Több forgatókönyv is napvilágot látott – mutatjuk, mennyivel nőhet a minimálbér

2024. augusztus 27. 17:13

A kabinet vélhetően 2027-28-ra összezárná a minimálbér és a garantált bérminimum közötti különbséget.

2024. augusztus 27. 17:13
null

Nyitókép: Shutterstock

A következő három-négy évben a kormányzat arra törekszik, hogy 10-15 százalék közötti mértékben emelkedjen a minimálbér, ezzel a legkisebb béreket fel lehetne zárkóztatni a mediánhoz és az átlaghoz – értesült a Portfolio kormányközeli forrásokból. 

Ennek a munkavállalói oldal bizonyára örülni fog, hiszen általánosságban az a céljuk, hogy érdemben az infláció felett növekedjenek a bérek, a pénzromlás pedig várhatóan 3-4 százalék környékén alakulhat.

Minimálbér és garantált bérminimum

A portál információi szerint 

a kabinet vélhetően 2027-28-ra összezárná a minimálbér és a garantált bérminimum közötti különbséget, 

ami azt jelenti, hogy a szakmunkásoknak fizetett legkisebb bér jóval kisebb mértékben nőhet, mint a képzetleneknek járó minimálbér. 

A gazdasági lap szerint a kérdés a munkaadói oldal hozzáállása lesz a gyors béremelkedéshez. A vállalati érdekképviseletek bizonyára egyszámjegyű béremelkedést szeretnének elérni a következő évekre vonatkozóan, hiszen az inflációs és a termelékenységi trendekből nem következik kifejezetten gyors minimálbéremelés. A lap úgy véli: számukra az lehet megnyugtató, hogy „csak” a minimálbér emelkedne kifejezetten gyorsan, a garantált bérminimum viszont sokkal mérsékeltebb ütemben nőne. 

A terv azonban még formálódik, ahogy a kormány, a munkaadói, a munkavállalói képviseletek között folytatódnak a tárgyalások a következő időszakban

– írja a lap, hozzátéve, hogy ugyan már elkezdődött a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs (VKF) fórumának tárgyalássorozata a 2025-ös minimálbérről és garantált bérminimumról, eddig azonban inkább csak puhatolózást látni a munkaadók és a munkavállalók részéről is.

Ezt is ajánljuk a témában

Öröm az ürömben

A Portfolió kifejti: a cégek számára öröm lehet az ürömben, hogy a béremelkedés mértéke így is valamelyest lassabb, mint ami a kormány korábbi jelzéseiből adódott. 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelzéseiből az következett, hogy a kabinet 2027-re eltünteti a különbséget a minimálbér és a bérminimum között, miközben a legkisebb bért az átlag 50 százalékára emelné” – magyarázza a portál.

Összességében tehát a minimálbér az elmúlt években az átlagbér 40 százaléka körül alakult, az 50 százalék eléréséhez pedig jelentős, 17-18 százalékos béremelést kellene végrehajtani három éven keresztül. 

A gazdasági tárca alternatív számításai szerint azonban a minimálbér jelenleg sokkal magasabb szinten van az (előző évi) átlaghoz képest, 

45 százalék felett, így már nem is kell olyan sokat emelni rajta, hogy elérje az átlag felét.

A Portfolio számításai szerint 12-13 százalék körüli minimálbér-emelés lenne szükséges évente, hogy a kormányzati számítás szerinti célhoz konvergáljon a legkisebb bér.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lordzoltanus
2024. augusztus 28. 10:57 Szerkesztve
ugyan nem kell itt 2027 ról v agy utánni álapotról beszélni. 2026ban eltűntök a sülylesztőbe akármennyire is rettegteg ettől :)
desertfox
2024. augusztus 27. 19:31
"ami azt jelenti, hogy a szakmunkásoknak fizetett legkisebb bér jóval kisebb mértékben nőhet, mint a képzetleneknek járó minimálbér. " Ez ám a logika! Mi az üzenet. Akit gimi után nem vesznek fel inkább végezzen magával? Aki 8 osztály után munkába állt, annak hol a pénze? Hát a kocsmában! Akit nem tudta befejezni a felsőfokot de van két szakmája ezért később állt munkába, és közben a notóriusan nem fizető maszek miatt közalkalmazott lett az dögöljön meg?
desertfox
2024. augusztus 27. 19:23 Szerkesztve
Mi az üzenet? a nyolcosztályos prolikat felzárkóztatni, az felsőfokúakt tolni. És mi lesz a 70" 80'-asakkal? Mi lesz azokkal akik nem tudták a felsőfokot befejezni a Horn féle tandíj miatt? Egy brancs vagytok ti! Országos közalkalmazotti sztrájk!!! Majd a kínaiak meg az indiaiak mecsinyálják! Rohadjatok meg! Szar proletár bolsevik ország!
desertfox
2024. augusztus 27. 19:12
Menjetek a kurva anyátokba! Soha többé nem szavazok! Rohadjatok meg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!