Letartóztatott a bíróság egy kerítőt, akinek köze lehet a Lakatos Márk-ügyhöz
A férfi tagadja az ellene felhozott vádakat.
Megyünk tovább! – üzente a Renitens YouTube-csatorna műsorvezetője.
Nyitókép forrása: Facebook
Ábrahám Róbert a közösségi oldalán vasárnap délután megígérte, pénteken (november 1.) újabb videóval jelentkeznek. A Renitens nevű YouTube-csatorna műsorvezetője Osváth Zsolt és Lakatos Márk homoszexuális influenszerek miatt ment el a héten az ügyészségre, ahol több vallomást is leadott súlyos szexuális bűncselekmények gyanújáról. Majd szombaton demonstrációt szervezett Lakatos lakása elé, mégpedig a Batthyány térre, amelyre több százan mentek el. Az influenszer vasárnap délelőtt törte meg a csendet.
„A közösségi médiában, illetve egyes sajtóorgánumokban megjelent rágalmazásokat a leghatározottabban visszautasítom” – írta bejegyzésében.
Az ügy kirobbantója, Ábrahám Róbert azt írta még az oldalán, „…legkevésbé sem hat meg. Senki nem idióta. Ha tegnap nem fostak volna be a gyermekvédő influenszerek meg a sajtójuk, akkor még egy semmitmondó közlemény sem került volna ki hat nap után. Sőt ugyanúgy hírzárlat lenne. Öt napig hallgattak és töröltek, a hatodikon pedig elkezdtek szervezkedni.
Mindenki tudja, hogy hatalmas erőtér az, ami mögöttük áll, de túl nagy tétje van annak, hogy ne göngyölítsük ezt fel. Megyünk tovább!”
A hatóságok mindenesetre már nyomoznak. A Renitens műsorvezetője által leadott információkat az ügyészség a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz továbbította, ahol október 24-én nyomozást indítottak ismeretlen tettes ellen.
„Tájékoztatjuk, hogy egy magánszemély által 2024. október 21-én a Fővárosi Főügyészségre tett beadványt a Fővárosi Főügyészség 2024. október 25-én a Budapesti Rendőr-főkapitányságra továbbította, és a BRFK még aznap nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen” – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
További cikkeink:
– Ki is az a Lakatos Márk, aki miatt utcára vonultak az emberek?
– Botrány a baloldalon: megszólalt az egyik ellenzéki párt Lakatos Márk ügyében
– Pottyondy Edinának még Lakatos Márk botrányáról is a magyar kormány jut eszébe
– Mérő Vera is megszólalt Lakatos Márk és VV Zsolti botránya kapcsán: „egy 17 éves kamasz nem kisfiú”