Rosszabb a helyzet, mint gondoltuk volna: Tóth Gabin keresztül üzent Ábrahám Róbert

„Most beszéltem Ábrahám Robival” – fogalmazott az énekesnő.

„Most beszéltem Ábrahám Robival” – fogalmazott az énekesnő.
A jobboldali véleményvezér szerint „teljes pályás letámadás” indult ellene.
Az admin csapat szerint a törlésre azért került sor, mert egy Blikk-felvételen azt mondta, hogy véleménye szerint két nem létezik.
A rendező menekült a kényes kérdések elől, sőt a végén megütötte az őt kérdező újságírót.
Az újságíró védelmét Schiffer András látta el a tárgyalóteremben.
Ismert, a főpolgármester párttársa a Pride színeivel akar kivilágíttatni egy katolikus templomot.
A Renitens csatorna vezetője ezúttal sem rejtette véka alá a véleményét.
A stylist a közösségi oldalon többek között arról is írt, hogy mennyire fontos az őszinteség.
Egy gyanúsítottat már őrizetbe is vettek.
Az újságíró arról is beszélt, azért nem fejezte be a melegekről szóló könyvét, mert felmerült benne, hogy egy bizonyos kör „elteheti láb alól”.
Bár először úgy festett létrejön a vita, visszaléptek. Ettől még a Népszava is bátrabb volt.
Dagad a botrány a baloldalon.
„Addig fogok menni, amíg ezt fel nem göngyölítem”– jelentette ki Ábrahám Róbert Bayer Zsolt műsorában.
A Renitens csatorna riportere Bayer Zsolt műsorában kijelentette, hogy ideje befejezni az áldozathibáztatást, „aminek Pottyondy az élharcosa”.
„A gyermekeink biztonsága nem lehet politikai termék egyik oldalon sem!” – írták Vona Gáborék.
A homoszexuális influenszer ellen Ábrahám Róbert nyújtott be iratokat a Fővárosi Főügyészségen.
„Azok a szörnyek, akik a tengerentúlon buknak most le, semmiben sem mások, mint az itthoniak, csak abban, hogy nem voltak annyira pofátlanok, hogy gyermekvédelmi tüntetést szervezzenek” – véli Ábrahám.
Ábrahám Róbert viszont nem ijedt meg az ötlettől.
Az újságíró szerint Puzsérhoz képest Majka a lojalitás szobra.