Mert a Kinizsi fiai, ahogy Bán Mór korábbi regényei, ezúttal is olvasmányos, izgalmas és érdekes történelmi mű. Kiválóan érzékelteti és mutatja be az adott kort és annak nehézségeit, illetve azokat a harci jeleneteket és összecsapásokat, amiket kimondottan érzékletesen, dinamikusan és pontosan fest le. Persze nem kizárólag csatározást kapunk – eleve, a katarzissal és megnyugvással együtt komoly dráma a kitartó olvasó jussa, aki figyelmével végigkíséri a fő- és mellékszereplők sorsát.
Ilyesformán pedig a Fekete sereg-sorozat ismét izgalmasan és jól indít. Emiatt ha valaki érdeklődik a kor és a történelmi személyek / események iránt, az jó lóra tesz szert. Sőt, ha nem izgatják azok a kisebb negatívumok, amik engem megakasztottak, akár új kedvencre is lelhet.