Két ismert amerikai tartalomkészítő, a NinaUnrated néven ismert Nina Santiago és párja, a fitneszedző Patrick Blackwood egy houstoni étteremben forgatta legújabb gasztronómiai videóját, amikor váratlan baleset történt – írta a News. Tíz perccel az étkezés megkezdése után, miközben lazacos miniburgerekkel koccintottak, Nina tréfásan a „cheers” után hozzátette: „bumm”. Röviddel ezután valóban bekövetkezett a tragikomikus fordulat:
egy nagy sebességgel érkező terepjáró áttörte az étterem üvegfalát, az üvegszilánkok pedig beterítették a helyiséget.
A történteket a kamera is rögzítette: a felvételen a 10:20-as időpont környékén jól látható a becsapódás pillanata. A két influenszer kisebb vágásokkal megúszta a balesetet, súlyos sérüléseket nem szenvedtek. Később fotókat is közzétettek, amelyeken az arcukon, karjukon és mellkasukon láthatók a sérülések nyomai. Az eset után Nina gondolatait „az élet tanításaként” osztotta meg követőivel.
Ez az élmény megmutatta nekem, ki számít igazán; az élet túl rövid a haraghoz vagy a dühhöz. Engedd el, bocsáss meg, élj a mának, és becsüld meg a körülötted lévőket: akár ez lehetett volna az utolsó vacsoránk”
– írta.
A videót itt tekintheti meg:
Nyitókép forrása: A Unrated EX Files YouTube-oldala
***