A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
Nyitókép: Starship Troopers: Extermination, Offworld Industries
Robert A. Heinlein enyhén fasiszta regénye 1997-ben egy olyan szatírában kelt új életre, amely mind a mai napig kifejti hatását a popkultúrára. Hiszen Paul Verhoeven filmje óta jól tudjuk, hogy miképpen lehet jó egy bogár, és akár többet akartunk tudni, akár nem, a propagandát attól még az arcunkba kaptuk. Rico és a többiek itt csak mellékszereplők lehettek (jó, Michael Ironside több volt annál), a fókusz ugyanis a heroikus (helyett elkeseredett és vérmocskos) csatákra került.
Valamiért azonban közel 30 esztendő sem volt elég arra, hogy elkészülhessen a definitív Starship Troopers-videójáték, amely a háború mellett a szatíra összes elemét is átveszi.
Ezt is ajánljuk a témában
Nemcsak rengeteg színésszel és rendezővel dolgozott együtt, de akár videójátékos legendákat is teremtett a hangjával, avagy egy filmes veteránnal interjúztunk a prágai Comic-Conon.
Elsőnek a Armorines: Project S.W.A.R.M. próbálkozott még 1999-ben, de hiába az izgalmas kihívás és a kooperatív bogárirtás, ha egyszer az irányítás és számos más elem is több sebből vérzett. Majd akadt még másik, már hivatalos FPS, sőt valós idejű stratégia formájában is jobban elmerülhettünk a Csillagközi invázió világában. Most, 2024-ben pedig ismét feléledt a franchise, hogy a frissen megjelent Exterminationnel akár 16-an is megküzdjünk a bogarak hordáival, hamarosan pedig érkezik a Continuum, hogy VR-ral helyezze új alapokra az ismerős helyzeteket.
A főleg a taktikai, kimondottan realisztikus katonai lövöldéiről (Squad, Post Scriptum – Squad 44) ismert Offworld Industries nem annyira meglepő módon a realizmusról ezúttal lemondott, elvégre „reális" esetben az Extermination nem nagyon szólna másról, mint hogy beszületünk és meghalunk.
A reális meg csak azért került idézőjelbe, mert ugye önmagában fura volna egy olyan fikcióról realistaként beszélni, ahol bolygónk lakossága egy űrből jött bogárinvázióval háborúzik.
Szóval a megszokott recepten finomítani kellett ahhoz, hogy némi játékélményünk is legyen, a pályán pedig 10 másodpercnél többet töltsünk el. A fejlesztők azonban ezt is megoldották, miközben kimerészkedtek a komfortzónán túlra. Az Extermination ugyanis, bár ezúttal is egy csapatalapú FPS, azaz belső nézetes lövölde, de a 4-16 fős misszióknál az építkezésnek és fejlesztésnek hála van egy minimális esélyünk a túlélésre. Ettől függetlenül már az első napokban milliók vesztették életüket az összecsapásokban.
Ezt is ajánljuk a témában
Ha van a sci-fi-akció műfajnak ikonikus alakja, akkor az 1984-es film egyik legfontosabb karaktere még olyanok mellett is esélyes a címre, mint a Ragadozó.
Az Extermination a betanító szakaszon felül több játékmódot is kínál, és míg az egyikben például 16-an hatalmas hordákat verünk vissza, a másikban pedig ugyanennyien különböző feladatokat hajtunk végre, hogy egy bázist felépítve és a végső rohamot leküzdve, a Titanfall mintájára még el is meneküljünk a helyszínről. De olyan is előfordul, hogy mindössze négyen állunk neki a bogarak fészkét kitisztítani.
Ami azért eleve elég rizikós vállalkozás. No nem mintha sokkal egyszerűbb lenne a normál küldetések egy-egy nagy rohamát túlélni, amelyek a 16 játékos jelentős részét másodpercek alatt képesek teljesen felőrölni.
De pont ettől is olyan izgalmas a játék. Barátokkal gyorsan össze lehet hozni egy partit, aztán a négyfős osztagokkal meg is telik a csapat, hogy bevetésre induljunk. Ha pedig minden stimmel, a játékmechanika elég szórakoztató ahhoz, hogy komoly élményekkel gazdagodjunk. Az Extermination bázisépítése és eszközmenedzsmentje viszonylag egyszerű, már-már primitív, emiatt könnyen elsajátítjuk az alapjait. A harc pedig kaotikus, gyilkos, véres és elkeseredett minden speciális képesség és idővel fejlesztett fegyver ellenére, ami megadja az alaphangulatot.
Ezt is ajánljuk a témában
Van abban valami varázslatos, amikor az ember egy régen látott helyszínre tér be újra. Kivétel, ha az a hely tele van zombikkal, vagy éppen meg lehet fagyni és alig van remény.
Azt írtam, „ha pedig minden stimmel". Nem véletlenül. A Starship Troopers: Extermination hiába jó, sajnos a megjelenés után is olyan, mintha még készülne. Textúrák tűnnek el teljesen; összeomlik a játék; folyamatos a szaggatás, mikor kb. 10 képkocka per másodpercre zuhan a képfrissítés; hogy az egyéb anomáliákról ne is beszéljünk. Persze ettől még nem játszhatatlan az Extermination, de egy-egy hiba alaposan meg tudja nehezíteni a dolgunkat, ha pedig a kimenekítésnél zuhan össze a rendszer, ezzel elbukva a tapasztalati pontokat, az azért bosszantó.
Online FPS a népszerű Csillagközi invázió alapján
Jelenleg ez a helyzet. Meg az, hogy jelen sorok írásakor több mint 2 millió földi katona és több száz millió bogár adta már életét a dicsőségért. Már ha lehet ezt dicsőségnek nevezni. Hiszen hol vannak innen például Rasczak önként hozott áldozatai? Csak a tetemeket, hullahegyeket látjuk, elesett bajtársaink mellett.
Mármint a tömegjelenetek nagyon jól működnek, emellett kifejezetten erős a túlélésre összpontosító hangulat, különösen a kétesélyes kimenekítésnél.
De a történetbe helyezett szatíra sajnos minimálisan van csak jelen, emellett sztorit nem kifejezetten kapunk. Sőt, változatosságot sem sokat. Hosszabb távon ez még kevés, így a fejlesztők remélhetőleg nemcsak a hibákat javítják, de a tartalmat is bővítik. A korábbi játékaik tükrében erre is van esély. Az alap tehát nem rossz, lehet rá építeni, ezért remélem, nem lesz kihagyott ziccer, mert a VR engem pl. hidegen hagy.
Már csak egy jó kis társasjáték kéne, ahol a bogár minik is holtan jók.
Azt gondolnánk, hogy a hangyák csak vonulnak és a raj-intelligenciával élik a kis egyszerű életüket. De mi van, ha a bitang erős rovarok élére áll valaki, aki ért a stratégiához?
Megszokott dolog, hogy a woke ideológia és a genderlobbi kifejezetten károsan hat egy kultúrtermék megítélésére, mégis akadnak olyanok, akik mindenáron letolnák az ember torkán a propagandát. Böjtös Gábor írása a Dragon Age: The Veilguard nevű videojátékról.
Régen nem lepett meg film annyira, mint az Anora: Sean Baker alkotása úgy forgatja ki a prostituáltakkal kapcsolatos hollywoodi kliséket, hogy a tanulság észrevétlenül kúszik be a bőrünk alá.
Az űr sötétje, a megszámlálhatatlanul sok bolygó és égitest millió és egy rejtélyt rejt, amiket még talán sok generáció múlva sem ismerünk meg. De úgy tűnik, valami vár ránk az univerzumban.
Évről évre megújul a csatamező, miközben milliók hagyják ott a fogukat, de ebben az esetben senki nem foglalkozik a temetetlen és névtelen halottakkal.
A magyar mozikba december 26-án száguld be a Sonic, a sündisznó 3., hogy a gyűrűk helyett ismét a forintok és dollárok csilingeljenek, és ehhez a Sega is új játékot időzített.
Sőt, a fekete ruhába öltözött alakok még az ópiumtól sem riadtak vissza, miközben a legnagyobb meglepetést a szintén jelenlévő svédek okozták.
A Fidesz az egyetlen olyan politikai közösség, amely az Alföld fejlesztését fontosnak tartotta az elmúlt harminc évben – mutatott rá a miniszter.
