Aki űrrovarokkal és Schwarzeneggerrel is harcolt, de Cronenberg álma kifogott rajta – Michael Ironside a Mandinernek

Nyitókép: Böjtös Gábor

Michael Ironside az a hollywoodi, de eredetileg kanadai színész, akit akkor is ismersz, ha egyébként nem. Több száz filmben szerepelt, kisebb és nagyobb szerepekben egyaránt, ami pedig leginkább ismertté tette, az bár nem az Agyfürkészők, David Cronenbergtől, a testhorror mesterétől, de azért arról is sokaknak eszébe juthat. 

noha a nyolcvanas években a sci-fi sorozat V (mint Visitors) tette még emlékezetessé. Erről a földönkívüli hüllő-emberekkel teli szériáról is szerettem volna kérdezni, de sajnos nem maradt rá idő, azonban a közelmúlt magyar forgatására csak sikerült rákérdezni. Emellett persze mások is számos kérdést feltettek az idén 74 esztendős színésznek, aki kellő őszinteséggel válaszolt a sajtó munkatársainak vagy a rendezvény látogatóinak.

Nem ez az első alkalmad Prágában, ugye?

Nem, ez már talán a harmadik. Mikor is nyertétek el a függetlenségeteket?

1989-ben.

Ha jól emlékszem, 2-3 évvel utána forgattam itt. Én kanadai vagyok, közvetlenül az USA mellett élünk. Ha valaki jön és beszól, folyamatosan balhézik, akkor megküzdünk vele. Bumm! Azt hiszem, a csehek hasonlóak. Mivel egy szuperhatalom közelében élnek. Biztosan érted, néha meg kell küzdened. Csak tedd meg. Szóval hasonlóak vagyunk.

Milyen volt az Agyfürkészők forgatása, hogy emlékszel vissza rá?

Amikor először találkoztam Daviddel, ő úgy néz ki, mint egy kocka, tudod, szemüveg, ilyen fura haj, intellektuális kinézet és a többi. Szóval ott állt a forgatásnál, és azt mondta, hogy „előző éjjel volt egy fura álmom”. Én meg gyanútlanul megkérdeztem, hogy mit álmodott, és csodálkoztam, hogy mindenki elhúz a közelünkből, csak én maradtam. Erre David: 

Én meg: „valóban”? Aztán pár nap múlva megint azzal jött, hogy álmodott valami furát, amire az egyik újonc megkérdezte, hogy mit. Nos, akkor már én is elhúztam a többiekkel. Egyébként David egy zseni. Ha nem ismered a munkáját, nézd végig a filmjeit, a Poronyokkal kezdve. Megéri.

Maradva az Agyfürkészőknél, a végső telekinetikus küzdelem elég emlékezetes lett.

Eredetileg két befejezés volt. Az első befejezést a pirotechnikával és a kaszkadőrrel december 22-én vettük fel, míg a másikat, amit láthattál, következő májusban. Azt hiszem, David megvágta a filmet, csak aztán nem volt elégedett a befejezéssel – de nem akarok a nevében beszélni –, a lényeg azonban, hogy Dick Smith speciális effektest kérdezte meg, hogy tudna-e valami különlegeset és az eredetitől eltérőt alkotni. Dick Smith dolgozott a Változó állapotok (Altered States – 1980) című filmen, ami egy csomó problémával küzdött, ezért Dick szabaddá vált, és volt is egy jó ötlete. Így lett újraforgatva a jelenet, amikor kaptam egy csomó extra cuccot az arcomra. Ez egy remek megoldás volt, nagyon élveztem vele a munkát.

Ahogy emlékszem, eredetileg csak egy napra lettem leszerződve, egy fekete-fehér visszaemlékezésre, és David ezután döntött úgy, hogy nagyobb szerepet kap a karakter, aztán újra és újra átírta a forgatókönyvet. Abszolút hálás voltam a munkáért, és bár nagyon keveset kerestem a többiekhez képest, soha nem ez számított.

Mire emlékszel a Top Gunból?

A Top Gun volt az első film, aminél katonai környezetben dolgozhattam. Emlékszem rá, hogy be voltam öltözve az egyenruhába, mentem a folyosón, aztán hallottam a hangos lépéseket, ahogy valaki rohant, majd a sarkon felbukkant egy hivatásos katona, hadnagyi egyenruhában. Én meg, beöltözve valami tábornoknak, vagy akárkinek, ahogy szembe ért, rászóltam, hogy lassítson. Erre tisztelgett, azt mondta, „igen, uram”, majd lassan sétálva ment el a következő sarokig, és csak utána hallottam, hogy megint rohan. Én meg azt gondoltam, hogy „bassza meg, ezt el tudnám viselni”.

Beszéljünk Paul Verhoevenről!

Beszéljünk. Nézd, több mint 300 filmet készítettem. Filmezni számomra olyan, mint egy családi esemény. Együtt dolgozunk, napi beosztással, aminél egy ember van rendezőként a családfő pozícióban. A sok filmből nagyjából 5 volt olyan, aminél azt éreztem, hogy ez művészet és a rendező igazi művész. Paul ilyen, ő az egyik. Ismeri a kamerát, és ha komfortosan és biztonságban érzed magad a kamera előtt, mert a másik mindent kézben tart, az nagyszerű élmény.

Ha már Paul, akkor Csillagközi invázió. A nagyapám egy sci-fi klub tagja volt a harmincas és negyvenes években, a háború előtt. Novellákat és regényeket olvastak fel. Ott találkozott a Robert A. Heinlein-féle sztorival. Nagyapám szerint ő eléggé fasiszta volt, aki komolyan gondolta, hogy ölnöd kell a hazádért, hogy szavazhass. Paul viszont war child, aki egészen más módon állt hozzá a történethez. Ő tudta, mi a fasizmus és a háború. És amikor megkérdeztük, hogy miért csinálja a filmet, amikor a történet egy jobboldali, fasiszta anyag, azt mondta: 

Én meg azt mondtam, hogy „benne vagyok”.

A Csillagközi invázió egy szatíra. Mindenhol a világon így látták. Amerika nem értette meg. A sajtóúton kérdezték, hogy miért vagy ilyen náci-orientált, miért támogatsz egy ennyire jobboldali és nácibarát filmet? Én meg: „te láttad ezt a filmet”?

A Hegylakó 2-ben te végezted a saját kaszkadőrmutatványaid, ugye?

A kaszkadőröm részeg volt. Igen, forgattunk, és ő folyton részeg volt. Mi meg ott harcoltunk, kardokkal hadonásztunk, lezuhantunk, erre ő semmire sem volt képes, de mivel részeg volt, simán behajítottuk a szellőzőbe.

Mindenhol elveszíted egy testrészed, legyen szó az Emlékmásról vagy a Csillagközi invázióról.

Mert ez egy szimbolikus dolog. Ilyen bűnhődés jellege van, hogy a tetteimért felelek.

Az Emlékmásban a karod vesztetted el, mikor meghaltál. Mennyire emlékszel erre a jelenetre?

Ó, mindenre emlékszem. Arnold fantasztikus. A harc felvétele három hónapig tartott. Eközben a teljes filmre jutott  hat és fél hónap. Az összecsapást egy bizonyos helyszínen kezdtük el felvenni, aztán a speciális effektek miatt máshol folytattuk. A liftes jelenetet máshol folytattuk, ahol Vic Armstrong volt a másodrendező, aki a kaszkadőrmutatványokért is felelt. Volt egy jelenet, mikor az egyik társammal futottunk a fegyverekkel, és akkor egy hirtelen fordulatnál a fegyverrel sikerült úgy mellkason csapnia, hogy komolyan megsérültem, volt egy törésem is, ami miatt el kellett mennem Los Angelesbe, kórházi kezelésre. Ennek hála hetekig kiestem, amikor pedig visszakerültem, egyből a liftes harc következett, aminél még egy speciális mellényt viseltem a sérülés miatt. De Arnold profi volt, soha nem ütött meg, vigyázott. Az eredmény pedig nagyszerű lett.

Arnold egyébként rendkívül különleges alak. A testvérem, Windy Torontóban volt, rákkal küzdött, és telefonon kerestem a kórházban, a vacsora alatt, hogy hogy van. Arnold észrevette, hogy soha nem vagyok ott vacsoránál, mire elmondtam, hogy a nővérem beteg, ezért őt szoktam hívni az irodából. Akkor még nem volt mobiltelefon. Erre elmondta, hogy van egy műholdas telefonja az öltözőjében, használjam azt. És akkor felhívtam a testvérem, amikor pedig kérdezte, hogy mitől más a vonal, mondtam, hogy hol vagyok. Aztán bizonyítékként átadtam a telefont Arnoldnak, és végül 30 percet beszéltek. 

Soós Péterrel forgattál nemrég Magyarországon, egy történelmi, kosztümös filmet, az 1242 – A Nyugat kapujábant (Gateway to the West) vettétek fel. Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod és milyen élmény volt a forgatás?

Ez egy nagyon rövid felvétel volt, csak négy napig voltam a forgatáson. Egy keresztes lovagot alakítottam. A keresztesek fanatikusok voltak. Én egy olyan templomost játszottam, aki rájött, hogy át lett verve és minden a pénzről és a politikáról szól. Van egy sztori a 29 templomosról, akik soha nem mentek haza, igazából rablókká és hadurakká lettek, akik sokakat lemészároltak. Én is egy vagyok közülük, aki megutálta Istent, de aztán történik valami, megtér és vezekelni akar a bűneiért. Aztán 40 évvel Jeruzsálem ostromát követően, a mongol inváziónál egyfajta közvetítővé válik a helyiek és a mongol vezetők között, ami egyébként egy megtörtént eset.

Egy nagyon izgalmas karakter. Tele van tetoválva keresztény jelképekkel, a másik oldalon pedig pogány szimbólumokkal. Egy olyan ember, akinek meg kell tisztulnia a sok sérülés miatt, amit okozott. Ezért a béke eléréséért tárgyal a felek között. Nagyon szórakoztató és érdekes felvétel volt.

És bár ezzel az interjúnak vége, de Michael Ironside az, aki rengeteget tud mesélni az érdekes történetekről és forgatásokról. Vagy akár videójátékokról, hiszen az akkor még jóval kisebb, ma már igazi nagyágyú Ubisoft vele együtt fejlődött, mikor Sam Fisher bőrébe bújt, avagy a karakter hangját adta a Tom Clancy nevével fémjelzett lopakodós akciójátékban, a Splinter Cellben. Emellett legyőzte a rákot, amiről nem sokat mesélt, de azt igen, hogy szégyenlős a külsejét illetően, mert ő nem fogyott, hanem felszedte a kilókat a nehéz küzdelem után. Emellett sok helyen hangoztatta, hogy szereti a magyarokat, mert őszinték. Nos, mi is szeretjük Michael Ironside-ot, és ez így van jól, ezért is örültem, hogy találkozhattam vele Prágában.