Sok jó ember kis helyen is elfér, tartja a mondás, amit most már azzal is kiegészíthetünk, hogy ugyanazon a kis helyen akár több kult banda is megfér egymás és a jó emberek mellett.
Nyitókép: In Flames Facebook-oldala
Már több koncertbeszámolónál és zenei cikknél előkerült a hozzászólások között, hogy „a Slayer jobb”, ahogy a thrash többi nagyágyúja is szóba jött. Ha pedig metalt akartok, akkor tőlem megkapjátok – gondoltam magamban, amihez kapóra jött a svéd metal szcéna három meghatározó alakjának közös fellépése, mely kifejezetten izgalmas eseménynek mondható.
De annyira, hogy a jegyek már lényegében hónapokkal a koncert napja előtt elfogytak, így bizonyítva, hogy egy Soilwork, In Flames, Arch Enemy trió még egy arénába is könnyen komoly tömeget hozhatott volna össze.
Mondom ezt úgy, hogy az In Flames-t én még a Lunar Strain, The Jester Race és Whoracle idejében hallgattam rongyosra, de igazán Mikael Stanne hangfekvése és stílusa fogott meg, aki aztán a Dark Tranquillitybe igazolt át, hogy onnan meg Anders Fridén érkezzen meg az In Flames üresen maradt pozíciójára, ezzel olyan cserét létrehozva, amivel mindenki jól járt.
Az Arch Enemyt meg ugye azok az Amott-tesók alapították, akik közül a nagyobbik, Michael, korábban a Carcassba szállította a sziklaszilárd riffeket. Szóval a buli előzetesen igen jónak tűnt, már csak egy At the Gates és Dismember hiányzott a felhozatalból a mindent megsemmisítő svéd csapáshoz.
Ezt is ajánljuk a témában
A Barba Negra október 18-án adott otthont a szimfonikus metal csapatnak, amely 28 év után is ugyanolyan profi, mint volt.
Miközben az emberek még szállingóztak a helyszínre, valamint megrohamozták a pultokat az innivalóért, egy régi baráttal mi éppen azon morfondíroztunk, hogy vajon miképpen lehetséges az, hogy a lényegében 1996 óta létező Soilwork még mindig előzenekarként ragadt meg, ha olyanokkal turnézik, mint az In Flames. Pedig igazából semmi baj nincs a srácok zenéjével, hiszen a hardcore és dallamos death, modern metal keverék kimondottan jól áll nekik.
Hozzáteszem, hogy szerintem talán a 2002-es Natural Born Chaos a legjobb albumuk a mai napig, mögötte szorosan az azt követő Figure Number Five-val, bár a 2019-es, kísérletezősebb Verkligheten még bekerülhet egy triumvirátusba.
Aztán ahogy lenyomták a maguk kis szekcióját, ami érdekesen válogatott dalokból állt, hiszen se egy As We Speak nem került elő, sem néhány másik korai klasszikus, viszont ettől függetlenül már itt is érződött az estben rejlő minden energia, ami az eleinte kicsit gyengébb hangzás mellett is átjött. A Verkligheten dalai különösen jól mentek élőben is, szóval azokat mindenképpen többet hallgatom. A korábban feltett kérdésre pedig a váltás adta meg a választ…
Hiszen ahogy színpadra lépett az Arch Enemy, már egyértelművé vált, miért a Soilwork kezd. Björn „Speed” Stridék jól nyomják, „aranyosak”, de valahogy mégsem sikerült túllépni a kis klubokat lelkes rajongókkal megtöltő garázs-zenekaros imidzsen. Amikor Michael Amott és Alissa White-Gluz csapata belekezd a zúzásba, ez teljesen nyilvánvalóvá válik. Ahogy az is, hogy hiába szerettem a Ravenous és a We Will Rise idejében a német Angela Gossow énekesnővel teljes felállást,
a helyére a The Agonistból érkezett, kanadai Alissa személyében olyan aduászra lelt a zenekar, amilyen még a férfi előadók között is kincsnek számít.
A külsőre törékenynek tűnő, átlagos magasságú és kifejezetten dögös énekesnő egy pillanat alatt megmozgatja a közönséget. A doboknál vagy a színpad legelején bepózolva olyan hangokat ad ki magából, mint kevesen, majd színes haját lengetve láthatóan maga is élvezi azokat a markáns riffeket, amiket az idősebb Amott szólaltat meg zenésztársaival.
Ezúttal is akadt régi és új dal egyaránt, így a Nemesistől a War Eternalön keresztül a Dream Stealerig és The Eagle Flies Alone-ig sok mindent hallhattunk, hiányérzetünk pedig csak minimálisan akadt. Egy Ravenous vagy We Will Rise élőben még jólesett volna, de ezt persze egyéni preferenciának is mondhatnánk, ha amúgy nem lenne szerintem kismillió rajongója ezeknek a nótáknak.
Az viszont biztos, hogy az Arch Enemy a műfaj egyik legjobbja – nemcsak hozza a várt szintet, de leszakítja a fejeket, majd azokat a vaskos, klasszikus metal riffek erejével rúgja egészen a keverőpultig. Nem mondom, hogy a szövegekkel, külsőségekkel és a klipek egy részével azonosulni tudok, de zeneileg szerintem az est csúcspontját sikerült hozni, még úgy is, hogy az ezután érkező In Flames dallamai az embereknek tényleg majdnem szárnyakat adtak.
Ezt is ajánljuk a témában
40 éve nyomják a show-t, de egy percig sem látszik úgy, hogy fáradnának – a kortalan Nick Cave a rossz magokkal olyan koncertet adott, hogy ha nem énekelünk, tátva maradt volna a szánk.
Erős nyitás már a Cloud Connected után, második dalként leadni a Take This Life-ot, de Anders Fridénék tudják, hogy mitől döglik a lény. Még úgy is, hogy egy The Jester Race és egy modernebb albumuk között hatalmas szakadék tátong. Arról nem beszélve, hogy az első Lunar Strain album nemcsak simán top kategóriás Dark Tranquillity-lemez is lehetne, de a Göteborg metal irányzat meghatározó és méltatlanul elhanyagolt lemeze.
Persze, értem én, hogy a Take This Life-ot és a Come Clarity albumot követően Amerika felfedezte a zenekart, amihez jobban illett a modernebb, In Bizkit vagy KoЯn Flames arculat, ami Fridénnek láthatóan bejött, de ettől még pont a számukra leginkább meghatározó műfajt hagyták a srácok a hátuk mögött.
De ez legyen csak az én problémám. Már csak azért is, mert egyfelől én simán elhallgatom életem végéig a Lunar Straint és a The Galleryt, másfelől meg a csapat így is olyan hangulatot teremtett és úgy megmozgatta a közönséget, ami manapság már kifejezetten ritka. Anders konkrétan kijelentette, hogy minél többen szállnak be a crowd surfingbe (tömegszörfözés vagy úsztatás, mikor a tömeg tart valakit és adogatja tovább a feje felett), annál jobban fognak játszani.
És tulajdonképpen nem hazudott, elvégre az egyre komolyabb zúzást hallgatva rég láttam ennyi embert a tömeg felett billegni. De ugrálásnak sem volt híján a közönség, a keménymag meg szokás szerint kitett magáért a színpad felőli első sorokban.
Előkerültek az újabbak mellett régebbi szerzemények, emiatt a Colony-Whoracle vonalat már nem kellett teljesen nélkülözni. Noha amiatt az egy-egy szám miatt azért nem szaladtam a merchandise pulthoz pólót venni. Ettől függetlenül nagyon erős estet tartottak a svédek, és mindent összevetve nem véletlen, hogy az In Flames zárta a koncertet, amikor a már kicsit fáradt embereket ennyire sikerült mozgatni.
Hármas koncert október 24-én a Barba Negrában
Mert itt bizony a fellépők és a jelenlévők is mindent kiadtak magukból, amit ki kellett adniuk. Még a Soilwork is nagyon jól szerepelt, csak a két nagyobb banda mellett nehéz labdába rúgni, pláne gyengébb hangzással, ami viszont később egyre csak javult.
Az Arch Enemy azonban számomra vitte a prímet, pláne a nagyon erős riffekkel, amik minden felesleges sallangot nélkülözve csak a metal nemes egyszerűségét és végtelen erejét hirdették, ezzel letarolva szerintem az emberek zömét. Az év pedig még messze nem ért véget, hiszen idén olyanok lépnek fel a következő hónapokban, mint a Sepultura, a Kreator vagy éppen a Dark Tranquillity, hogy a Dream Theaterről ne is beszéljünk.
Ezt is ajánljuk a témában
Lassan itt a nyakunkon az amerikai elnökválasztás, így egyre izgatottabb mindenki, miközben a kampány is egyre erőteljesebbé válik. Annyira, hogy a harcba még egy iráni rendező is beszállt.
Több fontos területen lehet komoly változás.
Opera- és musicalbemutatók, lézershow-val egybekötött könnyűzenei koncert, jazz- és borfesztivál: május 16-án elrajtolt a Margitszigeti Szabadtéri Színház négy hónapos kulturális rendezvénysorozata. Bán Teodóra művészeti vezetőt kérdeztük.
Bródy maga is színpadra lép, bár korábban azt ígérte, hogy nem fog koncertezni a közeljövőben.
Mielőtt a Metallica előzenekaraként fellépne, önálló klubkoncertet ad a rendkívül népszerű amerikai banda, és az Eminemmel együtt befutott hiphopsztár is visszatér Budapestre.
Jó lenne, ha Magyar Péter nem bizonyítaná be az igazamat, amikor azt állítottam róla a kampányban, hogy emberileg alkalmatlan a miniszterelnöki tisztségre.
A szervezők a sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy visszatérnének az eredeti koncepcióhoz: a fesztivált újra egyfajta kulturális és életérzés-alapú desztinációként pozicionálnák.
A zenész május 20-án a Dürer Kertben lép fel a Public Image Ltd nevű együttesével.
A sokszor „feljelentőemberként” emlegetett Tényi bejelentése mentén ismeretlen elkövető ellen nyomoz a hatóság.
