A világ puzsértalanítása

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

„Sok mindent tanulhatunk a különböző cigány kultúrákból, jót is, rosszat is nyilván, de a család, a férfiszerep védelme pont olyan jó dolog, amit bizonyos korlátok között mi is visszaépíthetnénk a saját kultúránkban. Egy férfi nem tűrhet el minden szóbeli (ez esetben írásbeli) nyilvános inzultust, különösen azokat nem, amelyeket azért mondanak, hogy a környezete, a családja, a barátai, a kollégái előtt megalázzák. Puzsér Ábrahám Róbert provokálásában elment a falig, ki akarta hozni belőle, hogy agresszív férfiként, tehát Puzsér felsőbbrendű egója szerint »cigányként« reagáljon. Persze Puzsér hiába reménykedik, azt az egy pofont egy családapától, egy férfitől kapta, az akcióképes magyar férfiak kilencven százalékától megkapta volna, ha azok közül bármelyikbe így beleáll és még tovább is hepciáskodik.

Puzsérnak a jelleme jelen pillanatban nem működik, tehát vitaképtelen, de miután a rosszindulata koherens, azt az illúziót kelti, hogy vitaképes, párbajképes. Ábrahám Róbert is ennek az illúziónak az áldozata, ez tévesztette meg. Én is csak Puzsér két Ábrahám Robiról szóló Facebook-posztja után mértem fel (különösen a második után), hogy Puzsér milyen hihetetlenül rossz állapotban van, mennyire segítségre szorul. Nem ismerem a családi, baráti körülményeit és azt is tudom, hogy mennyire nehéz, ha nem reménytelen, egy ilyen emberen megpróbálni segíteni. De hát ez a barátok, a rokonok dolga. Azoké is, akiket megbántott, elmart maga mellől. Mindenkié, aki egy kicsit is szerette valaha.

Megírtam már, de sajnos ide is nagyon illik. Annak idején sok kocsmának megvolt az a 160 centinél kisebb belmagasságú, cingár, svájcisapkás, gumicsizmás alkoholistája, aki rendszeresen belekötött a nála 25 évvel fiatalabb és sokkal virulensebb vendégekbe. Akik ebből az alkalomból, az emberségüktől és az alkoholszintjüktől függő mértékben leverték. A kérdés az, hogy mi volt a pszichológiai nyereség ebben a verésben a kis ember számára, azon kívül, hogy a pincérnő a védelmére kelt általában? Hát az, hogy addig a pár másodpercig, a kihívás után és a megverődés előtt egyenrangúnak érezheti magát a nagyokkal és erősekkel.

A mi gumicsizmás emberünknek még őt megsajnáló pincérnője sincs, így értékeljük a sorsát.”