A jövőben mindenki woke, a múltban pedig gyökér – klasszikus és kortárs novellák

Nyitókép: GABO Kiadó

Azt hiszem, az olvasás megszerettetésében jómagam és mások életében is nagy szerepet játszhattak vagy éppen játszhatnak a novellák. Móricz Zsigmond élen járt az ügy érdekében, hiszen az iskolában vett Tragédia és a Barbárok zsigerig hatoló realizmusa és drámája éppen úgy új világokat nyitott ifjúkori elmémnek, mint Örkény vagy éppen Szentmihályi Szabó Péter elvont és szürreális egypercesei.

Novellákat olvasni jó, amennyiben sikerül a rövid terjedelem ellenére értelmesen kibontani és lezárni a történetet, vagy éppen úgy nyitva hagyni, hogy azzal ne tűnjön félkésznek.

Szürreális bürokrácia a szocialista múltból

Franz Kafka leginkább Az átváltozás és A per miatt híres, vagyis már az iskolában is azzal ismerkedhetünk össze, pedig az Osztrák-Magyar Monarchia prágai szülötte egészen izgalmas, változatos és terjedelmes hagyatékkal kedveskedett az utókornak. A depressziós és magát aztán szocialistának, cionistának valló, német nyelven alkotó zsidó fiatalember érdekes személyiség lehetett, ami írásaiban is visszaköszön.

A rendkívül fiatalon elhunyt szerzőnek életében csak kevés műve jelent meg, de azok sem arattak komolyabb sikert. Ennek köszönhetően végrendeletében úgy utasította Max Brod barátját és irodalmi hagyatékának kezelőjét, hogy befejezett és befejezetlen műveit semmisítse meg. Brod azonban ehelyett arról gondoskodott, hogy művei megjelenhessenek, így a XX. és XXI. századra felfedezték, sőt kiemelt figyelemmel kísérték írásait.

Mert lehet vitázni a szerző gondolkodásmódjáról, életéről vagy éppen ideológiájáról, de írói képességeit nehéz lenne elvitatni. Én pedig alapvetően úgy gondolom, hogy a művészetnek és a politikának egy bizonyos szintig nem muszáj összefolynia, vagyis a saját kategóriájában valakit nyugodtan kiemelkedőnek lehet tartani attól, hogy nem értünk vele egyet. És itt természetesen nem a szélsőséges művekre és viselkedésre gondolok.

A szerző halálának századik évfordulójára megjelent kötet kilenc történetet tartalmaz, melyek a pár oldalas terjedelemtől az egészen hosszúra nyúlt (40+ oldal) írásokig sokféle variációban kerülnek az olvasó elé. A történetek ezúttal is a bürokrácia bemutatásával, a valóság és a szürrealizmus mezsgyéjének kapargatásával, vagy éppen némi mitológiával keverve elevenednek meg.

Éppen úgy, mint egykori parancsnokáról, aki abszolút felelős a kialakult rendszerért, a gépezetért és számos igazságtalanságért. Mondhatnánk legalábbis, de a történet végére egyértelművé válik, amit mind jól tudunk. Egy-egy történet azért érdekesen ér véget, hiszen Kafka életműve köztudottan nem teljes, aminek köszönhetően számos félkész novellája került piacra – szatírával alaposan nyakon locsolt stílusa és elvont hasonlatai, koncepciói miatt azonban ma is nagyszerű olvasmány egy ilyen novelláskötet, amit ráadásul a méretei miatt is könnyen vihetünk magunkkal szinte bárhova.

A jövőben a woke az úr?

Jonathan Strahan nevét már jól ismerhetik a sci-fi műfaj rajongói, hiszen számos novelláskötet fűzhető a nevéhez, melyek oldalain leginkább a kortárs irodalom szerzőinek adott évhez köthető munkáit gyűjtötte össze, mint legizgalmasabb írások. Ezúttal is valami hasonló volt a koncepció, csak nem nevén nevezve a gyermeket, elvégre a cél az űroperák világának felelevenítése,

Van itt alkotó, aki mesterséges teremtményeinek ad életet, hogy azok önmagukat felfedezve új, saját úton járjanak. Akad egy különleges civilizáció, ahol az azonos gének miatt a Császárnő olyan kihívót kap, aki biztosra akar menni, ezért összeesküvést indít. De akad olyan szereplő, aki a névtelenségből, egy átlagos faluból indulva lesz tagja egy űrhajó legénységének, ám kiderül, hogy az űr sötétjét átszelő páncél alatt több rejlik, mint kábelek és fém alkatrészek.

És utóbbi az erősebb. Mintha a jövő csak a transzhumanizmus és kisebb mértékben a transzgender-irány mellett működhetne. Hogy ki volt férfi, akiből nő lett; hogy a gonosz konzervatívok egészen mást képviselnek, mint azok, akik értelmüket nyitottan átmentették a robotizált és ezzel ellenállóbb testbe. Mintha a sci-fi csak arról szólhatna, hogy a saját ideológiánk alapján milyen jövőképet képzelünk el.

Miközben a tudományos fantasztikum a saját értelmezésem szerint a fantázia teljes szabadsága. Olyan formákkal, létformákkal, felfedezésekkel és civilizációkkal, amelyek teljesen különböznek az ismertektől, így ideológiáink sem kompatibilisek velük. Persze, amikor a második olyan bemutatást olvastam, hogy az adott írónő a feleségével él valahol, akkor már a kötetet is jobban a helyén tudtam kezelni.

Akit pedig ezek a problémák nem zavarnak, vagy el tud vonatkoztatni tőlük, azoknak Az űroperák határtalan világa novellái is ajánlhatók. Mert egyébként jól megírt, általában érdekes történeteket kapunk, noha nekem például nem ment ez a fajta elvonatkoztatás, mert a sci-fi műfajban mást szeretnék kapni, mint a hétköznapokban.

Novellák az örökkévalóságnak?

Azt gondolom, hogy Kafka bár bizonyított azzal, hogy írásai évtizedek múltán is fennmaradtak, bármit is gondolt magáról és a világról, vagy éppen saját műveiről. Hogy Az űroperák határtalan világa szerzői is ilyen jövőre számíthatnak? Nem vagyok benne biztos, bár ez a világot uraló ideológiák és a gondolkodásmód változásaitól is függ.

Sci-fiben mindenesetre több fantáziát várnék, mint az, hogy helyszíneket és karaktereket, vagy szektákat / csoportokat, esetleg eseményeket young adult fantasy stílusban kitalált kacifántos nevekkel látnak el, a szerző pedig a szereplő nevében kínlódik vélt vagy valós identitásválsága okán.