„A válasz azonnali és határozott lesz!” – kőkemény üzenetet kaptak a keresztényeket provokáló Karácsony Gergelyék

2025. március 25. 14:36

Ismert, a főpolgármester párttársa a Pride színeivel akar kivilágíttatni egy katolikus templomot.

2025. március 25. 14:36

Ahogy korábbi cikkünkben mi is írtunk róla, a Pride színeivel világítana ki egy katolikus templomot Karácsony párttársa, Barabás Richárd. A politikus határozati javaslatának indoklásában egyebek mellett azt írja: „Egy olyan város, amelynek erőforrásait igazságtalanul osztják el, és ahol az egyik közösség előnyt élvez a másikkal szemben, nem felel meg a keresztény elveknek. Ezért ha egy templom kivilágítására költséget fordítanak, annak az egész város közössége számára kell a szeretet és az elfogadás jelévé válnia.”

Ezt is ajánljuk a témában

A hírre Ábrahám Róbert is reagált közösségi oldalán, az újságíró bejegyzésében úgy fogalmazott: „ (...) Ha ez megtörténik, és bármely keresztény templomot – legyen az akár katolikus, akár református – megszentségtelenítenek, a válasz azonnali és határozott lesz! Hiszen éppen az ilyen lépéseikkel teszik nyilvánvalóvá, hogy valódi céljuk harcba szállni az Örökkévaló Istennel.”

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2025. március 25. 21:50 Szerkesztve
Én nem vagyok vallásgyakorló de ez engem is erősen elborzaszt, hogy ilyen provokációt terveljen ki egy ember vagy csoport.
Sulammit
2025. március 25. 21:42
" egész város közössége számára kell a szeretet és az elfogadás jelévé válnia.” Jól tudod Barabás, provokálsz és hülyeségeket beszélsz. Pár napja, még a Közgyűlésen olvastad fel a sirámaidat az el nem fogadásodról. Most megint rákezdhetsz a szegény kisgyerek panaszaira, hogy nem értik meg az emberek, hogy a prájd!!! mert ez nem a szivárvány, színeit festenétek a katolikus templomra. Ha már festegetni akarsz, fesd be a zsinagógát. Mondjuk nem mered, pláne nem az ortodoxot, mert agyon is vernének a hithű zsidók. Egyébként a plébánosnak, ill. Erdő Péternek is lenne egy két szava a kis performanszodhoz, na meg a híveknek.
Hajnóczi Kristóf
2025. március 25. 20:43
A szivárványt mint jelképet inkább vissza kellene végre adni a keresztényeknek.
lbs0420
2025. március 25. 17:05
Miért nem próbálják ezt az ötletet a Dohány utcai zsinagógán? Az mégis csak a belvárosban van, többen látnák... Kíváncsi lennék, hogy ennek a felvetésnek milyen lenne a visszhangja? Különben ez a kretén gumi gerincű Kari Geri és bagázsa a provokációival csak azt éri el, hogy aki - eddig - nm gyűlölte a "másság" bármilyen megnyilvánulását, ezek után már fogja!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!