Mondanivaló nélkül nincs politika

Nyitókép: MTI/Kallos Bea

„Nem tudom, miért olvastam el Bozóki András interjúját a Magyar Narancs 2024. szeptember 26-i számában. Magam sem értem, hogy mit vártam tőle, hiszen eddig sem kápráztatott el különleges éleslátásával, szellemes, de leginkább találó elemzéseivel. Ahogy elvbarátai sem jeleskednek abban, hogy megértsék és megértessék, mik azok a kihívások, amikkel politikai elitünknek itthon, Európában, sőt a nyugati világban meg kell birkóznia. A CEU-n való évtizedes ejtőzés szemmel láthatólag nem serkenti az agyat. Ötlettelen közhelygyűjteménynél nem is futotta többre Bozókinak. Ezekből pedig már tele van a padlás.

Amíg a NER-en kívüli világ megmondói ilyen dogmatikus, sematikus, üres válaszokkal látják el politikusaikat, politikai elvbarátaikat, ilyen érthetetlen nyelvet használnak, ennyire szolgaian böfögik vissza nyugati megbízóik, illetve jelen esetben munkaadóik paneljeit, senki ne csodálkozzon azon, hogy a magyar ellenzéknek az O1G-n kívül nincs mondanivalója. Mondanivaló nélkül pedig nincs politika. Fikázás, hőbörgés, és ökölrázás van. És ez kevés.

Bozóki bicskája rögtön az elején beletörik abba, hogy meghatározza az általa kritizálni akart Orbán-rendszer jellegét. Autokráciának, hibrid rezsimnek és választási önkényuralmi rendszernek nevezi. Lelkesítő, mi? Az ellenzéki választó a homlokára csap és felkiált: na végre! Szóval ezzel állok szemben! De még ezek kifejtésével is az adósunk marad. Majd arra a megállapításra jut, hogy bár mindenhol visszaszorulóban vannak a klasszikus liberális demokráciák, de Európában egyedül Magyarország kakukktojás. És még Lengyelország, Szlovénia, Szlovákia, Csehország is kicsit azok. Hollandiát, Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Ausztriát persze nem említi. Majd azzal folytatja, hogy 2015-től az Orbán-kormány nem alkalmi renitens, feltehetőleg ez volt a kakukktojás időszaka, hanem egy új jobboldali mainstream motorja. Úgy látszik tehát, hogy a korszellem Orbán oldalára áll.

Orbán rendszerszinten lerombolja a demokrácia működését – állítja Bozóki. De miért nincs benne annyi bátorság, hogy kifejtse, mit is ért demokrácián? Nyilvánvaló, hogy nem azt, amit nekünk, vagyis: a többség választásokon megnyilvánuló akaratát.

A demokráciában a többség határoz a politikáról, tehát dönt közössége közös jövőjéről. Orbán mögött többség, jelentős többség, negyedszer kétharmados többség van.

És Bozóki szerint mégsem demokrata. Hanem populista (ez nála nyilvánvalóan szitokszó), aki vissza akarja adni a demokráciát az embereknek. Érzek itt egy definíciós problémát. Ha a hatalom forrása a választó, vagyis a nép, tehát a nép a szuverén, akkor, ha az ő rovásukra terjesztik ki az intézmények a hatalmukat és ezzel felülírják a nép akaratát, akkor nem jogos, sőt szükséges lépés e visszaadni a hatalmat a kezükbe? Miért nincs Bozókiban e helyett az ostoba bullshitelés helyett annyi bátorság, hogy kimondja a nyilvánvalót. Demokrácia ma annyit jelent, hogy az USA-nak tetsző politikát folytat egy ország, ha nem tetszőt, akkor az demokráciadeficit. Ennyit és nem többet. Jogállamiság, fékek és ellensúlyok, demokrácia, liberalizmus, ma ugyanolyan lojalitáspontok, mint amilyenekkel a szocializmusban fárasztottak bennünket, a népi demokráciákról, a szocializmus építéséről, a szocialista törvényességről, az antiimperialista politikáról és a nemzetközi szolidaritásról. Ezek mellett nem azért kellett folytatólagosan hitet tennünk, mintha bárki komolyan gondolta volna őket, hanem azért, hogy lojalitásunkat bizonyítsuk. Ez az amerikai birodalomban sincs másként. Demokráciának lenni tehát annyit tesz, hogy besimulunk a birodalomba. Autokratának lenni pedig azt jelenti, hogy bár még nem váltunk ellenséggé, hiszen akkor diktatúrák lennénk, de túlságosan sokszor önállóskodunk.”