Hogy a két amazon kibukott Európából, az olyan mennyiségű endorfint szabadított fel, ami még vérvétel nélkül, szabad szemmel is látszik

(Nyitókép: képernyőfotó)

 
Szomorú, bosszantó, idegesítő, vérlázító, bicskanyitogató, gyászos és

A kötőjeles nevű elnök, szerkesztőségekre támadó hevületével talán rá is szolgált a Fegyőr gúnynévre, de mint egy Rejtő-hős, egyben önnön paródiáját is magában hordta. Az új generáció fároszként világítani hivatott szellemi vezetőjeként hol a villanyrollerét zuhanyozta le, hol összekeverte a napelemet az atomerőművel, hol a tej árával gyűlt meg a baja, hol pedig

Görög drámák hősei fogannak olyan bűnben, mint a nemzet évszázados álmát néhány hét alatt porba rántó, arra rátapodó, majd rajta ugrálgató ifjak, akik ahelyett, hogy valami igazán embereset vállaltak volna – szellemi mostohaapáik, a kommunisták legalább megpróbálták visszafordítani a folyókat, amiben azért van némi heroizmus –, beérték azzal, hogy kis asztalkák mögött ácsorogva elkaszálták a budapesti olimpiának még a reményét is.

akinek viszont éppen most fájhat a feje: nem sok koszos víznek kell lefolynia a Szajnán, és megnyílik a tőlünk elhappolt olimpia, s addigra a nemzetgyűlésben már Le Pen adja a legnagyobb frakciót.

A Montrealban született, de nem kanadai, nevével ellentétben nem is cseh, ám „úrnak, magyarnak egyként rongy” (ez Ady, bocs!) botmixeres magzat******, valamint a hazaárulásával lépten-nyomon hencegő kommunista-szocialista politikusdinasztiából származó kolleginája

hogy a nagy reményekkel indult mozgalom visszahanyatlott hamvaiba.

Pedig voltak szép időszakok; amikor a pártelnök szülni ment (szerencse, hogy Cseh Katalin ezt nem tudta megakadályozni), rövid időre a felejthetetlen Gelencsér Ferenc (na, ezt most meg kellett néznem a Wikipédián) lett a főnök, de ő maga is többször hangsúlyozta, mennyire átmenetinek tekinti a pozícióját, vagyis kár bárkinek úgy tekinteni rá, mintha politikus volna, mert igazából nem is az.

aki úgy dédelgetett miniszterelnöki ambíciókat, hogy az ellenzéki előválasztáson is csak ötödik lett. Még a semmiből berobbanó Márki-Zay is könnyedén lenyomta, akiről legalább az kiderült mostanra, hogy ha monogám házassága és példás családi élete helyett inkább lehallgatja és veri az asszonyt, biztosan többre vitte volna.

A mostani, kétségkívül sok sikert hozó választásokon azért számtalan bosszúság is ért bennünket, leginkább azért, mert a vágyálmaink nem egy az egyben valósultak meg.

A jólétbe belegárgyult, a Rózsadomb után most már egész Budát elfoglaló egykori káderek a jobb sorsra érdemes Hegyvidéken bebizonyították, hogy nemcsak a hazájukat, de saját szűkebb környezetüket sem képesek komolyan venni, és egy geg kedvéért beáldozzák a kerületet. Láttuk a kutyapárt eredményváróján, amint egy

aki talán már azon töpreng, vajon a Normafánál lehetne-e vadkendert termeszteni. (Nem vádaskodom, ő maga ismerte el, hogy korábban ilyesmivel foglalkozott.)

képzeljük el, hogy náci fiatalok Párizs utcáin félhülyére vernek kommunistának kinéző franciákat, majd utána beülnek a strasbourgi patkóba erkölcsöt és észt osztogatni.

Szóval voltak itt szomorú pillanatok is,

ami vérvétel nélkül, szabad szemmel is látszik. Még Orbán Viktor sem tudott szó nélkül elmenni mellette.

Azért ne aggódjunk túlzottan, az életérzés és az embertípus nem szűnik meg, Magyarországon mindig lesz pár százaléknyi öngyűlölő SZDSZ-árva, aki vagy alapít magának új pártot, vagy beszivárog egy sikeres másikba.

mint Petőfi versében a kis Túr.