A cégadatbázis szerint Vig Mórnak van egy Boyongo Delivery Kft. nevű, postai és futárpostai tevékenységgel is foglalkozó vállalkozása. A cég székhelye közvetlenül a szlovák határ mellett, Tésán van, az ügyvezető azonban egy II. kerületi lakos, bizonyos Simai Márton. A 2020-ban alapított cég az első évben 16 174 000, 2021-ben 26 330, tavaly pedig már 31 556 000 forint nettó árbevételt produkált.
Felvetések sora az önkormányzatnak
Hogy többet tudjunk, kérdésekkel fordultunk az MSZP-s polgármesterhez, illetve a kerülethez.
Kíváncsiak lennénk arra, milyen módon választották ki a praxisától eltiltott ügyvéd cégét, volt-e esetleg közbeszerzés, netalántán valaki „ajánlotta” a megállapodást a kerület felé. Azt is szeretnénk tudni, fizetett-e a városrész a vállalkozásnak, illetve hogy milyen ismeretség fűzi egymáshoz a cégvezetőt és a polgármestert, volt-e ennek köze ahhoz, hogy a kerület megállapodást kötött a flottakezelővel.
Amint a válaszok megérkeznek, természetesen beszámolunk róluk, cikkünket frissítjük!