Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az Alekszandrinszkij Színház közönsége Vidnyánszky Attila második szentpétervári rendezését, Franz Kafka A per című regényének színpadi adaptációját láthatta.

Állótapsos ovációval fogadta a nagy múltú Alekszandrinszkij Színház közönsége Vidnyánszky Attila második szentpétervári rendezését, Franz Kafka A per című regényének színpadi adaptációját – írja az Origo. Első szentpétervári rendezése, az avignoni színházi fesztivállal koprodukcióban készült hatórás Bűn és bűnhődés a legnagyobb orosz színházi díjat, az Arany Maszkot kapta, és öt éve műsoron tartják.
A Bűn és bűnhődés sikere nyomán mind a szentpétervári közönség, mind az oroszországi szakma részéről nagy érdeklődés kísérte a 20. század egyik legnagyobb hatású írójának szövege alapján készült A per című előadást.

Az Alekszandrinszkij Színház elismert színház Európában, művészeti vezetője pedig Valerij Fokin. Az Alekszandrinszkij Színházba rendszeresen kapnak meghívást a legjobb európai színházrendezők – fogalmaz az Origo.
Nyitókép: Földházi Árpád