Soproni Tamás a brutális választási vereség után: Van társadalmi támogatottságunk!

2024. június 21. 09:25

A Momentum politikusa sajátosan értékelte a június 9-i voksolást.

2024. június 21. 09:25

(Nyitókép: Soproni Tamás a Fővárosi Közgyűlésben. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A Momentum siralmas választási szereplésének ellenére rettentő bizakodó interjút adott az Indexnek Soproni Tamás, a párt újraválasztott terézvárosi polgármestere.

Bár Soproni elismerte, hogy vereséget szenvedtek, szerinte

továbbra is van társadalmi támogatottságuk, amiért felelősséggel tartoznak. 

„Nem lehet csak úgy elfelejteni azokat az elsősorban liberális választókat, akik ránk szavaztak. Megmutatták, hogy igenis van bázisa a liberális értékeknek” – mondta a politikus, aki szerint „bekaptak egy nagy ütést, de talpon maradtak, és még van egy menet”. Ráadásul az is az előnyük, hogy ők nem egy nagy vezető köré szerveződnek, mint – mondjuk – Gyurcsány Ferenc esetében a DK.

A Momentumnak nagyon erős közössége van szerte az országban. Több településen is olyan bázissal rendelkezünk, amely több pártnak már nincs 

– fogalmazott az EP-választáson mindössze 169 ezer szavazatot összekaparó, vidéken gyakorlatilag nem létező párt politikusa, aki azt gondolja, hogy a négy százalék körüli eredmény „még a létezésnek bőven az a szintje, amikor dolgozni és küzdeni kell, nem pedig bedobni a törülközőt”.

Soproni kitért az elhibázott 2022-es kampányra is, amelynek során összeolvasztottak mindent: összerakták a gulyáslevest, a gundel-palacsintát, a hagymás rostélyost, majd összeturmixolták őket és az eredményt kitették az asztalra, hogy tessék, egyék meg, finom lesz. „Nem volt finom” – értékelt Soproni, aki szerint „markánsabb állításokat kell tenni a világról annál, mint amit 2022-ben ajánlottak.”

A polgármester szomorú, és igazságtalannak érzi, hogy a párt eddigi EP-képviselői, Donáth Anna és Cseh Katalin sem tudtak bejutni az Európai Parlamentbe.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Ungváry Zsolt

Mandiner

Idézőjel

Még Orbán Viktor sem tudott szó nélkül elmenni mellette. De azért ne aggódjunk túlzottan, az életérzés és az embertípus nem szűnik meg.

Donáth a választási vereségre reagálva le is mondott a pártelnöki posztról, ami a párt Zuglóban győztes polgármester-jelöltje, Rózsa András szerint „egy ilyen választási bukta után természetes.”  A Momentum első elnöke, a jelenleg büntetőeljárás alatt álló Fekete-Győr András rögtön be is jelentkezett a Momentum vezetői posztjára, amelynek eddigi történetéről  itt írtunk részletesen.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristály
2024. augusztus 06. 14:32
A hazaáruló momentum 3.5% ért el . Még szerencse hogy nem ő dönti el mennyiért fütenek a kerületiek a libsi ártól biztos nem kímélné őket és az 720ft. m3 gáz.
catalina11
2024. június 22. 08:19
sersem 2024. június 21. 10:13 Nyálamférfi." vagy nő!
catalina11
2024. június 22. 08:18
Soproni Tamás a brutális választási vereség után: Van társadalmi támogatottságunk!+ főleg a Nyílt Társadalom részéről..igazi hazaáruló banda vagytok...
tetx
2024. június 21. 23:55
Nem azt mondták Tomi, ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!