Nincs szeretetkormányzás

„Nincs szeretetkormányzás. 

Azért nincs, mert nem lehetséges. 

A szeretet ugyanis személyes viszony. Nem egyszerűen jóindulat, hanem kitüntetett odafordulás. A másik ember sorsa belép a saját életünkbe. Ami vele történik, az van, hogy fontosabb, mint a saját sorsunk. A szeretet a személyes én egy részének zárójelbe tétele. Van valamiféle önátadás, sőt önfeladás is.

A szeretet szükségképpen részrehajló. Nem mindenkit szeretünk egyformán, és aligha lenne emberi az a világ, amelyben ezt várnák tőlünk. A gyermekünket nem azért szeretjük jobban más gyermekénél, mert összehasonlítottuk őket, és őt találtuk értékesebbnek. A szeretet nem igazságossági ítélet. Nem mérlegel, hanem kötődik.

Éppen ezért nem lehet a kormányzás alapelve.

A kormány nem választhatja ki, kit szeret. Nem fordulhat kitüntetetten azokhoz, akik közelebb állnak hozzá, akik hasonlítanak rá, akik támogatják, vagy akik elfogadják az általa kínált közösségi önképet. A kormányzás erkölcsi alapja nem a részrehajlás, hanem az egyenlő méltóság elismerése. A jó államnak éppen azok jogait kell ugyanolyan következetesen védenie, akiket a vezetői nem értenek, nem kedvelnek, esetleg erkölcsileg elutasítanak.

A szeretet azt mondja: te különösen fontos vagy nekem.

Az igazságos kormányzás azt mondja: senki sem lehet kevésbé fontos azért, mert nem tartozik hozzánk.

A kettő nem ugyanaz.

Persze itt van még ez a nagyszerű dolog: a testvériség. Ez nyilvánvalóan  nem ugyanaz, mint a tiszta szeretet, vagy az gazságosság. Saját államunk polgárait sokszor másképp kezeljük, mint azokat, akik nem tartoznak közénk. Itt persze már bonyolult vitákba is ütközhetünk, de ezt az elvet a többségünk elfogadja. 

Nem bonyolítom tovább, de még egy megjegyzés idekívánkozik. A kormány nem személy, hanem intézmény. Lehetnek érzései a miniszterelnöknek, a miniszternek vagy a hivatalnoknak, de az államnak – és itt nem a nemzeti közösségről írok – nincsen lelke, teste, veszteségtapasztalata és haláltudata. Nem szerethet, nem gyászolhat és nem bocsáthat meg úgy, ahogyan egy ember.

Amikor ezeket az emberi tulajdonságokat a hatalomnak tulajdonítjuk, akkor megszemélyesítjük azt, és ezzel könnyen el is fedjük valódi természetét: a kormány dönt, eloszt, kötelez, tilt, adóztat, engedélyez, büntet, végső esetben pedig legitim kényszert alkalmaz.

A szeretet és a kényszer között pedig feloldhatatlan feszültség van.

Persze értjük, hogy szülői szeretet is korlátozhat, de a felnőtt állampolgár nem gyermeke a kormánynak. A hatalom nem mondhatja, hogy szeretetből dönt helyettünk. A hatalom jó, ha empatikus, ha emberi arca is van, de indokolt óvatosnak lenni. Mert a szeretet nyelvébe öltözött hatalom az engedetlenséget nem egyszerűen jogsértésnek, hanem hálátlanságnak, árulásnak vagy erkölcsi romlottságnak tekinti.

Aki szerető atyának mutatja magát, attól nehezebb számon kérni a döntéseit. Az apa ugyanis gondoskodást kér számon önmagán; a kormánytól viszont jogszerűséget, igazságosságot és elszámoltathatóságot kell követelnünk. Nem azt kell vizsgálnunk, hogy jó szándék vezette-e, hanem azt, hogy mit tett, milyen felhatalmazással, milyen következményekkel és milyen garanciák között.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a szeretetnek semmi keresnivalója a politikában. A szeretetből származó erkölcsi belátások – az együttérzés, az irgalom, a másik sebezhetőségének felismerése, az elesettek iránti figyelem – alakíthatják a kormányzás szellemét. De mire közpolitikává válnak, át kell alakulniuk. A részvétből szociális jog, a gondoskodásból intézmény, az irgalomból arányosság, a felebaráti érzésből egyenlő emberi méltóság lesz.

A kormány tehát nem szeret, hanem szolgál. Nem megbocsát, hanem méltányosan ítél. Nem ölel magához, hanem jogokat biztosít. Nem áldozza fel magát, hanem felelősséget visel. És nem kérhet szeretetet viszonzásul. Az állampolgárnak joga van nem szeretni a kormányt, sőt joga van bizalmatlannak, hálátlannak és ellenségesnek lenni vele szemben mindaddig, amíg megtartja a törvényt.

A szeretet mély emberi közelséget teremt, a jó kormányzás pedig szabadságot és biztonságot ahhoz, hogy az emberek maguk választhassák meg, kit szeretnek, kihez tartoznak, és milyen életet élnek.

Ezért nincs szeretetkormányzás. A kormány erkölcsi nagysága nem abban áll, hogy szeretni kíván bennünket, hanem abban, hogy akkor is tiszteletben tart, ha nem szeretjük őt.”

fotó: Mátrai Dávid