Így képviseli választóit Magyar Péter Brüsszelben: meg sem jelent az üléseken, de a fizetést felvette

2024. október 02. 21:15

A Tisza Párt elnöke úgy tűnik, folyamatosan ellentmond önmagának.

2024. október 02. 21:15

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

Bohár Dániel, a Megafon riportere arra hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselője szeptemberre úgy vette fel a fizetését, hogy egy napot sem töltött az Európai Parlamentben. 

Nem csekély összegről van szó. Ha a többször is említett 20 ezer eurós díjazást vesszük alapul, akkor közel 8 millió forintos juttatásról beszélünk.

Mint ismert, Magyar nemcsak, hogy 

a plenáris üléseken nem vett részt, de még a bizottsági üléseken sem jelent meg, pedig az alkotmányügyi bizottságnak alelnöke is.

Ahogy arról a Mandiner korábban is beszámolt, Magyar Péter politikai szerepvállalása előtt azt mondta az ismerőseinek, hogy az EP-képviselőség „a világ legnagyobb kamuállása”, ő megmutatja, hogy miért

Ezt is ajánljuk a témában

Emlékezetes az is, hogy a kampány során többször kijelentette, 

nem megy ki az EP-be, mégis felvette a mandátumát,

miután követőit erről megszavaztatta. Sőt, alig telt el néhány nap, már az Európai Néppárt vezetőjével, Manfred Weberrel tárgyalt és hamarosan be is ült az Európai Néppárt frakciójába, a többi Tisza párti képviselővel együtt. 

Ezt is ajánljuk a témában

Azt is mondta, hogy meg kell szüntetni a képviselők mentelmi jogát, most mégsem hajlandó a sajátjáról lemondani, helyette amögé bújik. Szeptember végén Facebook-oldalán a mentelmi jogának ügyében egy zsarolással állt elő. 

A Tisza Párt elnöke azt írta, csak akkor hajlandó lemondani a mentelmi jogáról, ha Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Ezzel mindössze annyi a baj, hogy az uniós szervezetnek az ég világon semmi köze egy olyan köztörvényes bűncselekményhez, amivel a politikust gyanúsítják.

Az Európai Ügyészség elsősorban az uniós pénzek védelmével foglalkozik, a hatásköre az uniós költségvetés kárára elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozás, a vádhatósági eljárások lefolytatása és az elkövetők bíróság elé állítása. Így Magyar ügyével kapcsolatban nem szoroz az, hogy hazánkban van-e Európai Ügyészég vagy nincs, továbbá az Alaptörvény rendelkezik arról, hogy Magyarországon a vádmonopóliumot a magyar ügyészség gyakorolja, tehát Magyar még az Alaptörvényt is módosítaná. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

A legfőbb ügyész kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését

Lassan egy hete lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként Dr. Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Európai Parlament elnökénél dr. Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

Ezt is ajánljuk a témában

Rendkívüli: bajban Magyar Péter, döntött a legfőbb ügyész

A lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként Dr. Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Európai Parlament elnökénél dr. Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

A Polt Péter legfőbb ügyész indítványa az Európai Parlament elnökéhez, tőle pedig várhatóan az uniós szervezet jogi bizottságához kerül majd. Az Európa Parlament jogi bizottságának kell majd ugyanis kivizsgálnia az indítványt, amelynek része, hogy

az EP jogi bizottsága meghallgatást szervez majd Magyar Péternek. Ennek kapcsán fontos lehet megemlíteni, hogy amennyiben Magyar Péter úgy érzi, nincs takargatni valója, a folyamat ezen pontján akár önmaga is kérheti, hogy függesszék fel a mentelmi jogát.

Amennyiben Magyar Péter nem így gondolja/nem teszi ezt meg, az EP jogi bizottsága saját vizsgálatának lezárása után javaslattal fog élni az Európai Parlament felé, amelyben vagy javasolja, vagy nem javasolja majd a Tisza Párt-elnök mentelmi jogának felfüggesztésétését. Ilyen esetekben az Európai Parlament plenáris ülésén szavaznak majd a kérdésről az Európai Parlament képviselői.

Ezt is ajánljuk a témában

Következmények nélkül marad a távolmaradása

Pár napja Ifj. Lomnici Zoltán a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy „az Európai Parlamenti képviselők tiszteletdíja kétszerese egy magyar parlamenti képviselő fizetésének, ennek ellenére a feladatok megfelelő ellátásának kötelezettségéről, illetve annak részleteiről rendkívül csekély mértékben szólnak az uniós jogszabályok”.

Az alkotmányjogász ennek kapcsán kijelentette, „az, hogy egy EP-képviselő nem jár be a munkahelyére, és munkavégzés nélkül kap havonta több millió forintnak megfelelő összeget az európai állampolgárok adójából, morálisan is elfogadhatatlan, mert az ellentétes a közvetett demokrácia alapelveivel”.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó vélemény

Kis Ferenc

Magyar Nemzet

Idézőjel

Ahogy a régi mondás tartja, „vaktyúk is talál szemet”, úgy néha Magyar Péter is képes igazat mondani.

 

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-5000102
2024. október 02. 22:53
🍓 ️ ­­É­­r­­t­é­k­e­­l­­d­­­ ­­­a­­ ­­­s­­z­­­e­­x­i­­ ­p­­­u­­n­­c­i­­m­­a­­­t­ 👉 𝐖­­­𝐖­𝐖­.­𝐗­𝟏­­𝟖­.­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
5m007h 0p3ra70r
2024. október 02. 22:50
Állítólag azt mondta ottkint, hogy elfáradt mert ő töltötte és pakolta az összes zsákot és októberben sem megy, mert az összeset ki is kell öntse teljesen egyedül két tüntikézés közöt és abban is nagy elfárad majd. Úgyhogy szorri, de novemberben sem tud majd menni.
Sulammit
2024. október 02. 22:29
Sok dolga volt. Az árvizet kellett irányítania, luxus szerkóban a sátorból.
koronaszepe
2024. október 02. 22:28
Én tényleg nem tudom mit tud a csávó és még mit követhet el, de jelenleg egy óvoda felgyújtását is megúszná alvásidőben --- Kire emlékeztet?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!