Herr Hahn, köszönjük, nem kérünk az Eurafrika-disztópiájából!

(Nyitókép: AFP)

Napokig úgy tűnt, fontos vizitáció előtt áll hazánk. Johannes Hahn költségvetési biztos ugyanis júniusra ígért látogatása során felkereste volna Magyarország déli határát, megszemlélte volna a határkerítést is.

A látogatás magában hordozta annak esélyét, hogy végre áttörés történjen Brüsszel és Budapest viszonyában

Reális lehetőség mutatkozott rá, hogy az Unió részt vállal a magyar határvédelmi kiadások finanszírozásában. Azonban az illúziók gyorsan szertefoszlani látszanak, a hírek szerint a költségvetési biztos csak a fővárosig merészkedik. És bár Varga Mihály pénzügyminiszter bizakodik a tárgyalásokban,

Idáig a történet a megszokott brüsszeli erőfitogtatásnak tűnik, azonban érdemes távolabbról is szemügyre venni a jelenséget. A határvédelmi költségek elosztása ugyanis rég nem finanszírozási kérdés jelent csupán. Hanem felelősségvállalást az uniós alapértékek védelmében. 

Történelmi perspektívából tekintve pedig: hazánk évszázadok óta megszokott védbástya-szerepének elismerését.

Közel egy évtizede tapasztaljuk a drasztikus klimatikus változások és az ennek következtében csődöt mondó Afrika-politika szomorú következményeit. Azt a történelmi léptékkel is példátlannak nevezhető migrációs hullámot, ami a 2015-16-os csúcs óta lankadatlanul tart, és amire eddig nem született egységes uniós politikai válasz.

Nemrég Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet elemzője mutatott rá, hogy míg 2023-ban 255.000 menedékkérelmet utasított el Németország, végül közülük mindösszesen 16 ezer főt tessékeltek ki ténylegesen az EU területéről. Tágabban pedig az elmúlt évek statisztikái alapján az Unió területére bejutó migránsok több mint 80 százaléka itt is marad. Vagyis a liberális társadalommérnököknek való görcsös megfelelési kényszer és az erőltetett moralizálásba fullasztott önvédelem miatt

Amíg ugyanis Európa béna kacsaként vergődik a brüsszeli bürokráciája béklyójában, és az ukrajnai háború finanszírozásával van elfoglalva, lassan, de kérlelhetetlenül átrajzolódik a kontinens kulturális arculata. Az identitásvesztés és a demográfiai változáshullám pedig a régi Európa helyett olyan disztópiát hoz létre, amiben mi nem kívánunk élni.

***