Hollandia
ÉLŐ
Franciaország

Részletesen kifejtette a versenyhivatal szóvivője, mi a gond az influenszerekkel

2024. május 30. 12:53

A Magyar Reklámszövetség adatai szerint 2023-ban a digitális médiatorta, azaz a digitális reklámokra költött összeg, mintegy 190 milliárd forint volt

2024. május 30. 12:53

Mint azt a Mandineren is megírtuk, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásokat indított hat hazai influenszerrel, számos hirdető céggel, illetve közreműködő reklámügynökséggel szemben – tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

Az érintett influnszerek: 

Dancsó Péter – „Videómánia”, Forstner Csenge, Fördős Zoltán – „Fördős Zé”, Halmi Bence, Kása Roland – „Rolix”, Strenner Antal – „Whisper Ton”.

Mint ismert: a GVH 2023 novemberében online ellenőrzést tartott a hazai internetes celebek reklámozási gyakorlatának áttekintése érdekében, melynek során 28 magyar véleményvezért vizsgált a különböző közösségi platformokon. A vizsgálat során kiderült:

hogy mindössze az influenszerek 20%-a tartja be minden esetben a reklámjelleg feltüntetésére vonatkozó szabályokat.

Ezt is ajánljuk a témában

A hatóság úgy észlelte, hogy az érintett személyek közösségi platformjain egyes reklámozó vállalkozások termékeit, szolgáltatásait, vagy márkáit népszerűsítő tartalmak jelentek meg, amelyekért cserébe a vállalkozások ellenszolgáltatást nyújtottak az ügynökségként eljáró vállalkozásnak és az influenszernek is. 

Influenszer-marketing kora

Horváth Bálint, a GVH szóvivője volt az ATV Egyenes Beszéd vendége, aki elárulta: az infuenszerkedés, így az influenszer-marketing is egyre nagyobb teret nyer az életünkben.

A legfrissebb adatok szerint Magyarországon a lakosság 90%-a használ internetet, 

és a Magyar Reklámszövetség adatai szerint a 15 év feletti lakosság 43%-a követ legalább egy influenszert rendszeresen. 

Ez mintegy 2,5 millió ember jelent” – fogalmazott Rónai Egonnak a szakember.

Kifejtette: mivel ez nagyon sok fogyasztót jelent, így a Gazdasági Versenyhivatal is fókuszál azokra a piacokra és területekre, amely ennyi fogyasztót érint. „Évek óta felhívjuk a figyelmet arra, hogy problémák vannak ezen a területen” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy megpróbálják edukálni ennek a piacnak a szereplőit, ezért egy influenszer-marketing tájékoztatót is kiadtak.

Horváth Bálint elárulta: 

a cégek évről évre többet fizetnek ezen a piacon.

A Magyar Reklámszövetség adatai szerint 2023-ban a digitális médiatorta, azaz a digitális reklámokra költött összeg, mintegy 190 milliárd forint volt, abból az influenszer-marketingre elköltött pénz, 6,2 milliárd vot. És ez csak a legális költés, csak a fehér zóna van benne, a szürke zóna nincs, ami elég nagynak tűnik az elemzéseink szerint” – magyarázta.

Egyértelműen jelezni kell a reklámot

A szakember szerint minden fogyasztónak és influenszer követőnek az az érdeke, 

hogy egyértelműen értesülhessen arról, hogy az adott véleményvezér az adott posztot valamilyen ellenszolgáltatás érdekében készítette.

Egyértelműen jelezni kell a fogyasztók számára, hogy itt egy fizetett reklámról van szó” – szögezte le. „Nagyon fontos, hogy itt nem csak pénzbeli ellenszolgáltatástól van szó, hanem arról is, hogy különböző szolgáltatásokat vagy termékeket kap cserébe” – tette hozzá. 

Kiemelte: 

az influenszereknek ezt abban az esetben is fel kell tüntetniük, ha a saját termékeiket reklámozzák.

Mint fogalmazott: a cél az, hogy minél jogkövetőbbek legyenek a az online térben tevékenykedő véleményvezérek.

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-95
2024. június 21. 14:07
🍓 ️ ­­É­r­t­­­é­k­­­e­­l­d­­­ ­­a­ ­­­s­­z­e­­x­i­ ­­p­­­u­­­n­c­­i­m­a­t­­ 👉 𝐖­­𝐖­­𝐖­­­.­­𝐗­­­𝟏­­𝟖­.­𝐅­­𝐔­­𝐍
zsolti123
2024. május 30. 21:14
Csak jelzem, hogy 16 kommentből 14 eltűnt és csak 2 látható
alexandrosz-2
2024. május 30. 15:02
Pár évbe beletelt, mire az erre hivatott hatóság felébredt. Hurrá! Ha mások is ilyen szarul végeznék a munkájukat, kipusztulna az ország...
kokrowatz-0
2024. május 30. 13:04
ráhelnek kell szólni, hogy tegyen rendet, ő mindegyikkel jóban van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!