja a közönséget, még ha a kritikusokat nem is nyűgözte le”.
Travolta egyébként évekig kitartott amellett, hogy a film kultikus klasszikussá válik (nem vált), és hogy készül a folytatás (nem készült). Még azt is mondta, hogy ha újra leforgatnák, akkor ő maga készítené el.
Egyébként annyira nem csoda a színész ragaszkodása, elvégre a költségvetés nagyobb része rá ment el. Másfelől a szintén pszikló, Terl jobbkezét alakító Forest Whitaker később úgy nyilatkozott, hogy megbánta már, hogy szerepelt a filmben, míg a forgatókönyves J.D. Shapiro nyíltan bocsánatot kért a produkcióért, azután pedig azt mondta róla, hogy „visszatekintve a filmre friss szemmel, nem tehetek róla, de furcsán büszke vagyok rá. Mert az összes szar film közül az enyém a legszarabb”.