40 éve élnek köztünk, járgányoknak, valamint képregényben, rajzfilmben és filmekben szereplő karaktereknek álcázva magukat – de már jól ismerjük őket. Legalábbis eddig azt hittük.
Nyitókép: UIP Duna / Paramount
40 esztendő alatt sok minden megváltozik, így sok történet esetében a hivatalos kánon, az első és eredetileg elfogadott eredet is. Így történt ez a Hasbro játékaiból született univerzum, a cybertroni autobotok és álcák csatáit bemutató Transformers esetében is, amely végül sok nagy kalandot, filmet, rajzfilmet és képregényt megért – annyira sokat, hogy a Hasbro is a multiverzumban látta meg a megoldást, mely a Marvelnek és a DC-nek is az utolsó mentsvára a totális logikátlanságok leküzdésére.
És ez ugyan remek eszköz arra, hogy egy-egy karaktert vagy eseményt új megközelítésből, új szemszögből nézzünk meg, de sajnos olcsó megoldásnak tűnik ahhoz, hogy az alkotóknak ne kelljen felelősséget vállalniuk egy-egy döntésért.
Ezt is ajánljuk a témában
Lehet még újat mutatni a képregényfilmekben? Todd Phillips 2019-ben megmutatta, hogy a realizmussal igen, idén pedig némi musical-hatás mellett vetíti két főre a már ismert őrületet.
A multiverzum teszi lehetővé, hogy elhunyt, de sikeres karaktetek térjenek vissza, vagy éppen bezsebeljék az elismerést olyanok, amelyek máshol meg sem születtek. Hogy a jó rosszá váljon, a kékből meg rózsaszín legyen. Pedig meg lehetne ezt oldani szimplán a kánonon kívülre helyezett sorozatokkal és one shotokkal, akár új karakterekkel, akiknek nem számít az identitása.
De tudjuk, hogy milyen ez a popszakma és mit igényel a piac: folyamatosan új történeteket a régi arcokkal, mindig egy kicsit másképp. Ilyesmire vállalkozott most a Michael Bay produkciójában, Josh Cooley rendezésében készült Transformers Egy.
Ezúttal Orion Paxot (Chris Hemsworth) és D-16-ot (Bryan Tyree Henry) ismerjük meg, a cybertroni Iaconból, akik egyszerű robotként, bányászként tengetik mindennapjaikat. Orion azonban túl nagyravágyó ahhoz, hogy ennyivel beérje, ezért folyton bajba sodorja barátját, a meghunyászkodásra hajlamosabb D-16-ot.
Közben megismerik Elita-1-et (Scarlett Johansson) és B-127-et (Keegan-Michael Key), akiket Orion szintén belerángat a legújabb kalandba, ami, ha jól sül el, azzal a csipet-csapat bevágódhat Őrszem fővezérnél. Persze gyorsan kiderül, hogy bőven akadnak turpisságok a színfalak mögött, Cybertron népe felett pedig nem a megfelelő vezér uralkodik.
Ezt is ajánljuk a témában
A kilencedik művészet fogalmába sok minden belefér, keretei sok mindent elbírnak, így a felnőttesebb témákat és olyan tragédiákat is, amiken egy egészséges felnőtt is elborzad.
Nagy meglepetések nincsenek az animációs filmként készült, így a rajongók mellett főleg a családokat megcélzó Transformers Egyben, a történetet izgalmassá tevő csavarokat pedig könnyű kitalálni. De ez nem akkora baj, hiszen ettől még lehet valami izgalmas vagy jó. És akkor már nézzük, mik a negatívumok, hiszen nem minden fekete és fehér, a jónak és rossznak is akadnak szintjei, a kritika lényege pedig, hogy mindegyikről beszámoljunk.
Például arról, hogy az alkotók ismét fittyet hánytak a kánonra, az új eredettörténet pedig csak részletekben illik a korábbi változatokra.
A robotok nekem túl emberiek, emellett nehezen tudtam komolyan venni néhány dolgot. Nem utolsó sorban a harci jelenetek, bár látványosak és többnyire hangulatosak, néha kifejezetten kaotikusak és átláthatatlanok.
De nem baj, mondhatnánk, hiszen utóbbiak csak néhány percig tartanak, előbbiek pedig leginkább csak a legnagyobb rajongók egy részét fogják zavarni.
Mondhatnánk – és mondjuk is. Mert amellett, hogy a Transformers Egy nem illik a kánonba, ráadásul animációs film, az egyik legjobb dolog, ami történhetett a rosszabb filmek után a sorozattal. Az első Michael Bay-mozik között volt pár, amely magában hordozta a Transformers DNS-ét, de az egyre több bugyuta poénkodás és az egyre erőltetettebb történet kicsinálta a franchise-t. Ehhez képest, bár a Transformers Egy családi animáció, nincs benne sem felesleges jópofizás, sem bármiféle propaganda és érzékenyítés, viccelődésből pedig pont annyi jutott, ami a fiatalabb nézőknek is kedvez.
Ezt is ajánljuk a témában
Adam Drivernek Caesarként két opciója van: bánatában Új Róma bukásába és a létezés feledésébe vezeti a népet; vagy az új Kánaánba, ami a Megalopolisz.
Az animációk minőségére nem lehet panasz, főleg a második félidőben, amikor már az egyre nagyobb és hatásosabb jelenetek váltják egymást. Amikor pedig megszületik Optimus Prime, az a pár perc összességében van annyira erős, mint a mozifilm kiemelkedő pillanatai. Brian Tyler is hatásos dallamokkal tölti meg a hallójáratainkat, miközben többnyire a hazai szinkron is rendben van, bár ezt néhol direkt kicsit gyerekesnek éreztem.
Viszont innen is nagy gratuláció jár volt kollégáimnak, Simonyi Gáspárnak és Zalaba Ferencnek, Fülelő és Sokkoló magyar hangjáért!
Josh Cooley animációs filmje, amely egy új eredettörténet az ismert franchise-hoz
Szóval mindent egybevetve a Transformers Egy remek kezdet. Nem tökéletes, több dolog nem tetszett, amiknek hangot is adtam a cikk közepén, de mindez jóval kevesebbet nyom a latba, mint a pozitívumok, amik a 104 perc végére teljesen átvették az uralmat. Így nem is marad más a nézőben, mint az élmény, ami egyre inkább érték, miközben hat éves kortól olyan animációs filmeket küld moziba a DreamWorks, mint a Szimat naplója, melyben egy rendőr testére varrják a kutyája fejét, majd a trailerben az jelenti a poénforrást, hogy az így született kopó belenyal a felettese szájába.
Nos, ehhez képest meg aztán pláne felüdülés az új Transformers, ami főleg a bátorságról szól és arról, hogyan váljunk jobbá.
A 104 perces Transformers Egy október 10-től nézhető meg a magyar mozikban, megtekintése 12 éven aluliaknak nem ajánlott.
Vallásról, hitről és választásról veszélyes a nagyközönségnek nyilatkozni vagy akár szónokolni, mert könnyű belefutni abba a hibába, hogy alaptalanul valótlanságokat állítunk.
Szörnyű tragédia történt, mikor a doktor által szabadon engedett beteg végzett az orvos feleségével – de az elmegyógyintézet ennél is sötétebb titkokat rejt.
Gladiátor II filmkritika.
A pápaválasztás misztikuma eddig viszonylag rejtve volt az átlag halandó előtt, de az utóbbi időben kapunk némi betekintést. A Konklávé is ezt biztosítja, de nem biztos, hogy örülünk neki.
Olyan befogadók és érzékenyítők vagytok, hogy egész tömegeket érzékenyítetek Trumphoz, Putyinhoz vagy éppenséggel Orbánhoz.
A népszerű északír színész, William John „Liam” Neeson úgy döntött, hogy befejezi az akciósztárságot, mivel még véletlenül sem szeretné becsapni a közönséget.
Nem akármiben nyomtuk le a versenytársakat.
A Futni mentem nem akar több lenni, mint ami: feszes, kedves, szerethető vígjáték, amelyben nemcsak romantika, de humor is van. És nagyszerű színésznők, akik végre egészen természetesnek látszanak a nagyvásznon.
